Külpol

Tulajdonképpen semmi eredeti sincs abban, amit az új román kormány csinál, mégis minden rendelkezése rendkívül meglepő. Meglepő, miként hatalomra kerülése is, mert az előző, bebetonozott garnitúra leváltása - sem a választások előtt, sem pedig később - nem tűnt magától értetődőnek.

Az idén februárban lelőtt, felrobbantott vagy csak úgy röptében a történelem kereke alá került hat áldozattal együtt sem sokat változott a statisztika, mit számít nyolcszáz halott esetében hat ide vagy oda. Márpedig 1968 óta - mikor a kilenc évvel korábban alakult ETA felveszi a fegyveres harcot - több mint nyolcszázan hagyták ott a fogukat a baszk kérdés kapcsán, illetve az ETA közreműködésével. Vannak továbbá azok, akiket a spanyol csendőrség égisze alatt szárba szökkent halálbrigádok vaporizáltak alulról építkező állampolgári kezdeményezés formájában.

"A vérét adta a pénzéért", kiabálták vagy írták transzparensekre két héttel ezelőtt albán tüntetők Vlorában azt követően, hogy egy társuk a rendőrattak következtében meghalt. Meglehet, többek között az is bosszantotta őket, hogy idáig ez fordítva volt, egyes felmérések szerint az albán lakosság jelentős hányada élt véradásból. Ha elfogyott a sajátja, valakinek mindig akadt.

Franciaország, az idegenellenesség titkos európai élharcosa szereti a nagy felháborodásokat. Most, hogy már abszolút többséggel is kormányoz egy provence-i középvárosban a szélsőjobb Nemzeti Front, a párizsi balhúzású értelmiség újra tiltakozásra érettnek látja a helyzetet, és még megérhetjük, hogy a jobbközép kormányzat visszatáncol. Kérdés, mit ér majd az apró, bár jól mediatizált győzelem, ha a franciák egyre szélesedő kisebbsége hajlik a sunyi, kisszerű rasszizmusra.

Mi foglalkoztatja a brit alattvalót? Nősül Liam Gallagher az Oasisból. Folyik a totóbotrány-per John Fashanu és Bruce Grobbelaar ellen. Egerek lepték el a Buckingham-palotát. Csempészésen kapták a Sotheby´s aukciós házat. Privatizálják a londoni metrót. Fergie, a fogyasztószereket reklámozó exhercegnő kifizette adósságait. Az UEFA Nagy-Britannia helyett Németországot támogatja a 2006-os vb megrendezésére. Legkésőbb három hónap múlva parlamenti választások lesznek.

Az ecuadori törvényhozás alkotmányosan nem teljesen aggálymentes körülmények között lecserélte a kőolaj, a banán és a Galapagos-gyík országának államfőjét. A poszton mostantól Fabian Alarcón parlamenti elnök bizonyíthat. A hadsereg mindvégig semlegességet tettetett, miközben valószínűleg a tisztikar döntötte el, hogy sok volt ez a fél év is Bucaram elnökből, aki politikai ellenfeleit kiváltképpen a nemi élet tárgykörében megfogalmazott feltevésekkel szerette szidalmazni, hogy aztán a választói orcákra rettentő gazdasági szigorral dermessze rá a vigyort.

Azóta, hogy 1995. március 19-én Párizsban Horn és Meciar aláírta "a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről" szóló szerződést, a két miniszterelnök légyottjain kívül nem sok jó történt a két állam kapcsolatában, hacsak a közelmúlt vízügyi félreértését nem számítjuk annak. Vagy azt, hogy a nyelvtörvénnyel kapcsolatos huzavonák és agárhátrébbvonások kavalkádjában végül csak odavész a magyar kisebbség önrendelkezési joga.

Törökországról hajlamos megfeledkezni az ember, ha úgynevezett nagypolitikai összefüggéseket latolgat. Törökország egy nagy, ám gyanús, se európai, se igazán közel-keleti állam, legfőbb nemzeti terméke a vendégmunkás, a kurd menekült és az időnként hipp-hopp kormányon termő katonatiszt, vélné az ember, holott. Törökország a Szovjetunió felbomlása óta mintha valamiféle regionális nagyhatalmiság álmaival kacérkodna, olyannyira, hogy miniszterelnökük vétóval fenyegetőzni sem átall a római NATO-értekezleten: amihez nyilván a fontosabb tagországoknak is lesz szavuk még - de annyit elárul az ötlet, hogy odahaza valami nagyon nem stimmel.

Önálló létének hatodik esztendejében Oroszország változatlanul csak sodródik a nagyvilágban. Afféle hetedik kontinensként keresi a helyét Európa és Ázsia között. Igazi barátok és szövetségesek nélkül viszont ez a bolyongás még sokáig tarthat.

Vasárnap választások lesznek Pakisztánban. Nem kevesebb: kilencven párt indít jelölteket, természetesen a legtöbb minden esély nélkül, és a jelek szerint az eredményt nyugodtan borítékolni lehet. A Pakisztáni Muszlim Liga (PML) vezetője, Nawaz Sharif és a Bhutto-klán Pakisztáni Néppártját (PPP) irányító Benazir Bhutto évtizedes párharcában ezúttal Sharif a tuti befutó.

Szudánban bezárt a legtöbb egyetem, amire persze adja magát vállat vonogatni. Tizenhárom éve polgárháború, akkor még amerikai-szovjet volt a felállás, most kezd a konfliktus önmagáról szólni. A világ tizedik, Afrika legnagyobb országáról van szó. Egy hónap óta a déli-keleti felkelők vannak offenzívában, és pillanatnyilag nehéz elképzelni, hogyan maradhat egyben az ország, hogyan rendeződik véglegesre Afrika szarva.

Az ünnepség nagy volt és szép, habár korántsem akkora, és nem is annyira szép, mint amennyire a résztvevők várhatták volna. Ennek ellenére nem valószínű, hogy csalódottan széledtek volna szét, arrafelé ritkaságszámba megy az utcabál.

Annak, aki a két hónapos belgrádi tüntetéssorozat mind ez idáig legnagyobb megmozdulására érkezett a szerb fővárosba, rögtön az elején téves benyomásai támadhattak a dologról.

A dél-koreai szakszervezetek a hét végén berendezkedtek az állóháborúra. Egy hónapon át minden szerdán sztrájk, minden szombaton munkásgyűlések, és ha egy hónapon belül nem módosítja újra a parlament a december 26-án elfogadott munkaügyi törvénymódosításokat, ismét folyamatos munkabeszüntetés következik. A szemben álló két félnek eközben más és más módon, de tudomásul kell vennie a világgazdasági beilleszkedés kellemetlen következményeit.