Cseh Katalin a liberális-macronista frakció alelnöke lesz az EP-ben

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. június 19.

Külpol

Frakcióvezetőnek egy volt román miniszterelnököt választott az Újítsuk meg Európát csoport.

Megválasztotta vezetőit az Európai parlament korábbi liberális pártcsaládjából (ALDE) és Emmanuel Macron francia elnök pártjából alakult Újítsuk meg Európát (Renew Europe) frakció.

A frakcióvezető Dacian Ciolos volt román miniszterelnök lesz, de kapott egy alelnöki posztot a momentumos Cseh Katalin is.

Ciolos 64 szavazatot kapott, míg riválisa, a holland Sophie in 't Veld 42-t. Frederick Federley svéd képviselő előző nap visszalépett, miután egyértelművé vált a korábbi román kormányfő győzelme, aki mögött az elmúlt napokban többek között Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM), illetve a spanyol Állampolgárok (Ciudadanos) is felsorakozott.

"Az RE új remény Európa és minden európai számára" - írta Ciolos a Twitteren.

"Hiszek egy kelettől nyugatig, északtól délig terjedő Európában, egy innovatív és globálisan versenyképes Európában, egy unióban, amely megóvja állampolgárait, a szabadságukat és az emberi jogaikat. Arra fogunk összpontosítani, hogy miként kerüljünk közelebb az emberekhez, s hogyan tegyünk eleget jogos elvárásaiknak a szociális védelemtől a klíma- és energiaügyig, a migrációtól a versenyképességig és a digitális átállásig" - hangsúlyozta.

A 49 éves Ciolos 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa volt, utána másfél éven keresztül a miniszterelnöki tisztséget töltötte be Romániában. Biztosi kinevezése előtt, 2007-2008-ban agrárminiszter volt Romániában.

Malik Azmani holland képviselőt választották első alelnöknek, valamint frakcióvezető-helyettes lett a magyar Cseh Katalin, a spanyol Luis Garicano, a brit Martin Horwood, a bolgár Iskra Mihaylova, a belga Frédérique Ries és a francia Dominique Riquet.

Az európai liberálisok és az LREM által létrehozott centrista-liberális frakció a harmadik legtöbb mandátumot tudhatja magáénak az új összetételű EP-ben.

Cseh Katalinnal még a májusi EP-választás előtt készítettünk interjút:

„Eljön az igazság pillanata"

Az Európai Ügyészséggel vagy a pénzek közvetlen brüsszeli kifizetésével megelőzhető lenne a magyarországi politikai korrupció - véli Cseh Katalin. A Momentum politikusa szerint az EP-választáson az ellenzék megmutathatja: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral. Hetilapunk a korábbi hónapokban, hetekben interjúkat készített az ellenzéki pártok európai parlamenti listavezetőivel.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.