Donald Tusk: Trumpok mindenütt vannak

  • narancs.hu
  • 2021. január 7.

Külpol

Az Európai Néppárt elnöke egy erős tweetben reagált a washingtoni zavargásokra, Angela Merkel dühös és szomorú.

Egészen pontosan azt írta Tusk, hogy „Trumpok mindenütt vannak, ezért mindenkinek meg kell védenie a saját Capitoliumát.”

Hogy kikre gondolt pontosan az Európai Parlament legnagyobb pártszövetségének vezetője, azt nem részletezte, mindenesetre az elmúlt időszakban, különösen a jogállamisági követelmények körül kialakult decemberi vétó-vitában mind a magyar, mind a lengyel kormánnyal kiélezett vitába keveredett. Emlékezetes, hogy Tusk a magyar kormányfőre utalva kijelentette: „Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”. Ezt követően heves támadások érték Magyarországról, többek között Deutsch Tamás EP-képviselő részéről, akinek végül emiatt a pártból való kizárása is felmerült, ám végül arra nem került sor, viszont képviselői jogait erős korlátozás alá vonták.

Tuskhoz hasonlóan reagált számos külföldi vezető, többek között Priti Patel brit belügyminiszter és Angela Merkel német kancellár is. Patel a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Trump közvetlenül felelős az erőszak kirobbanásáért, és az, hogy ennek ellenére sem határolódott el az események résztvevőitől, elfogadhatatlan. Angela Merkel a Reuters beszámolója szerint egy konzervatív politikusoknak szervezett berlini találkozón fogalmazott úgy, hogy

„Mindannyian láttuk a tegnapi nyugtalanító képeket az amerikai kongresszus megtámadásáról, ezek a képek feldühítettek és el is szomorítottak. Sajnálom, hogy Trump elnök sem november óta bármikor, sem tegnap nem volt képes elismerni a vereségét.”

A Capitoliumot megostromló Trump-híveket a német kancellár nyilatkozatában „támadóknak” és „lázadóknak” nevezte.

Neutrálisabb hangot ütött meg ugyanakkor Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök, aki szintén a twitteren üzent. Duda úgy fogalmazott, hogy a washingtoni eseményeket az Egyesült Államok magánügyének tekinti, hozzátéve, hogy „Lengyelország hisz az amerikai demokrácia erejében.”

Orbán Viktor Facebook-oldalán egyelőre nem jelent meg az amerikai eseményekkel kapcsolatos reakció, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter oldalán is a legutóbbi bejegyzés egy jászberényi koreai üzemalapítással foglalkozik. (Frissítés: azóta Szijjártó Péter a Mária Rádióról is posztolt egyet.)

Neked ajánljuk