Görögország: az exit poll szerint a konzervatívok nyerték a parlamenti választást

  • narancs.hu
  • 2023. június 25.

Külpol

A konzervatívok vezetnek az urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló exit poll felmérés szerint.

A  vasárnap Görögországban megtartott előrehozott parlamenti választások után a hat legnagyobb görög közvélemény-kutató intézet előrejelzése szerint Kiriákosz Micotákisz volt kormányfő Új Demokrácia (ND) pártja a voksok 40-44 százalékát tudhatja magáénak, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 16,1-19,1 százalékát kapja – közölte az MTI.

Az exit poll adatok szerint az ND többséget szerezhet a 300 fős törvényhozásban, köszönhetően az új választási rendszernek, amely a legtöbb szavazatot szerző pártnak kedvez.

Azért kellett új választást tartani, mert a legutóbbi, május 22-ei voksoláson ugyan szintén győzelmet aratott Kiriákosz Micotákisz pártja, de abszolút többség híján egyedül nem tudott kormányt alakítani. Ennek részleteiről itt írtunk

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.