Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil kongresszus épületét

  • narancs.hu
  • 2023. január 9.

Külpol

Meg az elnöki hivatalt és a legfelsőbb bíróságot. Százakat tartóztattak le a vasárnapi erőszakos tüntetések után. Luiz Inácio Lula da Silva elnök szükségállapotot hirdetett.

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, áttörve a rendőrségi kordont.

Luiz Inácio Lula da Silva januárban hivatalba lépett elnök időközben szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el a rend helyreállítása végett a fővárosban, a hónap végéig terjedő időbeli hatállyal. Az elnök egyben szükségállapotot hirdetett.

Lula fasisztáknak, illetve fanatikusoknak nevezte a zavargókat. Hozzátette, hogy a törvény teljes erejével felelősségre fogják őket vonni.

 
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök támogatói megrohamozzák a kongresszus brazíliavárosi épületét
Fotó: MTI/EPA/EFE/André Borges

A televízióban mutatott felvételek szerint a tavaly októberi választások eredményével elégedetlen randalírozók behatoltak az előtérbe, és feljutottak a brazil törvényhozás tetejére, bezúzták az ablakok üvegeit, jelentős anyagi károkat okozva az épületben. A rendőrség könnygázzal oszlatott. A garázdálkodó tömeg létszámát háromezerre becsülik a hatóságok. A brazil hírügynökség szerint a katonai rendőrség egyik helikopteréről villanógránátokat és könnygázgránátokat dobtak a tüntetők közé, illetve a nemzeti gárda, valamint a hadsereg első alakulatai megérkeztek az elnöki palotához.

"Elítélem ezeket az antidemokratikus cselekményeket, amelyeket a törvény szigorával kell megtorolni" – hangsúlyozta Rodrigo Pacheco, a szenátus elnöke Twitter-üzenetében. "Beszéltem telefonon Ibaneis Rochával, a szövetségi kerület kormányzójával, akivel egyébként is állandó összeköttetésben vagyok. A kormányzó tudatta velem, hogy az egész rendőrségi apparátus arra összpontosít, hogy úrrá legyen a helyzeten" – tette hozzá Pacheco.

 
Fotó: MTI/AP/Eraldo Peres

A kongresszust követően Bolsonaro hívei a legfelsőbb bíróság épületét is megrohamozták. A G1 hírportál tudomása szerint itt is bezúzták az ablakokat, illetve behatoltak az előcsarnokba. A helyi sajtóban megjelent felvételeken később a Planalto-palota kormányzati székhely folyosóin, és irodáiban lehetett látni a tüntetőket.

A kormányzati épületekbe behatolók között sokan sárga ruhába voltak öltözve, brazil zászlókat lengettek.

A történtek nyomán Ibaneis Rocha kormányzó elrendelte a főváros közbiztonsági miniszterének, Anderson Torresnak a menesztését.

 
A rendőrség vízágyúval védekezik Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök támogatói ellen.
Fotó: MTI/EPA/EFE/André Borges

A történtek során százakat tartóztattak le, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését. A brazil hatóságok elkezdték a nyomozást a demokrácia négy évtizeddel ezelőtti helyreállítása óta történt legsúlyosabb államellenes támadás ügyében. Vasárnap késő este Luiz Inácio Lula da Silva elnök visszatért a fővárosba Sao Paulo államban tett hivatalos látogatásáról, és megígérte, hogy bíróság elé állíttatja a zavargások vezetőit.

A tavalyi elnökválasztáson Bolsonaro baloldali ellenlábasa, Luiz Inácio Lula da Silva aratott győzelmet. A volt elnök azonban egyértelműen nem ismerte el választási vereségét, és mandátuma lejártával Floridába távozott. Bolsonaro híveinek egy része elutasította Lula győzelmének elismerését azzal a nem bizonyított váddal, hogy az októberi elnökválasztást elcsalták. Brazíliavárosban tüntetések voltak, és december végén egy meghiúsított pokolgépes merényletről is érkeztek hírek. A latin-amerikai ország új elnökét, Lulát január elsejével iktatták be hivatalába

Bolsonaro hívei, akik nem akarják elismerni az előző elnök vereségét, november elején útlezárásokkal próbáltak zavart kelteni az országban:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.