Egy vizsgálat szerint Bolsonaro koronavírus elleni vakcina nélkül akarta legyőzni a járványt

  • narancs.hu
  • 2021. május 22.

Külpol

A brazil elnök a kór elleni természetes védettség, a nyájimmunitás kialakulására apellált.

Jair Bolsonaro brazil elnök soha nem akart koronavírus elleni védőoltást vásárolni, és eredetileg a kór elleni védettség természetes kialakulására számított – mondta pénteken a felsőháznak a kormány válságkezeléssel kapcsolatos vizsgálatát vezető szenátor.  Renan Calheiros egy interjúban azt mondta, hogy még túl korai lenne megmondani, hogy Bolsonaro elkövetett-e bármilyen bűncselekményt a közegészségügyi válság kezelése során. További vizsgálatokra van szükség.

"Azt hiszem, minden ebbe az irányba mutat" – mondta Calheiros azzal kapcsolatban, hogy Bolsonaro a nyájimmunitás kialakulását részesítette előnyben.

"Az elnök először tagadta a betegséget, influenzának nevezte, majd érvelt a járványkorlátozás és a vesztegzár bevezetése ellen. Aztán leszólta a szájmaszkok használatát és bátorította a tömegeket a gyülekezésre" – mondta Calheiros. – Ezért nem akart soha vakcinát" – tette hozzá. MInt megjegyezte, az elnök lassan költötte el a kongresszus által korábban, a világjárvány idején kapott dollármilliárdokat, hogy a tengerentúlról vásároljon vakcinákat.

A nyájimmunitás akkor keletkezik, ha egy adott népesség nagy része védettséget szerez egy betegséggel szemben, néha széles körű fertőzés révén, ezáltal csökkentve az emberről emberre történő terjedés esélyét.

Calheiros veterán törvényhozó és Bolsonaro kritikusa. Jelentése várhatóan a kormány késlekedésére összpontosít majd a vakcinák biztosításában, beleértve a külföldi gyógyszergyártókkal folytatott elhúzódó tárgyalások részleteire, valamint az Amazonasban elkövetett hibás lépésekre, ahol a vírusfertőzés egy új változata jelent meg.

Brazíliában eddig közel 16 millió koronavírusos megbetegedést vettek nyilvántartásba. Mintegy 450 ezren meghaltak, ami az Egyesült Államok után a második legmagasabb halálozási arány a világon. Az államfőt hazai ellenzői bírálták a koronavírus veszélyeinek minimalizálása, a maszkok mellőzésére és a nem bizonyított gyógymódok erőltetésére tett erőfeszítései miatt.

Bolsonaro és szövetségesei korábban arra törekedtek, hogy Calheirost eltávolítsák az ügyben folytatott vizsgálat éléről, mondván, hogy nem lehet pártatlan, mert a fia Alagoas állam kormányzója, és a vizsgálat az állami programok szövetségi finanszírozását vizsgálná.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.