Külpol

Hongkong-Kína: Finislesés

Lezajlottak a nyolc évvel ezelőtti Tienanmen téri mészárlásra emlékező, utolsó szabad tüntetések Hongkongban, de a felvonulók azt ígérték, hogy ezzel még nincs vége.
  • 1997. június 12.

Szlovákia népszavazás után: Ahoj, poplacsek

Szlovákia lakossága a NATO-tagságról a lábával szavazott, vagyis nem ment el voksolni. Röviden, de velősen így summázta a május 23-24-i referendum 9,6 százalékos nem hivatalos eredményét Gennagyij Szeleznyov, az orosz duma elnöke pozsonyi látogatásakor, meg sem hallva azt az érvet, hogy a népszavazást semmisnek nyilvánította az ezért felelős Központi Népszavazási Bizottság.
  • 1997. június 5.

Csehország: Klaustrofóbia

Úgy tűnik, Václav Klaus (56) lassan befejezi politikai pályafutását. Ha ma valaki visszaidézi múlt évi, a választási kampányban tett ígéreteit - csökkenő infláció, stabil korona, gazdasági növekedés, szufficites költségvetés, kétezerre a fizetések kétszeresére emeledése és a külkereskedelmi mérleg javulása -, azt veheti észre, hogy minden nem is csak másképpen, hanem épp fordítva van.
  • 1997. június 5.

Irán: Lazulás

A május 10-i pusztító földrengés mintegy előképe volt Iránban a két héttel később bekövetkezett politikai földindulásnak. Az előzetes várakozásra rácáfolva az esélytelenebbnek hitt Mohammed Katami elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztáson a konzervatív tábor és a síita klérus által nyíltan támogatott Ali Akbar Natek-Nuri fölött. A helyi mércével liberálisnak számító Katami diadala belpolitikai szempontból új időszámítás kezdetét jelentheti a 18 éve kikiáltott iszlám köztársaságban.
  • 1997. június 5.

Francia választások: Negatív rekordok

Az elmúlt hetek közvélemény-kutatási adatai már világosan jelezték, hogy az előző parlament hatalmas jobboldali többsége a mostani választásokon szerényebb méretűvé olvad, de az eredmények a legszebb baloldali várakozásokat is felülmúlták. Ha a vasárnapi második forduló szavazati arányai is hasonlóak lesznek, Chirac elnöknek mégis fel kell készülnie arra, amit a választások korai kiírásával leginkább el akart kerülni: ötévi nehéz együttélésre egy baloldali kormánnyal, amelynek még kommunista tagjai is lesznek.
  • 1997. május 29.

Kurdisztán: Tavaszi rangadó

A baráti segítségnyújtást Maszud Barzani, a Kurd Demokrata Párt (KDP) vezetője kérte Törökországtól. A hivatalos verzió szerint Barzaninak elege lett abból, hogy birtokain jönnek-mennek a Kurd Munkáspárt (PKK) gerillái, pihennek egy kicsit, majd mennek vissza Törökországba harcolni. A nem hivatalos verzió - több ilyen létezik - szerint Barzani az üzleti érdekeit védelmezi, a törökök meg mondták neki, ugyan hívja már be őket egy kicsit.
  • 1997. május 29.

Hongkong: Esélytelen emlékmű

Miközben a pekingi Mennyei Béke terén már az 50-es szám is lepergett a Hongkong visszakerülésének napjait számon tartó nagyórán, az utolsó jelentős ázsiai brit koronagyarmat lakosságának egy része végső erejét megfeszítve igyekszik borsot törni a népi Kína hivatalosságának orra alá.
  • 1997. május 29.

NATO-orosz paktum: A tömb szélén

Néhány évnyire a 20. század végétől, mely század tanúja volt Európa kettészakadásának, a NATO és Oroszország a hidegháború ütötte sebeket begyógyító biztonsági egyezményt kötött egymással. Az orosz külügyminiszter és az atlanti szervezet főtitkára által négy hónapi szívós tárgyalássorozat után tető alá hozott megállapodás nyomán Oroszország egy új európai biztonsági rendszer részesévé válhat, míg egykori szövetségesei (a Varsói Szerződésben) csatlakozhatnak a Nyugat védelmi tömbjéhez.
  • 1997. május 22.

Algéria: Vérkép

A múlt héten Algériában megkezdődött a háromhetes választási kampány, Liamine Zeroual elnök pedig feloszlatta az Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT). Ezek után a június 5-i parlamenti választás eredményének már csak a hagyományos politikai elit, a hadsereg és a mérsékelt iszlamisták hatalommegosztásának részletkérdéseiről kell döntenie.
  • 1997. május 22.

Zaire: Francia csók

Kisangani érseke, Mosengwo lehetne az átmenet figurája Zaire-ban, ha ezt a távoli Vatikánban is úgy gondolják, ami meglepő fordulat (volna) Afrika és a Vatikán történetének jelenlegi állásában. Főleg az előbbi tűnik változékonynak az elmúlt hónapokban.
  • 1997. május 15.

Phenjan Szöul ellen: Koreai faló

A jó hír: Észak-Korea bejelentette, hogy részt vesz a jövő évi naganói (Japán) téli olimpián. Jó hír még esetleg az, hogy a KNDK elkezdett komolyan gondolkodni a négyoldalú (2 Korea+USA+Kína) béketárgyalási javaslaton, aminek jele, hogy május 12-13-án kétoldalú rakétakereskedelem-korlátozási tárgyalások kezdődnek New Yorkban Észak-Korea és az Egyesült Államok között. (Észak-Korea elad a nemzetközi fegyverpiacon, különösen rakétatechnológiát, különösen Iránnak és Szíriának.) A rossz hír: minden más a KNDK-ból.
  • 1997. május 15.

Peru-Japán: Elterelő hadművelet

Május 9-11-e között Ryutaro Hashimoto japán miniszterelnök Peruba látogat személyesen mondani köszönetet Alberto Fujimori elnöknek a limai japán nagykövetséget megszálló terroristák elleni sikeres április 22-i túszszabadító akcióért.
  • 1997. május 8.

Kína-Oroszország: A medve és a sárkány cimborasága

"Kipróbáltuk az egymással való szövetséget, és kipróbáltuk a szembenállást. Egyik sem vált be. Most valami újjal kell próbálkoznunk. Országaink viszonya nem ellenséges, ám szövetségnek sem nevezhető" - jelentette ki moszkvai sajtóértekezletén a kínai külügyminiszter röviddel azután, hogy főnöke, Jiang Zemin államfő az orosz elnökkel, Borisz Jelcinnel aláírta "a többpólusú világról és az új világrend kialakításáról szóló orosz-kínai közös nyilatkozatot".
  • 1997. május 8.

Franciaország: Menekülés előre

Április 21-én este a francia elnök rádió- és tévébeszédben jelentette be: tíz hónappal előrehozza a jövő év márciusában esedékes parlamenti választásokat, hogy Franciaország "az erő pozíciójából" vághasson neki a (nyugat-)európai gazdasági és pénzügyi uniót megelőző sorsdöntő 18 hónapnak.
  • 1997. május 1.