Hawaii demokrata képviselőnő is indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. január 12.

Külpol

Tulsi Gabbard az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak.

Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért – közölte az MTI.

"Úgy döntöttem, hogy indulok, és a jövő héten a formális bejelentést is megteszem" – mondta a 37 éves politikusnő a hírtelevíziónak adott interjújában. Gabbard, aki katonaként megjárta az iraki háborút, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak.

Az interjúban a politikusnő nem fejtette ki, hogy miért szeretne elnökjelölt lenni, milyen konkrét célkitűzései vannak, csupán annyit jegyzett meg: "Az amerikai népnek sokféle, számomra aggasztó kihívással kell szembenéznie és segíteni akarok a megoldásukban".

Legfontosabbnak az egészségbiztosítást, a büntető igazságszolgáltatás reformját és a klímaváltozást említette. Kampánymenedzserének Rania Batrice-t kérte fel, aki a 2016-os elnökválasztási kampányban a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátor helyettes kampányfőnöke volt. Gabbard a 2016-os választásokon Sanderst támogatta Hillary Clinton ellenében.

A hawaii demokrata párti politikus az utóbbi hetekben nem hivatalos kampánykörutat tett Iowa és New Hampshire államokban, és a Politico című lap értesülései szerint már keresi a beszédíróját is. Önéletrajzi könyvét májusban jelenteti meg.

Tulsi Gabbard a második politikus, aki indul a demokraták elnökjelöltségéért. Az első Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt, aki újév napján hivatalosan is bejelentette indulását. 
Megfigyelők szerint a harmadik induló Julián Castro lesz, az előző elnök, a demokrata Barack Obama kormányzatának építkezési és városfejlesztési minisztere, aki várhatóan napokon belül bejelenti szándékát.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.