Választási botrányok, utcai öszszecsapások, kormányalakítási válság és egyre kilátástalanabb gazdasági helyzet. Július végén előre hozott választásokat tartottak Moldáviában.
*
Az áprilisi "rendes" választáson még meggyőzőnek tűnt a kommunisták fölénye; a várt 30-35 százalék helyett a voksok több mint ötven százalékát szerezték meg. Ez éppen elég volt a kormányalakításhoz, de kevés az elnökállításhoz: a júliusi ismétlésnek valószínűleg ez volt a fő oka. A párton belül felerősödtek az ellentétek, s hamar egyértelművé vált, hogy amíg Vlagyimir Voronyin a párt és az ország első embere, nincs esély a kiegyezésre sem kormány és ellenzéke között, sem házon belül. Pedig a személyi kérdéseknél sokkal súlyosabb a helyzet.
Moldova Európa legszegényebb országa. Az idei évre a Nemzetközi Valutaalap súlyos visszaesést jósol, 9 százalékkal csökkenhet a hazai bruttó össztermék. Voronyin ugyan igyekezett megoldást találni, ám az IMF a válságra való hivatkozással elzárkózott a kért kölcsöntől. Persze Oroszország ötszázmillió, Kína pedig egyenesen egymilliárd dollárt ajánlott fel infrastrukturális fejlesztésre, ám e pénzekre (melyek ugye jelentős mértékben növelnék az államadósságot) a parlamentnek is rá kellett volna bólintania, de az éppen mással volt elfoglalva.
A régi és az új
Az utolsó csepp júliusban cseppent a pohárba, amikor is Marian Lupu, a Kommunista Párt egyik alapfigurája egy váratlan csellel (konkrétan a "szabaduljunk meg Voronyin örökségétől, és jöjjenek a reformok!" felkiáltással) átigazolt a Moldovai Demokrata Pártba. Lupu valódi kommunista dinasztia leszármazottja, a Szovjetunió szétesése után létrejövő moldáv kommunista párt alapjait kedves édesapja "találta ki" - s ezt az irányvonalat vitte az eddigi pártvezetés is. Lupu volt a legfontosabb figura Voronyin mellett, erősítette politikai hátországát, 2005-től pedig a parlament elnökeként is működött. Távozása meglepte a kommunistákat, de valószínűleg a demokratákat is, akik szinte fenntartások nélkül fogadták be, és biztosítottak neki korlátlan mozgásteret. Élből a Demokrata Párt elnökeként kezdhette a felkészülést az előre hozott választásokra.
Persze nem fogadta mindenki ilyen egyértelmű örömmel a pálfordulását. A moldovai ellenzék radikális része azt állítja, hogy maguk a kommunisták küldték előre deszantosként Luput, miután belátták, hogy Voronyin alól nem menthető ki a párt. Bármi is áll a hirtelen döntés mögött, tény, hogy a demokraták áprilisi szereplésükhöz képest valamelyest túlteljesítettek, négy százalékkal nőtt a támogatásuk, így a maguk majdnem 17 százalékos eredményével ők a leginkább koalícióképes szereplők. Jól szerepelt a többi román párt is, az áprilisinál több mandátumot szedtek össze a liberálisok, és jelentőset lépett előre a szélsőséges Mi Moldovánk nevű nacionalista formáció is: 3-ról 7 százalékra tornázták fel magukat. Együtt közel tíz százalékot vittek el a kommunistáktól, akik azért még mindig 44 százalék fölött maradtak. A végeredmény most sem megnyugtató: az eddig ellenzékben működő pártok képesek ugyan kormányt alakítani, az államelnök-jelöléshez azonban még nem látszik a szükséges mandátummennyiség sehol. A most létrejövő "Az Európai Integrációért" nevű koalíciónak (a Moldovai Liberális Demokrata Párt, a Demokrata Párt, a Liberális Párt és a Mi Moldovánk) jelenleg 53 képviselője van az ehhez szükséges 61-ből. Várhatóan tehát további Kommunista Párt-elhagyókra lehet számítani, vagy tovább élesedő konfliktusokra kormány és ellenzék között. A feltételeket immár Lupu diktálja.
Magabiztosságának van is némi alapja: az orosz sajtó egyértelműen üdvözölte a sikereit, ám az orosz támogatás lehet a stabilitás, de akár az instabilitás alapja is. A moldovaiak jelentős része - pártpreferenciától függetlenül - úgy gondolja, hogy Oroszország a legfontosabb stratégiai partner. Ugyanakkor az ország több mint fele tartja fontosnak és kívánatosnak az unióhoz való csatlakozást is. Lupu most ugyanazokkal a dilemmákkal találja szembe magát, mint Voronyin, aki hol úgynevezett Európa-barát politikával élezte a moldáv-orosz viszonyt, hol épp az orosz kötelezettségek miatt távolodott el az uniótól (és az uniós Romániától). Lupu kampánya határozottan Nyugat-barát üzeneteket közvetített, és igyekezett adni is valamit a román nacionalistáknak, de kellő távolságot is tartani tőlük. Így sikerült is valamennyire megnyernie egy új román, "antikommunista" szavazótábort, és valamennyire megtartani a régi, oroszbarát kommunista rajongóit. Traian Basescu határozottan Lupu mellé állt, s a romániai politika egésze is támogatta a régi-új arcot. A románoknak is megéri ugyanis ez az óvatos, kétirányú kiegyezés, minthogy Moldova gazdasági, politikai instabilitása egyelőre túlságosan nagy teher lenne Romániának. Most két baráti országként állnak egymás mellett, túlzott illúziók nélkül, de az eddigi feszültségek feldolgozásának lehetőségével (például a kettős állampolgárság és Transznisztria ügyében).
Az üzenet
Talán segítheti a kiegyezést az a 21 pontos programcsomag, amelyet a friss kormányerő terjesztett elő a gazdasági válság megoldására, a külpolitikai feszültségek kezelésére (elsősorban a Dnyeszter melléki területek kérdésében), a szomszédságpolitika újragondolására (kiemelt figyelemmel Romániára és Ukrajnára), s nem utolsósorban az orosz stratégiai partnerség megerősítésére. A finom egyensúly-politika jegyében a moldáv-amerikai kapcsolatok kérdése is újra előtérbe került, a leendő kormány jó kapcsolatokra számít, de nem törekszik - legalábbis az eddigi nyilatkozatok szintjén - a NATO-tagságra. Egyetlen konkrét üzenetük van csupán: a minden eddiginél nagyobb kompromiszszumkészség és együttműködési szándék mindenki felé. Moldovának egyelőre egyetlen célja lehet: megmaradni.
