Emberhúsból készült csevapról, kegyetlen kínzásokról beszélt a szerb elnök

  • narancs.hu
  • 2021. május 16.

Külpol

Vučić egy tévéinterjúban sokkolta a nézőket, amikor a fociultra-maffiózó Veljko Belivuk bandájának rémtetteiről számolt be.

Gyomorforgató előadást tartott Szerbia elnöke: Aleksandar Vučić péntek esti televíziós szereplése alkalmával részleteket osztott meg Partizan fociklub ultráiból bűnszervezetet formáló Veljko Belivuk és csapata által elkövetett bűncselekményekről. Egyáltalán nem törődve azzal, hogy részleteket oszt meg a még vizsgálat alatt álló ügyről és hogy traumatizálja a közvéleményt, részletesen elmesélte, hogyan darálták le a holttesteket a bűnözők és összesen tizenhét alkalommal mondta ki a műsor során, hogy csevapot készítettek a húsukból, írja a nova.rs. beszámolóját idézve a Szabad Magyar Szó.

 

Baljkeverő Velja és a vérszomjas Sírásók

Veljko Belivuk – vagy ahogy becenevén is ismerik, „Bajkeverő Velja” a Partizan egyik keményebb szurkolói csoportjából,  a Sírásókból alakított ki kisebb magánhadsereget. A csapat szurkolással kevésbé, drog- és fegyverkereskedelemmel, bérgyilkosságokkal annál szívesebben foglalkozott a szerb rendőrség szerint. Számos gyilkosságot montenegrói klánvezér Radoj Zvicer megrendelésére követtek el –a Telex összefoglalója alapján valójában  a montenegrói szerb maffia, a kavači klán belgrádi leágazásának számítottak. A Sírásók Veljko vezetésével attól sem riadtak vissza, hogy merényletet készítsenek elő a szervezett bűnözésnek nyilvános hadat üzenő szerb elnök ellen.

Mint a Szabad Magyar Szó felidézi, Vučić az ügyész munkájába avatkozott, mivel a tévéinterjúban részleteket osztott meg az ügyről, és maga hozott ítéletet élő műsorban; azonban még egy lépéssel tovább is ment.

Annyira részletekbe menően illusztrálta, hogyan zajlott az áldozatok kivégzése, majd azok testrészeinek ledarálása, hogy egy idő után még a műsorvezetőnő is rákérdezett, miért csinálja ezt.

 Vučić - miután felhívta Zvicer figyelmét, hogy gyilkolja meg őt is - mert míg ő él, nem lesz nyugta és nem fogja megengedni, hogy még több emberből csevapot készíttessen, a következőket válaszolta:

“Miért csinálom? Azért mert harcos vagyok és mert szeretem a hazámat. Azért, mert nem tudom elviselni, hogy valakiből csevapot készítsenek. Nekem nem gond, hogy bármit is kockára tegyek. Találtak valakit rajtam kívül, aki ezt elmondaná?”, tette fel a kérdést a szerb államfő a Prva Televízióban.

Ezt követően sokáig Zvicerhez beszélt, elmondta, hogy van egyetlen egy ember, akit nem zavar, ha csevapot csinálnak belőle.

“Nincs ezzel bajom. Mert jobb, ha belőlem darálthúst csinálnak, mint hogy hagyjam ezeknek a “dögöknek”, hogy irányítsák Szerbiát. Mit akarnak? Hogy hagyjam, hogy még valakit ledaráljanak?”, tette fel a kérdést még egyszer az elnök, majd újra Zvicernek üzent, többek között azt, hogy bárhol rejtőzik a világban, meg fogja találni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.