Wiktoria Bieliaszyn: A Duma elnöke, Vjacseszlav Vologyin egy ízben azt találta mondani, hogy „ha van Putyin, van Oroszország. Putyin nélkül nincs Oroszország”. Elnézve a hadseregben és a kormányzatban eluralkodó káoszt, és az Oroszországi Föderáció lehetséges szétesésének prognózisait, érvényes-e még ez a mondás?
Vlagyimir Gelman: Ezt a szlogent úgy fogalmaznám át, hogy amíg van Putyin, van Vologyin, Putyin nélkül nincs Vologyin sem. De komolyra fordítva a szót, azt az elképzelést, hogy Oroszország léte egyetlen konkrét emberen múlik, rendkívül naivnak tartom. Egy ilyen állítás még az autoriter rendszerekben sem állja meg a helyét. El tudjuk-e képzelni, hogy Kína megszűnne létezni Hszi Csin-ping után?
WB: Oroszország széthullásának motívuma mégis évek óta jelen van, és nyugati szakértők most összefüggésbe hozzák Putyinnal.
VG: Oroszország szétesése vágyálom. A nyugati megfigyelők arra spekulálnak, hogy az Oroszországi Föderáció darabokra hullása megszünteti az állandó orosz fenyegetést, mert a helyén keletkező államocskák, függetlenül attól, hogy milyen berendezkedésűek lennének, nem tudnának olyan félelmet ébreszteni és annyi kárt okozni az egész világnak, mint most Moszkva. A baj ezzel az, hogy manapság sok szakértő és nem szakértő a kívánságait meg az elemzéseit reális végkimenetelnek hiszi.
WB: És miért ne lehetnének reálisak?
VG: Oroszország minden látszat ellenére kulturális értelemben viszonylag egységes, egynemű ország. Elég erős belső gazdasági kötelékek tartják össze, nem látunk semmiféle olyan gazdasági nacionalizmust, amilyen a késői Szovjetunióban a balti országokban volt például jellemző, uralkodó. És Oroszország lakóit durva etnikai különbségek sem osztják meg. A társadalom több mint 80 százaléka etnikai értelemben orosz, szláv. Néhány tagköztársaságban, főleg Oroszország ázsiai részein ezek az arányok némileg másként festenek, de tekintetbe véve az ország hatalmas méreteit és a lakosságszámot, ennek nincs különösebb jelentősége. És mindenekelőtt nem hallunk olyan erőteljes hangokat, és nem látunk olyan törekvéseket, amelyek arra utalnának, hogy a regionális elitek vagy akár egyes személyek függetlenséget követelnének. A Szovjetunió bukásakor, amikor az ilyen mozgalmak – főként a balti köztársaságokban, de Moldáviában, Grúziában és Örményországban is nagyon erősek voltak, mindez egészen másképp festett.
WB: Éppen így képzelnénk el: hogy tudniillik Oroszország önálló köztársaságokra bomlik.
VG: Csakhogy Oroszország nagyobb része nem köztársaságokból áll, hanem az etnikailag homogén Oroszország közigazgatási egységeiből. Egyetlen okát sem látom annak, hogy a pszkovi vagy a novgorodi terület önálló állammá váljon. Szerte a világon sok embernek ragadt meg az emlékezetében a Szovjetunió felbomlása és az általa keltett remények, és ezeket az elképzeléseket rávetíti a mai Oroszországra.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
