Francia intervenció Maliban

Ellencsapás

  • - kovácsy -
  • 2013.02.17 14:01

Külpol

Az elmúlt napok eseményei némileg átértelmezik Párizs afrikai szerepvállalással kapcsolatos álláspontját, Francois Hollande profiljáról nem is beszélve.

Az eddig inkább teszetoszának tartott elnök most elismerést és szinte teljes körű belső támogatást élvez. Feltételezhető, hogy a közép-afrikai események kapcsán az elmúlt hetekben tanúsított francia önmérséklet (és a feltételezhetően ezzel párhuzamosan a környező országok határozott szerepvállalásáról zajló egyeztetések) mögött már körvonalazódott a kettős frontnyitás elkerülésének szándéka. Mire megköttetett néhány megállapodás a közép-afrikai ellenlábasok között, a francia légierő háromezer kilométerrel északabbra megkezdte a mali iszlamista felkelők táborainak, raktárainak és menetoszlopainak a bombázását. (A francia hírszerzés irányításával eközben egy elbaltázott szomáliai túszszabadító akciót is végrehajtottak. Egyelőre nincs rá magyarázat, hogy a helikopterek a közvetlen támadás vagy a kellően távoli földet érés helyett miért olyan távolságban - 3 km-re - szálltak le a túszejtőktől, hogy azok észleljék is őket, ugyanakkor a fogadásukra is felkészülhessenek. Ráadásul az amerikai támogatással végrehajtott akciónak jó néhány polgári áldozata volt.)

A mali konfliktus lényege, hogy a nagyrészt sivatagi ország hatalmas északi pusztaságain élő, helyzetükkel nem ok nélkül elégedetlen tuaregek fegyveres felkelésének lendületet adott Kadhafi bukása, amennyiben számosan közülük az ő fegyveres alakulatait erősítették, most viszont fegyvereikkel együtt visszamenekültek Maliba. Volt, aki a tuareg autonómia ügyéhez, volt, aki valamelyik iszlamista csoporthoz csatlakozott - végül az utóbbiak kerültek erőfölénybe. (A részleteket lásd: Hosszú árnyék, MaNcs, 2012. március 29., és Vesztes tuaregek, MaNcs, 2012. augusztus 23.) A kormány tehetetlenségét megelégelő, széteső hadsereg némely középvezetője puccsal elmozdította az államfőt, miközben a felkelők már

az ország felét elfoglalták

A helyzet nemzetközi rendezésére tett ENSZ-erőfeszítések december végére jutottak el odáig, hogy elfogadottá vált a környező országok katonai fellépésének terve, de a szükséges katonai előkészületek (az intervenciós erők amerikai irányítással történő felkészítése) csak szeptemberre fejeződtek volna be. A lázadók viszont - épp ezért - belehúztak, és francia hírszerzési információk szerint meg sem álltak volna Bamakóig. A főváros elfoglalása pedig beláthatatlan regionális következményekkel járt volna, nem csupán azzal, hogy veszélybe kerülnek a francia urániumérdekeltségek a szomszédos - és a felkelők által további célponttá tehető - Nigerben. Ezt a mostani francia fellépés "igazi indokaként" szokás felemlegetni, habár Nigerben Kínától Oroszországon át Kanadáig mindenkinek vannak urániumérdekeltségei. A rosszmájú sajtóvéleményeknél ezúttal erősebb a valamennyi környező ország által osztott támogató álláspont. Az Egyesült Államok nem léphetett volna fel, mert a puccsisták által kinevezett, vagyis nem demokratikusan választott mali elnök ilyen irányú kérése az amerikai törvények szerint nem teljesíthető.

Franciaország komoly kockázatot vállalt a lépésével. Az egyik felkelőcsoport részéről máris elhangzottak francia célpontokkal szemben várható merényletekre vonatkozó fenyegetések. Először is még nyolc francia túszt tartanak fogva különböző afrikai országokban olyan csoportok, amelyek részben talán egyszerű bűnözők, de pénzért nyilván nem zárkóznak el az együttműködéstől bármelyik iszlamista terrorcsoporttal. Ez utóbbiak maguk is - és eddig is - emberrablással jutnak bevételekhez a sivatagi fegyver- és kábítószer-csempészet mellett. Másrészt a térségben (Mali is francia gyarmat volt) mindenütt vannak francia érdekeltségek, állampolgárok. Magában Franciaországban a terrorellenes készenlét legmagasabb szintjét vezették be. A kockázat másik eleme maga a katonai akció sikere. A hadijelentések szerint a felkelőket támadó vadászgépek heves ellenállásba ütköztek - amire állítólag számítottak -, és a következő napokban fokozzák a nyomást. Amerikai és brit logisztikai segítséggel a következő hetekben két és fél ezer fős szárazföldi haderőt terveznek az országba telepíteni, amelyet ugyanekkora kontingens egészít ki - a tervek szerint napokon belül - a szomszédos országokból. Minthogy a jelek szerint a legszigorúbb iszlám törvényeket (megkövezés, végtagcsonkolás stb.) bevezető felkelők által elfoglalt városokból is tízezrével menekültek el a lakosok, Mali sűrűbben lakott déli részében pedig ugyancsak ellenségesnek tűnik a hangulat a felkelőkkel szemben, míg a francia katonákat lelkesen fogadták, Franciaország (és a Nyugat) ezúttal feltehetően nem ragad bele egy végeláthatatlan konfliktusba. Még a belpolitikai helyzeten is javíthat az intervenció sikere, amennyiben a puccsisták a későbbiek során lehetővé teszik a demokratikus választásokat. Ebből a szempontból nem tett jó benyomást, hogy az Amadou Sanogo vezette katonai junta őrizetbe vette és elmozdította Cheick Modibo Diarra ideiglenes miniszterelnököt, akiről - egy 60 éves asztrofizikusról - nem csak ők állítják, hogy előzőleg az ország problémái helyett kizárólag saját profilírozásával, elnöki ambíciói megalapozásával foglalkozott. A katonák egyébként a miniszteri tárcák többségét technokratákra bízták (Diarra például korábban az Amerikai Űrhivatalnál dolgozott, aztán a Microsoft Africa elnöke volt). Ha egy gyors katonai győzelmet belső stabilizáció követ, Hollande jól döntött; ha a harcok elhúzódnak, és sokasodnak a polgári áldozatok, lépése súlyos hibának minősül majd.

Neked ajánljuk