Heil Péter

Sorcsere Brüsszelben

Az új Európai Bizottság megválasztásáról

Külpol

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Von der Leyen mozgásai

Hosszú interregnum volt ez. Még április végén kezdődött, amikor a választási kampány előtt utoljára ült össze a kilencedik Európai Parlament. Az élet Brüsszelben azért azóta sem állt meg. A most lelépett Bizottság végig hivatalban volt. Működött a tagállamok Tanácsa is, az új Parlament pedig már a nyári szünet előtt megalakult. A törvényhozás lelassult ugyan, de az EU felkészült erre, és a fontos dossziékat – mint például a migrációs paktumot – még a választás előtt lezárták. Ezúttal kifejezetten azért is, hogy az Orbán Viktor vezette magyar soros elnökség idejére semmilyen érdemi döntés ne maradjon. Most, hogy az új intézmények felálltak, és – általános megkönnyebbülésre – a magyar elnökségnek is mindjárt vége, semmi akadálya annak, hogy az unióban az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba.

Ami nem jelenti azt, hogy nyugaton a helyzet változatlan lenne. Ellenkezőleg. A világ, és benne Európa is, nagy változások elé néz. Hamarosan visszatér Donald Trump. Dúl az ukrajnai háború, és a Közel-Keleten is csak pár napja lépett életbe egy törékeny tűzszünet. A két véres konfliktus lezárása az egész nemzetközi rendszer jövőjét meghatározza majd. Így, Bödőcs Tibor poénjával élve, „nincs idő gólörömre”. A tisztújítás egyébként is rossz hangulatú meccs volt, és inkább hasonlított keserves döntetlenre, mint sportünnepre.

Az uniót hagyományosan irányító, Európa-párti többség fennmaradt, és képes arra, hogy – ha a Bizottság régi-új elnöke, Ursula von der Leyen jól egyensúlyoz – meghozza a nehéz döntéseket is. Ugyanakkor a szélsőjobb erősödése miatt az eddigieknél sokkal nagyobb lesz a csatazaj. És lesznek olyan nagy ügyek – főként a progresszív tábor számára fontos szociális és környezetvédelmi területen –, ahol az unió politikája érdemben változhat. Mégpedig akkor, ha a jobbközép Európai Néppárt (EPP), amelyben a Tisza Párt képviselői is helyet foglalnak, több európai országhoz hasonlóan Brüsszelben is alkura lép és együttműködik a szélsőjobbal. Köztük a Fidesz „patrióta” frakciójával. Azok az idők, amikor a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok együtt le tudták szavazni a jobboldalt, egyelőre elmúltak. Von der Leyen a zöld megállapodás (Green Deal) és a szociális Európa megőrzését ígérte, sőt továbbra is beszél az alapszerződések korszerűsítéséről is, ami „több” Európát jelent. De a magas megélhetési költségek szülte elégedetlenség és a gazdasági-társadalmi átalakulás miatti elbizonytalanodás komoly hátszelet biztosít a szélsőségeseknek. Rázós öt év elé nézünk tehát az EU-ban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.