Mindennek eljön az ideje, egyszer majd Paksot is bezárják. De mi történik utána? Hogyan kell egy nukleáris erőművet biztonságossá tenni? – ezekkel a kérdésekkel kezdjük a csütörtöki Magyar Narancsban megjelenő cikkünket, amely a Lubminban szerzett tapasztalatainkból született.
| ||
De nemcsak az általunk részletesen bemutatott folyamat, hanem az erőmű története, Pakssal való kapcsolata, valamint az előttünk megvillanó életutak is érdekesek, nem egyszer egészen meglepők voltak. Jürgen Rathmun például a mai leszerelési projekt vezetője, viszont már a bezárás előtt is sok évet dolgozott, az egyik blokkban volt vezető beosztásban. „Üzemeltetni a legjobb dolog, ezt ma is tartom” – vallja. Rathmun. A szemüveges, ötvenes öltönyös férfi pedig, akivel neoncsövek alatt üldögélve beszélgettünk a központi irodában, egy pesti panelháznak kinéző épületben, még az atomenergia jegyében kezdte karrierjét, ám évtizedek óta azért jár ide nap mint nap, hogy mielőbb eltűnjön a föld színéről egykori álma. „Érdekes fordulat, nemde?” – kérdem tőle.
„Igen, az elején fura volt, de most már boldogan fogom befejezni. Tudja, ez óriási felelősség, fontos a munka sikere. Fontos, hogy tudjanak erről az emberek. Nem vagyok szomorú, csak büszke.”
Ha érdekli, mihez kezdenek egy atomerőművel, miután lekapcsolják, keresse az újságosoknál a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsot! Vagy fizessen elő rá itt:
Magyar Narancs
A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!
