Donald Tusk a szociáldemokrata Timmermanst javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság elnökének

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. június 30.

Külpol

Orbán régi ellenfele uniós csúcspozícióba kerülhet.

Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén – közölte egy bennfentes illetékes sajtóértesülések szerint.

Tobias Teuscher német EP-tisztségviselő, aki részt vett az ülésen, arról számolt be sajtójelentések szerint, hogy a Tusk által javasolt megállapodás alapján a májusi választást megnyerő Európai Néppárt adná az Európai Parlament elnökét, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) névre keresztelt centrista-liberális frakció pedig az Európai Tanács elnökét.

Tájékoztatása szerint az Európai Központi Bank elnöki posztjáról nem esett szó.

A tagországok állam- és kormányfői vasárnap este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

A Financial Times brit napilap pár napja arról írt, hogy egy pártcsaládok közötti kompromisszum keretében Timmermans kerülhet előtérbe, de arra is rámutattak, hogy ez könnyen elbukhat egyes kelet- és közép-európai államok ellenállásán.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.