Erdogan szerint Gázának Palesztina részévé kell válnia

  • narancs.hu
  • 2023. november 4.

Külpol

Hazarendelte tel-avivi nagykövetét a török elnök.

Nem támogatja Törökország azokat a megoldásokat, amik „fokozatosan törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből”, és úgy véli, a Gázai övezetnek a palesztin állam részévé kell majd válnia – mondta Erdogan török elnök, miután hazarendelte tel-avivi nagykövetét.

A török elnök megszakít minden kapcsolatot Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel az IDF gázai hadműveletei miatt, és nem tartja tárgyalóképesnek. Hozzátette:  az Európai Unió sem viszonyult korrekt módon a gázai helyzethez, így „mélyen megrendült a bizalma” az EU-ban.

Ibrahim Kalin, a török hírszerzés vezetője folyamatosan egyeztet az izraeli hatóságokkal és a palesztin Hamász vezetőivel is, és a békét szorgalmazzák – mondta Erdogan a Türk Tanács kazahsztáni csúcsáról hazafelé tartva. Kitért arra is, hogy Ebrahim Raiszi iráni elnök november végén Törökországba látogat, hogy a gázai helyzetről egyeztessen. Az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közelgő rijádi csúcstalálkozóján meg fogják vitatni, hogyan tudnák kieszközölni tűzszünet létrejöttét a Gázai övezetben.

A svéd NATO-csatlakozásról Erdogan azt mondta, Stockholmban még mindig nem tették meg a szükséges lépéseket a Kurdisztáni Munkáspárttal kapcsolatban, amelyet az elnök „szakadár fegyveres szervezetnek” tart.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.