Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 4.

Külpol

Legutóbb 2017-ben végeztek rakétateszteket.

Észak-Korea szombat reggel több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari főnökeinek egyesítette bizottsága.

Az MTI tudósítása szerint a rakétákat Észak-Korea egy keleti parti indítóállásból lőtte ki, és ezek 70-100 kilométert tettek meg.
Az AP hírügynökség megjegyzése szerint a tesztek előzménye, hogy megrekedtek az Egyesült Államok és Észak-Korea között tavaly elkezdődött nukleáris tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb 2017 végén hajtott végre rakétaindítást, akkor egy Hvaszong-15 típusú interkontinentális ballisztikus rakétával. Phenjan akkor azt állította, hogy rakétájával már el tudja érni az amerikai szárazföldet.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.