Elsöprő támogatottságot élvez Kamala Harris a demokrata elnökjelölők között

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. július 23.

Külpol

Hivatalosan egy hónap múlva választhatják jelöltnek.

Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja a demokrata párt jelölési joggal rendelkező delegáltjainak többsége - derül ki a kedden közölt összesítésekből. Az AP hírügynökség összegzése szerint a demokrata elnökjelölő konvención szavazattal rendelkező előválasztáson kiválasztott 3949 delegált közül kedd reggelig 2688 Kamala Harrisnak ígérte voksát.

Az év első felében az Egyesült Államok minden államában megrendezett előválasztások eredményeként Joe Biden 3904 delegálti vokssal rendelkezett, ugyanakkor visszalépését követően a delegáltak döntésén múlik, hogy ki támogatnak.

Joe Biden vasárnap, a visszalépéséről szóló bejelentésével egy időben azt is közölte, hogy maga helyett alelnökét, Kamala Harrist ajánlja elnökjelöltnek. Az elnök hétfőn telefonon kapcsolódott be Harris kampányeseményébe, ahol azt ígérte, hogy segíti és részt vesz az új elnökjelölt kampányában.

Az alelnök választási küzdelmének szervezését Joe Biden kampányszervezete vette át, amelyet többségében az elnök eddigi kampányfőnökei irányítanak.

Kamala Harris elnökjelöltségét a Kongresszus demokrata tagjainak túlnyomó többsége biztosította támogatásáról washingtoni idő szerint kedd reggelig. Hétfőn a legbefolyásosabb demokrata politikusok közül Nancy Pelosi volt képviselőházi elnök közölte, hogy támogatja Harrist elnökjelöltként, ugyanakkor a képviselőház és a szenátus több vezető demokrata tagja egyelőre nem állt be mögé, és egyelőre Barack Obama volt elnök sem biztosította támogatásáról.

Kedden George Clooney filmszínész közleményben tudatta, hogy Kamala Harrist támogatja. A hollywoodi sztár tavasszal még Joe Biden nagyszabású kampányadomány-gyűjtő eseményének műsorvezetőjeként szerepelt, ugyanakkor július elején nyilvánosan is csatlakozott azokhoz, akik az elnök visszalépését kérték. A Demokrata Párt hivatalos elnökjelölő konvencióját augusztus 19-22. között tartják Chicagóban.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.