Fico jövő kedden jön Orbánhoz

  • narancs.hu
  • 2024. január 11.

Külpol

Két jó barát – de ez nem volt mindig így.

Budapesten találkozik jövő kedden, január 16-án Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő – értesült a hvg.hu.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke megerősítette, hogy a hivatalos látogatás előkészítése már zajlik.

A lap emlékeztet, hogy a két politikus kapcsolata, ahogyan a magyar–szlovák viszony is, elég rosszul kezdődött, de aztán 2012 áprilisában Varsóban Orbán Viktor lépett egyet a szlovák kormányfő felé azzal, hogy a magyar kisebbséggel kapcsolatos kérdésekről nem beszélt, inkább azokról a közös ügyekről, amelyekben van lehetőség együttműködésre.

A jó viszony később is megmaradt. 2020-ban a Smer vereséget szenvedett, és előfordult az, ami 1989 óta nem, hogy a szlovákiai parlamentbe nem került be magyar párt.

 

A legutóbbi szlovákiai parlamenti választások finisében a magyar közmédia M1 csatornája – amelyből a szlovákiai magyarok több mint 13 százaléka tájékozódik – interjút közölt Robert Ficóval. Azt nem lehet tudni, ez mennyiben járulhatott hozzá a Smer győzelméhez, de hangsúlyos gesztus volt.

A kapcsolatot az sem tette próbára, hogy a szlovákiai választási kampányban a Magyarország felől érkező illegális bevándorlók ügye fontos téma volt a Smer révén. Volt olyan vélemény, miszerint a váratlanul felbukkant jövevényeket valahogyan a magyar hatóságok irányították oda, mintha ezzel befolyásolni akarnák a szlovákiai választást:

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.