Még az sem biztos, hogy valóban az orosz titkosszolgálatok végeztek az évek óta üldözött csecsen terroristával. A moszkvai sajtó egy része arra figyelt fel, hogy az ingusföldi robbantásról beszámoló első hivatalos jelentés - amit a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ingus irodája adott ki - egyetlen szóval sem említi, hogy az akció nyomán odaveszett Baszajev is. Néhány moszkvai lap e kommunikációs bakiból s a holttest azonosításáról kiszivárgó információkból egyenesen arra következtetett, hogy nem orosz titkosszolgálati akciónak, hanem véletlen balesetnek köszönhető Baszajev halála. Ez a változat azonban nem különösebben meggyőző - s tulajdonképpen azon kívül, hogy az FSZB és Putyin elnök hogyan bírja magát fényezni otthoni közönsége előtt, sok jelentősége nincs.
Terroristák és szabadságharcosok
Mert akárhogyan történt is, Baszajev halála rendkívül jelentős fejlemény. Nehéz lenne túlbecsülni lélektani és politikai következményeit. Halálával az az ember tűnik el, aki egyeseknek - legalábbis egy ideig - a csecsen ellenállás szimbóluma, míg másoknak rettegett rémképe volt. Egy biztos: ő volt a csecsen hadurak közül az utolsó, akivel kapcsolatban - ha nem is az utóbbi években, de korábban - nem csupán a szimpla bandita képe merült fel, hanem azon túl valami más is. Még az orosz szakértők többsége is hajlott arra - legalábbis 2002 októberéig, a Dubrovka utcai színházban végrehajtott túszejtő akcióig -, hogy a csecsen hadurakat nem lehet egy kalap alá venni. Az egyik típust az "elkötelezett szeparatisták" csoportja alkotja, élén Aszlan Maszhadovval. A másikat az a terrortól se visszariadó, egyre inkább iszlamista retorikájú és egy majdani kaukázusi kalifátust vizionáló csoport, amelynek első számú alakjává a 90-es évek végétől épp Samil Baszajev vált. A harmadik körbe pedig azok a banditák tartoznak, akik pillanatnyi érdekeiknek megfelelően csapódnak hol az egyik, hol a másik irányzathoz. Jellemző módon még a Financial Times is ez utóbbi kategóriába sorolja a néhány hete megölt Szadulajev helyét a szeparatista csecsen államfői poszton elfoglaló Doku Umarovot.
Ez a csoportosítás persze mindig is meglehetősen viszonylagos volt. 1999 késő nyarától, a Baszajev és Hattab vezette csecsen erők dagesztáni betörésétől pedig egyre kevésbé volt használható. Hogy ekkor már mennyire nehezen lehetett eligazodni a csecsen hadurak egymás közti kapcsolatának labirintusában, azt épp a dagesztáni akció mutatta meg. A Moszkva által akkor még legitim elnökként elismert Maszhadov, aki a dagesztáni betöréstől nyilvánosan mindig is elhatárolódott, arra sosem volt hajlandó, hogy - eleget téve a Kreml felszólításának - lefegyverezze az "elszabadult" Baszajevet. Már akkor joggal felébredt a gyanú, hogy mindez nem több, mint szerepjáték, bár ezt akkor még nehéz lett volna bizonyítani. Ha másért nem, hát azért, mert valószínűleg Maszhadov akkor már nem volt abban a helyzetben, hogy megfegyelmezhette volna Baszajevet. A Dubrovka utcai túszejtés pedig csak tovább homályosított e képen, legalábbis ami Maszhadovot illeti. Mert Baszajev szerepével kapcsolatban ekkorra már aligha maradhattak kétségek.
Pályakezdés
Az ifjú Baszajev Moszkvában, a Szovjetunió fővárosában agrárstúdiumokat folytat, s a rossz nyelvek szerint ekkor kerül közelebbi kapcsolatba a helyi alvilágban befolyásos csecsen körökkel. Rövid isztambuli kitérő után, 1991-ben, amikor Dzsohar Dudajev kihirdeti Csecsenföld függetlenségét, visszatér szülőföldjére. Pályája ekkor fonódik össze a korlátokat nem ismerő erőszakkal. 1991 novemberében részese annak a repülőgép-eltérítésnek, amelyet a Csecsen-Ingus Autonóm Köztársaságban Jelcin által elrendelt rendkívüli állapot elleni tiltakozásul hajtanak végre. Baszajev és társai végül olcsón megússzák: az utasok elengedéséért cserébe a török hatóságok visszaszállítják a túszejtőket Csecsenföldre. Röviddel ezután Ba-szajevet már a Grúziához tartozó Abháziában találjuk, ahol 1992 augusztusától az abház elszakadást védelmező csecsen és más észak-kaukázusi mozlim önkénteseket irányítja, sőt egy ideig ő tölti be a szakadár terület hadügyminiszter-helyettesi posztját is.
Ismertté, sőt hírhedtté azonban csak néhány évvel később, 1995 nyarán válik. Ekkor mintegy hetven csecsen harcos társaságában elfoglalja a dél-oroszországi Bugyonovszk városának kórházát és szülőotthonát. Várandós asszonyok tucatját állítja élő pajzsként a kórház ablakaiba. A hadúr a '94 decemberétől zajló első csecsen háború befejezését és a szövetségi erők azonnali kivonását követeli a vele telefonon tárgyaló orosz miniszterelnöktől, Viktor Csernomirgyintől. A hosszas alkudozás végül azzal zárul, hogy Baszajevék 130 túszt maguknál tartva autóbuszokon elindulhatnak Csecsenföld felé. A kaukázusi köztársaság határához érve a csecsenek elengedik túszaikat, és büntetlenül visszatérnek a rebellis erők felügyelte területre. A túszejtő akció - részben a szövetségi erők átgondolatlan fellépésének is köszönhetően - 128 ember halálával zárul. Dzsohar Dudajev csecsen elnök pedig a szakadár köztársaság legmagasabb kitüntetésével dekorálja Baszajevet.
Fő művei
A borzalmas akció Oroszország-szerte megdöbbenést keltett, ám az a körülmény, hogy az első csecsen háborút az orosz társadalom többsége ellenezte, és komoly lelkiismereti kétséggel kísérte nyomon, egyben el is bizonytalanította az ügy erkölcsi megítélését. Ez a felettébb ellentmondásos lelkiismereti helyzet, ha teljes felmentést nem adott is Baszajevnek, attól megkímélte, hogy az orosz társadalom többsége már akkor kizárólag banditaként tekintsen rá.
Baszajev azok után, hogy 1996 őszén a szövetségi erők elhagyják Csecsenföldet és ezzel a kis kaukázusi köztársaság átmenetileg önállóvá válik, egyre nehezebben találja helyét. 1997 januárjában elindul ugyan a csecsenföldi elnökválasztáson, ám Aszlan Maszhadov és Zelimhan Jandarbijev mögött csak a harmadik lesz. Az új elnök - helyzetét stabilizálandó - lehetséges politikai riválisai közül többeket, így Baszajevet is megpróbálja bevonni a kormányzati munkába, és kinevezi miniszterelnök-helyettessé. Baszajevtől azonban idegen e szerep, és néhány hónap elteltével lemond posztjáról. Minden bizonnyal ezt követően fordul az iszlám vahabbita irányzata felé, és kerül kapcsolatba közel- és közép-keleti pénzügyi támogatóival. Baszajev iszlamista fordulata nem előzmény nélküli (1989 és 1991 között az isztambuli Iszlám Intézetben tanult), alapvetően mégis politikailag motivált. Nemcsak arra adott módot, hogy fellépése valamiféle ideológiai alapzatot nyerjen, de arra is, hogy tehetős, Csecsenföldön kívüli szponzorokhoz jusson.
Karrierjének '99 augusztusával, a dagesztáni betöréssel induló újabb szakasza immár hemzseg a borzalmasabbnál borzalmasabb akcióktól. Az esetek többségében személyesen már nincs jelen, de szerepe és felelőssége a tervezésben és irányításban egyértelmű. Ha létezik a borzalmaknak hierarchiája, akkor ezen a skálán a 2004-es beszlani iskolafoglalást illeti meg a legkíméletlenebb és legembertelenebb merénylet helye. A szeptember 3-i tragédiában több mint háromszázan, többségükben gyerekek, haltak meg. Az akciót magára vállaló Baszajev ezzel a minden elemében kegyetlen túszejtéssel végképp és visszavonhatatlanul a semmiféle megértést nem érdemlő banditák közé züllött, ha egyáltalán tartozott máshová bármikor is. Így is fogadták a halálát. És ez alól alighanem a háborúba és terrorba rég belefáradt Csecsenföld sem jelent kivételt.
