Hernádi Zsolt Bakuba utazott, börtönnel fenyegetik a horvátok

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 27.

Külpol

Ez az első hivatalos útja, mióta vádat emeltek ellene.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a múlt héten Rovshan Najaffal, a Socar elnökvel tárgyalt Azerbajdzsánban a további, közös szénhidrogén-kutatási lehetőségek feltárásáról – írja a Népszava, és rögtön hozzá is teszi, hogy ez önmagában nem érdekes, de a bakui út lehetett Hernádi első hivatalosan is bejelentett külföldi céges útja, mióta a horvát hatóságok korrupciós pénz kifizetésével gyanúsították meg az INA felvásárlásával kapcsolatban.

A cégvezér ügyvédei tanácsára azóta leginkább belföldön próbálta megelőzni, hogy börtönbe csukják. A védői ezután arra hivatkozva támadták a zágrábi eljárást, hogy egy jogerős döntés másutt sem bírálható felül, a zágrábi testületek ezt figyelmen kívül hagyva szabtak letöltendő börtönbüntetést Hernádi Zsoltra. A kenőpénz elfogadás miatt Ivo Sanader egykori horvát miniszterelnök máig a remetineci börtönben ül.

A Mol álláspontját ugyanakkor más, egybevágó, úgynevezett választott bírósági ítéletek is alátámasztják. Legutóbb két éve a washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja mondta ki, hogy Hernádi Zsolt az ügyben nem követett el semminemű bűncselekményt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.