Magyar Narancs: Mi különbözteti meg a hagyományos terrorista szervezetektől azokat, amelyek globális dzsihádot hirdettek?
Ronald Mollinger: A hagyományos szervezetek elsősorban nemzeti célokra koncentráltak. A németországi Vörös Hadsereg Frakció (RAF) például nagyon német szervezet volt, kifejezetten német célokkal: meg akarták változtatni a német társadalmat. Ugyanez érvényes Olaszországban, Görögországban, Kolumbiában. A dzsihádnak nemzetközi céljai vannak és nemzetközi színtéren működik, Észak-Afrikától az Egyesült Államokon és Spanyolországon keresztül Afganisztánig, Irakig, Szaúd-Arábiáig. A másik fontos aspektus, hogy ezek a csoportok megpróbálják bevonni tevékenységükbe a gyenge kormányzatokat, illetve az úgynevezett lator államok kormányait is. (A lator állam kifejezést olyan országokra szokás alkalmazni, melyek veszélyt jelentenek a világbékére. A lator országot autoriter rezsim vezeti, amely semmibe veszi az emberi jogokat, erőszakos cselekményeket támogat külföldön, és esetenként tömegpusztító fegyverek megszerzésén ügyködik - a szerk.) Erre kitűnő példa Afganisztán. De szeptember 11. ébresztő volt a világ felelősségteljes részének: nem szabad megengednünk, hogy lator államok alakuljanak ki és működjenek. A megoldás az lehet, hogy fejlesztést, stabilitást viszünk ezekbe a térségekbe - nemcsak szóban, hanem valóságosan is. Afganisztánban részben katonai hadműveletek folynak, de ezzel egy időben lehetővé kell tenni a fejlesztési projektek kivitelezését. Ha stabil a jövőjük, nem alakulnak ki lator államok. Ez hatalmas felelősség. És épp a fejlesztés lassú tempója miatt kell majd sokáig maradnunk ezekben az országokban.
MN: De megoldható-e a lator államok feltartóztatása? A terroristák korábban Szudánban húzták meg magukat, majd Afganisztánban, most talán Szomáliában vagy Pakisztánban. Képes-e a nyugati világ ennyi lator állam fejlesztését magára vállalni?
RM: Nincs más választásunk. A következő gócpontok Afrikában lesznek: Szudán, Szomália, azaz Afrika szarva. Már jártunk ott korábban, de visszamegyünk, ha kell. Nem menekülhetünk el a felelősségünk elől.
MN: A terrorellenes tevékenységnek tehát egy-egy államra kell összpontosítania?
RM: A terrorellenes tevékenység az ENSZ által lefektetett szabályok szerint folyik, ennek a "közvetlen fenyegetettség" a kulcsfogalma. A kereteket persze adhatja az EU vagy a NATO. A terroristákkal mindenhol fel kell venni a harcot, de az igazán veszélyes helyzet ott alakulhat ki, ahol a háttérben egy felelőtlen állam áll, amely nem ura saját területének sem. E két elem találkozása a veszélyes.
MN: A hagyományos terrorszervezetekkel, mint az IRA vagy az ETA, lehetett tárgyalni, bevonni őket valamiféle politikai folyamatba. De vajon lehet-e esélye bármilyen politikai folyamatnak a nemzetközi "dzsihadisták" esetében?
RM: Nem. Hisz nincs behatárolható politikai céljuk. Ha mondjuk az izraeli-palesztin konfliktus megoldását követelnék, könnyebb lenne a helyzet, hiszen ott van politikai folyamat. De minden országban, minden pillanatban mást mondanak, minden csoport mást követel. Az ideológiájuk vallási, és azon belül is különböző - az egyes terrorcsoportoknak más és más a vallási hátterük. A vahhabiták például fanatikusabbak, mint más szunniták, a síiták mindkettőtől különböznek, sokkal szigorúbb hierarchia szerint élnek. A legveszélyesebbek azok, akik úgy érzik, övék a teljes és egyetlen igazság, amiért feláldozni is képesek magukat.
MN: Mi hajtja az öngyilkos merénylőket?
RM: A toborzás folyamata a terrorelhárítás egyik legérzékenyebb pontja. A fejletlenség, a munkanélküliség, az egyenlőtlenség frusztrációt szül. Ha valaki kirekesztődik a gazdasági felemelkedés lehetőségéből, ha nincs semmilyen hozzáférése a politikai folyamatokhoz, a valláshoz menekül. Egyes országokban ez szinte életforma lett. Nem állítom, hogy a mi parlamentáris demokráciánk lenne az egyetlen megoldás, de az biztos, hogy a gazdasági és a politikai fejlődés, a részvétel lehetősége segítene.
MN: Ön Szaúd-Arábiát és Iránt is jól ismeri. Mi a tapasztalata, ők hogyan szállnak szembe a terroristákkal?
RM: 2001. szeptember 11. a szaúdi kormánynak is kemény csapást jelentett, fel kellett ébredniük. Ezután a szaúdiak hamar megváltoztatták a szélsőségesekkel szembeni politikájukat. Azelőtt csak legyintettek: "hadd harcoljanak a fiúk Afganisztánban, éljék ki ott a felesleges energiájukat". De ennek a politikának vége. A szaúdiak nagyon hatékonyak a terrorellenes harcban, főleg mióta hajlandók együttműködni más államokkal. Hiszen együtt kell megoldásokat találnunk. Irán szerepe Afganisztánban nagyon pozitív volt. És ha Afganisztán kérdésében együtt lehetett működni a teheráni rezsimmel, ez talán lehetséges Irakban is. A nyugat és Irán érdekei Afganisztán és valószínűleg Irak esetében is párhuzamosak. Nagyon örülök, hogy az egyiptomi Irak-konferencián az Egyesült Államok és Irán is részt vett.
MN: Afganisztánban az elmúlt években a harcok a terrorelhárításra koncentrálnak. Mennyiben változott a talibán az elmúlt években?
RM: Az al-Káida arra ösztökéli a talibánt, hogy a terrort használja fegyverként. Éppen ezért fontos, hogy a katonai hadműveleteink támogassák a fejlesztési projektjeinket. Meg kell mutatnunk az embereknek, mit tegyenek, ha ki akarnak jutni abból a kutyaszorítóból, hogy az al-Káida pénzéből éljenek. Meg kell értetnünk velük, hogy az oktatás, az egészségügy, a biztonság sokkal értékesebb a családjuk jövője szempontjából, mint az a könynyű pénz, amit egy őrült szaúdi terrorista ad a fiuk életéért. Muszáj fejlesztenünk Afganisztánt, különben visszacsúszik a lator állam státusába.
MN: Hogyan szerepel Magyarország ebben a közös feladatban, Afganisztánban?
RM: Katonai szempontból Magyarország nagyon jól teljesít, remek parancsnokokkal dolgoznak. A civil projektek, úgy tűnik, lassan beindulnak. Számítottunk arra, hogy a tartományi újjáépítő csoport (PRT) civil része komótosan indul majd el, hiszen ez az első alkalom, hogy Magyarország ilyen hadműveletben vesz részt katonákkal, diplomatákkal, segélyszervezetekkel. A magyar kormány megértette, hogy a feladat lényege a fejlesztés. Azt pedig nem lehet elvégezni két év alatt: ezért örülök annak, hogy Magyarország úgy döntött, marad. Hollandia egyébként segítséget nyújt magyar szakemberek, diplomaták, politikusok kiképzésében a nemzetközi fejlesztés és békemissziók témában. Szeretnénk megértetni a magyar minisztériumokkal, hogy használják a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat, azaz civil szervezeteket - a szerk.), nem kell egyedül csinálniuk mindent. Amikor először jártam Afganisztánban, az NGO-k nem repestek az örömtől a katonai részvétel miatt, sem a PRT gondolatától. Távol akartak maradni a fegyverektől és a katonáktól. Aztán rájöttek, hogy a PRT és a hadsereg miattuk és nem ellenük van ott. A hadseregek által biztosított relatív biztonság nélkül ők sem végezhetnék a munkájukat. A PRT persze a kabuli központi kormányzatot, illetve a helyi hatalmat is támogatja, például rendőrök kiképzésével. Biztonságot kell teremtenünk, hogy az államszervezet működni tudjon, és ehhez kell a PRT-k jelenléte.
