Bretter Zoltán

Digidemokrácia

Fülkeforradalom Romániában

Külpol

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

Az interneten sokan kerestek rá a „Vasgárda”, „szuverenitás”, „szabadkőműves”, „antiszemita” szavakra. A román pártrendszer november 25-én hangos robajjal összeomlott, a jelenlegi kormánykoalíció két nagy pártjának, a szociáldemokratának hirdetett PSD, valamint a liberálisnak hirdetett PNL vezetői lemondtak. Egy megnyerő külsejű, halk szavú, ezoterikus tudást sejtető, semmitmondó, nevetséges üzeneteket határozottan artikuláló ember, Călin Georgescu söpörte el a Ceau­șescu utáni, rendszerváltásnak nevezett korszakot, amely egy ellopott forradalommal kezdődött, de úgy tűnhetett, az európai Romániában ér véget. Ám hirtelen feltört mindaz, amit a román politikai elit az elmúlt 35 évben több-kevesebb sikerrel fedő alatt tartott – majd mindez összekeveredett a 21. század szótagokkal és nosztalgiamorzsalékokkal szennyezett, és történelmi tudását jórészt elveszített közegével. A média kilószám szórja a hamut a fejére, a közvélemény-kutatók pedig nem győznek bocsánatot kérni azért, hogy mindezt nem látták előre, nem vették észre.

De mit kellett volna észrevenniük?

Georgescu személye

Először is azt, hogy mi folyik a közösségi médiában, és hogy a nulla kampányköltséget bevalló jelölt sokmilliós nézettséggel rendelkezik. De azt is regisztrálniuk kellett volna, hogy mi lappang a román társadalom mélyén. Ez a két megfigyelés talán elég lett volna annak a logikus következtetésnek a levonásához, hogy a milliós nézettség könnyedén szavazatok millióiban materializálódhat.

A közösségi médiából megállás nélkül áradt Călin Georgescu, a férfierőtől duzzadó Putyin mintájára létrehozott erős vezér képe. A nickneve C5G – a román humor páratlan. Az egyik posztban a fess, sportos férfiú gyönyörű téli tájban fagyos tóba veti bele magát; közben csöndesen, nagy pelyhekben hull a hó, éteri zene szól és a habokból kiemelkedő úr az Úrról szónokol. Máskor keleti harci sportokat űz fekete övvel, az pedig már román hab az orosz tortán, ahogy a kötőféket elengedve fehér lovon, egyszerű népviseleti ingben a román jövő végtelen szabadságába vágtat. Egykor Corneliu Zelea Codreanu, a Vasgárda, azaz a Szent Mihály Arkangyal Légiójának a vezére tette ezt; és ez a román társadalom egy része számára még TikTok nélkül is meggyőzőnek bizonyult. A legionárius misztikát a századfordulón a törzsökös románságot kutató tudós történész, Nicolae Iorga igazolja, akinek az AI által létrehozott alakja 150 év elteltével fog kezet Georgescuval. Utóbbinak azonban illendő lett volna tudnia, hogy a híres, a románság ősképét létrehozó professzort éppen a legionáriusok gyilkolták meg brutális módon. Annál rosszabb a tényeknek, mondotta volt Hegel, s ezt Georgescu úr nyugodtan a saját mottójaként kezelheti.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.