Egy nő másodszor is elkapta a koronavírust Dél-Koreában

  • narancs.hu
  • 2020. február 29.

Külpol

A hét végére 2931-re emelkedett a fertőzöttek száma az országban.

A dél-koreai betegségmegelőző központ (KCDC) szerint a 73 éves nő február 22-én gyógyultan hagyta el a karantént, és csütörtökön jelentkeztek nála újra a betegség tünetei. A dél-koreai fertőzöttek száma a hét végére 2931-re emelkedett, a betegségben elhunytaké pedig 13-ról 16-ra.

Az ország a négyfokozatú skálán a legmagasabb szintűre, vörös színűre emelte a „járványriadót”.
Szombaton a bahreini hatóságok bejelentették: büntetőeljárást kezdeményeznek azok ellen, akik a járvány felbukkanása óta Iránból tértek vissza, és nem vizsgáltatták ki magukat. A bahreini belügyminisztérium szerint a vírus iráni felbukkanása előtt nem sokkal több mint 2000 ember tért vissza a szigetországba a síita államból, és közülük eddig csak 310 jelentkezett kivizsgálásra.
A bahreini egészségügyi minisztérium pénteken közzétett adatai szerint a hozzávetőleg másfélmilliós királyságban 38 fertőzött van.

Ausztrália szombaton bejelentette, hogy megtagadja a beutazást az országba Iránon keresztül érkező külföldi állampolgárok előtt. A döntés értelmében az Iránból érkezőknek március 1-től 14 napot egy másik országban kell tölteniük, mielőtt a szigetországba léphetnének.

Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter úgy vélte, jelenleg nagyon sok felderítetlen vírusfertőzött van Iránban, akiket nem tartóztatnak fel az iráni repülőtereken. Pénteken a BBC iráni egészségügyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Iránban már legalább 210 ember életét követelte a járvány, noha az iráni egészségügyi minisztérium szóvivője cáfolta az értesülést. Kianus Dzsahánpúr előzőleg arról számolt be, hogy csütörtök estig bezárólag 34-re nőtt az országban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, 388-ra a fertőzötteké.

Szakértők attól tartanak, hogy az iráni kormány nem biztos a dolgában, hogy miként kellene kezelni a ragály rohamos terjedését. Huang Csung-jen tajvani elnöki szóvivő szombaton cáfolta a Caj Jing-ven tajvani elnök vírusfertőzéséről szóló, elsősorban az online médiában terjedő híreket, és leszögezte: az elnök remek egészségnek örvend. Az ország hatóságai megkezdték a vizsgálatot a hamis hírek ügyében. Korábban a tajvani igazságügyi minisztérium egyik szóvivője azt mondta, az ilyen jellegű hírek nagyrésze vélhetően Kínából ered.

Pénteken António Guterres ENSZ-főtitkár levélben egy, a nők helyzetéről szóló, március 9-én, New Yorkban megrendezendő konferencia lerövidítését javasolta. Stéphane Dujarric, a főtitkár szóvivője szerint Guterres a kialakult egészségügyi helyzet miatt döntött így, miután egyeztetett a világszervezet egészségügyi hatóságaival és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértőivel. (MTI)

Koronavírus: Történelmi mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar

Az ország gazdasági fejlődését jelentősen meggyengíti a járványhelyzet. Történelmi mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban, miután az ország az újfajta koronavírus-járvány megfékezésének érdekében szigorú korlátozásokat léptetett életbe. A pénteken közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított beszerzésimenedzser-index (BMI) 35,7 pontra csúszott vissza februárban az előző hónapban mért 50,0 pontos adathoz képest.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.