Budapest helyett Brüsszelben rendezik meg az uniós külügyminiszterek találkozóját

  • narancs.hu
  • 2024. július 23.

Külpol

Josep Borrell szerint ez szimbolikus következménye Orbán „békemissziójának”.

Brüsszelben rendezik meg az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek eredetileg Budapestre tervezett augusztus végi informális találkozóját – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn, a külügyminiszterek szokásos havi ülését követő sajtótájékoztatóján.

Az MTI tudósítása szerint Borrell az mondta, a döntést szimbolikus következménye annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a hónap elején uniós partnereinek jóváhagyása nélkül utazott el Moszkvába, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett az ukrajnai helyzetről.

Az Európai Unió minden tagországának joga van megválasztani külpolitikáját, azonban „lojálisan igazodnia kell a közös külpolitikai állásponthoz”

– fogalmazott Borrell, hozzátéve: az unió békét akar Ukrajnában, a tartós és igazságos békéhez azonban garantálni kell Ukrajna szuverenitását, és felelősségre kell vonni a háborús bűncselekmények elkövetőit. Szerinte az Ukrajna elleni orosz rakétatámadások, köztük a kijevi gyermekkórház elleni támadás azt bizonyítja, hogy Ukrajna légvédelmét meg kell erősíteni, az EU-tagországok többsége ezért fontolgatja az Ukrajnának küldendő támogatások növelését.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által ismertetett béketerv „az egyetlen béketerv, amelyet Brüsszelben elfogadnak”, „Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig az áldozat, amely megvédi magát” – fogalmazott a külügyi főképviselő, majd kijelentette:

„Nem az EU, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök folytat háborúpárti politikát.”

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Josep Borrell már a hétfői ülést előtt visszaszólt a magyar kormánynak, szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azzal vádolja az EU-t, hogy a háborút pártolja. 

Borrell bejelentésével kapcsolatban a Telex emlékeztetett, A Tanács informális üléseit szokásosan a soros elnökség országában, azaz Magyarországon rendezik. Több tagállam miniszterei azonban bojkottálták ezt. Korábban Svédország, Finnország, Lengyelország és a három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia is bejelentette, hogy kihagyják az informális találkozókat Magyarország féléves elnöksége alatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.