Külpol

Indiai évforduló: Érinthető változások

Két hét múlva ünnepli India fél évszázados függetlenségét. Azt viszont már erősen vitatják ott is, külföldön is, valóban van-e mit ünnepelni. Elismerésre méltó demokratikus intézmények, ígéretes jelei a régóta késő gazdasági fellendülésnek, ugyanakkor egymást gyorsan váltogató, ingatag kormányok, politikai botrányok sora, változatlan szegénység, nyomorúság, mély társadalmi szakadékok.
  • - kyt -
  • 1997. július 31.

Választások Maliban: Előretolt helyőrség

Amikor a kilencvenes évek elején néhány eseti jelenség néhány átfogólagos elemzője megbizonyosodott afelől, hogy a demokrácia végső győzelme Afrikában is elkerülhetetlen, Mali volt a mintaországok egyike. 1996 októberében az akkori amerikai külügyminiszter, Warren Christopher oda is látogatott, és a "szabadság oázisa", valamint a "demokrácia bajnoka" címet adományozta a félszaharai országnak. Talán ezért is a meg-megújuló igyekezet különféle választások rendezésére. A legutóbbi a jelek szerint az elmúlt hétvégén fulladt kudarcba.
  • Kovácsy Tibor
  • 1997. július 24.

Kambodzsa: Ki stabilizál a végén?

Ranariddh herceg, a kambodzsai miniszterelnökök miniszterelnökebbike alighanem túlcselezte magát, Hun Sen másodkormányfő viszont jól használta khmer, paraszti és kommunista eszét, vagyis Kambodzsa - legalábbis a fővárosa, Phnom Penh - egy hete lövöldözésbe, káoszba és fosztogatásba süllyedt, adományozói nem adományoznak, ezzel szemben hátha végre rend lesz, hogy az a rend kinek lesz jó, ez is egy kérdés, amit viszont Kambodzsában miért is tennének fel éppen most, és ha netán igen, kinek jutna eszébe, hogy a kérdező szándéka őszinte.
  • - kovácsy -
  • 1997. július 17.

Bosznia: Az első tangó Prijedorban

aA madridi NATO-csúcs után beindult a gépezet: úgy tűnik, a boszniai békefenntartás és a délszláv háborút követő - továbbra is akadozó, a valódi bűnösök nyilvános megnevezésével és elítélésével adós - igazságszolgáltatás új fejezetének lehetünk tanúi; a szövetség beváltotta fenyegetéseit, és - igaz, másfél évi boszniai piknikezés után - keményen fellép a háborús bűnösök felett ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött személyek ellen.
  • - makai -
  • 1997. július 17.

Boszniai Szerb Köztársaság: Holló hollónak

Lapzártakor egyedül a Banja Luka-i bakter volt még a helyén - ha azóta le nem mondatták; az elnök menesztette a belügyminisztert, feloszlatta a parlamentet és szeptember elsejére választásokat írt ki, a parlament ezt nem fogadta el, és az elnök megbuktatásán mesterkedik. A Nyugat Plavsicot támogatja, és nem tudni, mit lép a boszniai szerbek hadserege.
  • Bárdos Ágnes
  • 1997. július 10.

Mexikói választások

A vasárnapi mexikói választások első eredményei a várt fordulatot hozták az ország életében: a hatalommal emberöltőkön át összenőtt kormánypárt egyeduralmának hosszú agónia után a jelek szerint lassan, de vége. Mexikóváros új polgármestere, Cuauhtémoc Cardenas pedig elindulhat azon az úton, amely 2000-ben akár odáig is vezethet, hogy évtizedek után először talán nem az Intézményes Forradalmi Párt adja Mexikó államfőjét.
  • Kovácsy Tibor
  • 1997. július 10.

Világkörnyezet: Lépéshátrány

Az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világtanácskozás mostani New York-i utókonferenciájára már eleve csak legyinteni lehetett. Az öt évvel ezelőtti nagy és nemes elhatározásokból alig valami vált valósággá, és a résztvevők csak ennek a ténynek a beismerésében értettek egyet.
  • - kyt -
  • 1997. július 3.

Kambodzsa: A khmer az nyer

Egy évvel bizonytalan halálhíre után Pol Potnak egy ideje most újra élethírét költik. Sőt a Nagy Mészáros napokon belül őrizet alatt Phnom Penhbe érkezhet, hogy azután - valószínűleg nemzetközi - bíróság elé állítsák, ha ugyan súlyos betegségével életben marad addig. A Vörös Khmer mozgalom ötévi rémuralom és lassan két évtizedes gerillalét után tehát végóráit éri, de Kambodzsa számára ez sem hoz békét: a belső küzdelmek már rég egészen más frontvonalak mentén zajlanak.
  • 1997. június 26.

Az akció fedőneve: Hongkong: Rés a nagy falon

A június végi brit kivonulás Hongkongból nyilvánvalóan máris sok mindent megváltoztatott. Peking egyik legfőbb reménye volt eddig is, hogy ezúton talán sikerülne eltávolítani egy "ellenséges" nagyhatalmat, jelesül Nagy-Britanniát, a térségből, gyöngítve így az egyre inkább első számú közellenségnek tekintett Amerika szövetségesi bázisát.
  • 1997. június 26.

Horvát elnökválasztás: Tiszteletkör

Az elmúlt vasárnap Tudjman horvát elnököt az ő hűséges népe már az első körben újraválasztotta. És ez még a két ellenjelöltnek is jó hír lehet: a kampánynak vége, így biztos, hogy egyikőjüket sem fogják megint megpofozni.
  • 1997. június 19.

Németország: Euro, arany, balhé

Semmi baj, mondogatják. De hiszik-e igazán? Az euro beindítását. A kiegyezést a franciákkal. A megegyezést a szociáldemokratákkal. A költségvetési hiány csökkentését. A koalíció fennmaradását.
  • 1997. június 19.

Kongói Köztársaság: Kobrák, nindzsák, zuluk

A Kongói Köztársaságból lapzártakor francia csapatok menekítették a külföldieket. A helyszíni jelentések szerint öt nap után a harcok intenzitása némileg csökkent, de a brazzaville-i helyzet még mindig bizonytalan.
  • 1997. június 12.

Románia: Lebunkózva

A román titkosszolgálat igazgatójának márciusi távozása alaposan megkeverte a kártyákat. Az nyilvánvaló volt már korábban is, hogy egy efféle "hatalomváltás" a szervezet élén sokakat hoz majd igen kellemetlen helyzetbe. A többség ismét taktikázhat majd, hogy feledtesse múltjának kellemetlen emlékeit. És azok számára is szaporodnak majd a gondok, akik új stratégiák kialakítására kényszerülnek, hogy pozícióikat biztosíthassák a jövőben.
  • 1997. június 12.