Az erőszakos események száma tavaly is meredeken csökkent - 2009 nyara óta több katona veszíti életét Afganisztánban, mint Irakban. Bár a megmaradt ellenállók az elmúlt hónapokban is képesek voltak néhány látványos, tömeges áldozatokkal járó robbantásra, de ez már inkább utóvédharc. Az amerikai kormány 2007-es irányváltása, ami a síita-kurd koalíció támogatása helyett a szunnita közösség védelmét és politikai integrációját tűzte ki célul, nemcsak a felkelés méregfogát húzta ki, de a politikai rendezést is közelebb hozta (lásd: Új szövetségek, Magyar Narancs, 2008. március 27.). Míg az előző, 2005-ös választáson alig indultak szunnita pártok, most a részvétel a szunnita tartományokban volt kiugróan magas (75 százalék körüli), a síita délen pedig az átlag alatti. (Országosan a részvétel 62 százalék volt, alacsonyabb a 2005-ösnél.) Az egykori felkelők vezetői ma már politikusként indultak, sokszor síita pártokkal szövetségben. A síiták alacsonyabb aktivitását a csalódottság indokolhatja: a Szaddám-rezsim felszámolásakor ébredő reményeik elszálltak, életkörülményeik sokat nem javultak, és az új síita politikai elit teljesítménye, önzése, korrumpálhatósága is kiábrándította őket.
Talán mozdult
Irak 2005-ös alkotmánya értelmében - szakítva a saját és a térség többi arab államának hagyományaival - parlamentáris demokráciává vált, a legfőbb hatalom nem az államfő, hanem a miniszterelnök kezében van. A rendszer tisztán arányos, nincsenek egyéni kerületek, szavazni csak listákra lehet. Idén már a nyílt listás rendszert alkalmazták, azaz a választó azt is eldönthette, hogy kedvenc pártjának listájáról konkrétan mely képviselőket akarja bejuttatni a parlamentbe. Sok volt a koalíciós lista, és számos esetben e koalíciók átnyúltak az etnikai vagy felekezeti törésvonalakon (jóllehet a szavazók a koalíción belül gyakran csak az egyik párt tagjaira szavaztak).
Az iraki belpolitika óriási változáson megy keresztül. A korábban győztes síita nagykoalíció, az Egyesült Iraki Szövetség két nagy pártra bomlott, megerősödtek a kisebb, szekuláris arab pártok, egykori ellenségek léptek egymással szövetségre.
Az Egyesült Iraki Szövetségből kiszakadt egyik szervezetet, a Jogállamiság Koalíciót Núri al-Maliki miniszterelnök vezeti. Az egykor épp gyengesége, jelentéktelensége miatt megválasztott Maliki az utolsó két év biztonsági helyzetének javulását meglovagolva a rend meg az erős, központosított állam jelszavával kampányolt, miközben néhány szunnita csoporttal is sikerült szövetséget kötnie, például az ellenállóktól és az iraki al-Káidától elsőként leváló Anbar Megmentése Tanáccsal is. A másik nagy síita csoport, a Nemzeti Iraki Szövetség elsősorban a síita iszlamista szervezeteket integrálta. Ezek - köztük Moqtada asz-Szadr radikális és az Egyesült Államokat erősen ostorozó követői, a szadristák - az elmúlt években sokat szelídültek, milíciáikat feloszlatták; maga asz-Szadr is visszavett gyújtó retorikájából.
Az egykori szunnita ellenállók fő szövetségese az Ijjád Allavi vezette Iraki Nemzeti Mozgalom. A síita szekuláris Allavi a Nyugat bábjaként kezdte pályafutását még az 1990-es években; 2004-ben ő volt az alkotmányozást előkészítő ideiglenes kormányfő. Pártkoalíciója az arab nacionalizmusra, tehát a síita-szunnita felekezeti különbségek meghaladására alapoz; és talán ez az egyetlen szerveződés, amely bírálni meri Iránt, amiért beleavatkozik az iraki politikába. Az átrendeződés a kurdokat sem kerülte el. A kurd kisebbség 1974 óta két nagy etnikai párt dualizmusa alatt él, s ezt a demokratikus váltás után többen megelégelték. Az elmúlt 35 évet az alkalmi belháborúk mellett a pozíciók és erőforrások elvtelen felosztása jellemezte. Most egy harmadik erő (Gorran, azaz Reménység) adott lehetőséget a kurdoknak, hogy elfordulhassanak a régi elittől.
A közvélemény-kutatások a miniszterelnök formációját hozták ki győztesnek, másodiknak Ijjád Allavi szekuláris arab pártját. E két koalíció megszerezheti a szavazatok több mint felét, s ez is azt sejteti, hogy az ország talán elmozdult a szunnita-síita megosztottságtól.
Regionális átrendeződés
Ám minden javulás mellett még messze van a fenntartható, önálló működéstől. Súlyos a korrupció, a nepotizmus, és aligha vigasztal bárkit, hogy a Transparency International felmérése szerint egy helyet előrelépett az ország a korrupciós listán: most nem harmadik, hanem csak negyedik hátulról. A biztonsági erők színvonala és hadrafoghatósága sokat javult az elmúlt években, ami elsősorban az amerikai figyelemnek és a magas olajárnak volt köszönhető. Irakban a levetett, de még mindig ütőképes harckocsikból és tüzérségből meg a jövőben a légierőből egy új nehézfegyverzetű hadsereg kiépítése zajlik.
Az amerikai intervenció következményei csak ezután fognak kikristályosodni. Ha nem süllyed vissza a polgárháborúba, Irak ismét a térség egyik regionális hatalma lehet, amely, miként régen tette, egyensúlyt képez Iránnal szemben, és erősen belefolyhat az arab országok politikájába. Libanon, Szíria, a Palesztin Hatóság, Izrael - Irak fontos stratégiai szerephez juthat e gócokban. A nagy kérdés - amellett, hogy a parlamentáris demokrácia kísérlete sikeres lesz-e -, hogy vajon az Egyesült Államok vagy Irán partnereként teszi ezt az elkövetkező évtizedben.
