Intenzív osztályra került Boris Johnson

  • narancs.hu
  • 2020. április 6.

Külpol

A brit miniszterelnökről március 26-án állapították meg, hogy fertőzött.

A legfrissebb bejelentés szerint azonban az 55 éves miniszterelnök állapota tovább romlott, ezért az orvosi csapatának tanácsára a kórház intenzív osztályára vitték át. – adta hírül a BBC.

A brit miniszterelnök délelőtt még bejelentkezett a kórházból, Twitter-üzenetében közölte, hogy jó hangulatban van és folyamatosan dolgozik az új koronavírus okozta betegsége miatt szükségessé vált kórházi kezelése közepette is.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője akkor még azt hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt született az a döntés, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

A miniszterelnök Dominic Raab külügyminisztert kérte fel, hogy helyettesítse, amennyiben szükséges.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.