Hírünk a nagyvilágban: szélsőjobboldali jómagyarok ordibálták Brüsszelben, hogy „fuck you, Soros”

  • narancs.hu
  • 2017. november 30.

Külpol

Hát, erre biztosan nagy szükség volt.

Az Európai Híradó tette közzé a Facebook-oldalán azt a felvételt, amelyen látszik, hogy tegnap nagyjából két tucat szélsőjobboldali magyar menetelt az Európai Parlament előtt, és olyan mély gondolatokat fejeztek ki ordítozva, minthogy „fuck you, Soros”, vagy éppen „ria, ria, Hungária”. A felvételen feltűnik Gaudi-Nagy Tamás, egykori jobbikos országgyűlési képviselő, aki 2014-ben ott volt, amikor leköpték Pásztor Istvánt, korábban pedig ő maga dobta ki az EU-s zászlót az Országház ablakán. De a videón látszik az a Poszpischek Tamás is, aki idén tavasszal CEU-ellenes tüntetést szervezett, és társaival együtt belekötött a Szabadság téri demonstráción az interjút adó Gulyás Mártonba.

Hát, most ezt a teljesítményt tudták nyújtani:

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.