Elismerte az orosz katona, civil embereket lőtt le

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 27.

Külpol

Az interjút Oroszországban készítették Danyiil Frolkinnal, akire valószínűleg büntetés vár.

Ukrán civilek megöléséről, saját tetteiről is nyilatkozott az IStories nevű szervezetnek  egy nemrégen leszerelt, 21 éves orosz férfi, Danyiil Andrejevics Frolkin. 

24.hu által idézett cikk szerint Frolkint és egységének több tagját, húsz év körüli fiatalokat azonosítottak be azok alapján a mobiltelefonok alapján, amelyeket ők Andrijivkában elvettek a helyiektől, használtak – több fotót készítettek egymásról is –, de aztán elfelejtettek megukkal vinni, miután az orosz hadsereg elhagyta az ukrán főváros környékét. A fotók alapján a megszállást túlélt helyiek azonosították a katonákat, akik közül négyet megkeresett az IStories.

A néhány száz fős faluba márciusban vonultak be az oroszok, és pár hétig tartózkodtak ott. A beszámolók szerint megfélemlítették a helyieket azzal, hogy „banderistákat” keresnek, mindent elvittek, amit értékesnek gondoltak – és embereket öltek. 

Az interjúban megszólaló Frolkin – aki először tagadta, hogy bántott volna bárkit, de aztán felhívta a riportert, és részletesen beszélt a tetteikről – felidézte, hogy egy alkalommal egy háromfős családhoz mentek ki az egyik feljebbvalójukkal.

„Rengeteg pénz volt náluk, hrivnya, dollár, meg mindenféle kacat. Prokurat elrakta az összes pénzt, a többit dolgot, a mobilokat, dokumentumokat szétosztotta köztünk. Aztán azt mondta, vigyétek ki őket. És én kivittem egyiküket. (...) Mondtam neki, hogy menjen előre. Ment. Mondtam, hogy térdeljen le, aztán fejbe lőttem. Aztán utána nagyon sokáig remegtem. Megöltem valakit, de meg akartam menteni annyi embert, amennyit csak lehet” – mondta Frolkin. Áldozatát Ruszlam Jaremcsuknak hívták, és azért kellett meghalnia, mert az oroszok tudomása szerint a harcállásaik koordinátáit elküldte az ukrán hadseregnek.

A cikk szerint megesett, hogy a 76 éves Leonyid Udodhoz és feleségéhez mentek be azzal, hogy a „fő banderistát” keresik. Kiderült, az idős férfit a falubeliek tényleg banderistának nevezték, de csak viccből. A katonák végül nem bántották a házaspárt, csak a mobiltelefonokat kobozták el és a Ladájukat. A négy fiatal orosz katona ezzel a Ladával furikázott a faluban. Ezen túl egy családtól laptopokat, robogókat, biciklit és láncfűrészt is elvittek. Egy másik családot kitettek a házukból, a 95 éves, II. világháborút megjárt nagyapával együtt, akinek háborús kitüntetéseivel fényképezkedtek.

Frolkin a hadseregben maradt társai miatt döntött úgy, hogy beszél a tetteikről, mert azt tapasztalta, hogy a parancsnokaik nem veszik emberszámba az egyszerű katonákat. Ezeket a feljebbvalóit név szerint említette az interjúban, a dandárparancsnokot, Azatbek Omurbekovot is, aki lelövéssel fenyegette azokat a katonákat, akik haza akartak menni, amikor kiderült, Ukrajnába vezénylik őket.

Az orosz férfi tisztában van azzal, hogy az interjú közzététele után eljárás indulhat ellene és börtönbe kerül – nem az ukrajnai tettei miatt, hanem mert beszélt ezekről és a parancsnokairól. 

Az ukrajnai háborúról nagyon sok az információ, ezek hitelességét nehéz ellenőrizni. Az IStories szervezet interjúja, amely a jelek szerint egy dokumentáltan Ukrajnában járt katonával készült, ennek fényében érdekes – emlékeztet a  történet kapcsán a 24.hu.  

Az oroszok Andrijivkában 13 embert öltek meg. Az áldozatokra egy csoportban találtak rá, volt, akinek össze volt kötve a keze. Az ukrán hatóságok egy ideig nem engedték közel a hozzátartozókat az elhunytakhoz, mert attól tartottak, hogy az oroszok aláaknázták a holttestek környékét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.