Netanjahu: addig harcolunk, ameddig szükséges

  • narancs.hu
  • 2021. május 16.

Külpol

Az izraeli miniszterelnök szerint nincs menekvés a Hamász vezetői számára, az eddig több mint 150 halálos áldozattal járó konfliktusért a palesztin szervezetet okolta.

Addig folytatjuk a csapásméréseket, ameddig szükséges – jelentette ki szombaton, Tel-Aviv-i főhadiszállásán Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök az MTI szerint figyelmeztette a Hamász dzsihadista palesztin szervezet vezetőit is, hogy "nem tudnak elbújni se a felszínen, se a föld alá. Senki sem védett." Egyúttal megköszönte Joe Biden amerikai elnök és több más külföldi vezető támogatását a konfliktusban.

Mint a BBC írja, Netanjahu a dzsihadista Hamászt okolta a konfliktus elfajulásáig, de azt is hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek a polgári áldozatok számának csökkentéséért. Ehhez képest az összecsapások hetében legalább 158-an vesztették életüket a harcokban. Palesztin beszámolók szerint az izraeli légicsapásokban 140 ember vesztette életét, közöttük 41 gyerek, a Hamász által kilőtt barkácsrakéták pedig nyolc felnőttel és két gyerekkel végeztek az izraeli oldalon.

 Izraeli-palesztin konfliktus

 
Izraeli-palesztin konfliktus
 
Holon, 2021. május 11. Tűzoltók dolgoznak egy palesztin rakéta becsapódának helyszínén a Tel-Avivtól délre fekő? Holonban 2021. május 11-én. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet több hullámban 130 rakétát zúdított Tel-Avivra és Izrael központi részére az esti órákban MTI/AP/Heidi Levine
Fotó: Heidi Levine
 

 

Tel-Aviv rakétákkal döntötte romba Gázaváros egyik legmagasabb lakótornyát, melyben az amerikai AP és az Al Jazeera hírügynökségek irodái is működtek. Utóbbi hírügynökség beszámolója szerint az izraeli hadsereg 10 percet adott az épület kiürítésére (a toronyházat vélhetőleg azért lőtték ki, mert sajtóértesülések szerint a Hamász egyik hírszerző részlege is ott működött).

Tel-Avivban egyébként rakétatámadás veszélye miatt szombaton többször megszólaltak a figyelmeztető szirénák. A Hamász napközben háromszor is rakétákat indított a nagyváros felé, majd pedig közölte, hogy vasárnapra virradóra újabb támadásokat hajt végre Tel-Aviv ellen. Rakétáik 90 százalékát ugyanakkor becsapódás előtt megsemmisíti az Vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer.

 

 A rakétaháború hétfőn kezdődött Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsapások zajlottak palesztinok és izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.