Tejválság az unióban - Tej vagy írás?

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2009. augusztus 27.

Külpol

Demonstrációbarát mesterség a mezőgazdáké, hisz látványosabb kombájnokkal vagy birkanyájjal tüntetni, mint mondjuk varrógéppel vagy sztetoszkóppal. A portékáik felvásárlási árának brutális visszaesése nyomán az unió tejtermelői még a globális válsághoz képest is szorult helyzetben találták magukat. Az utakon kiáltanak védelemért a piac ármánykodása ellen.
Demonstrációbarát mesterség a mezőgazdáké, hisz látványosabb kombájnokkal vagy birkanyájjal tüntetni, mint mondjuk varrógéppel vagy sztetoszkóppal. A portékáik felvásárlási árának brutális visszaesése nyomán az unió tejtermelői még a globális válsághoz képest is szorult helyzetben találták magukat. Az utakon kiáltanak védelemért a piac ármánykodása ellen.

Július 31-én a francia és a német agrárminiszter - osztrák, szlovák, szlovén, görög, litván és lett kollégáik támogatásával - levélben kérte az Európai Bizottságot az uniós tejkvóták előirányzott növelésének befagyasztására. Céljuk a tej túlkínálatának megszüntetése és a felvásárlási árak felverése: fellépésüket az európai tejtermelőknek egyes országokban már a múlt év óta folyó és júliusban több nemzetközi megmozdulásban tetőző mozgalma váltotta ki. Vonultak a traktorok Belgiumtól Csehországig, többek között Strasbourgban, Brüsszelben és - magyar részvétellel - Luxembourgban is. Volt tejelosztóközpont-blokád Galíciában, séta kisborjúval a jó két kilométeres Normandia hídon, a Szajna-torkolat felett; június végén pedig egy breton faluban öt nemzet 1500 képviselője szavazott egy jövendőbeli európai tejsztrájkról.

A gaz áruházláncok

A termelők egyrészt az árképzésben döntő szerepet vállaló feldolgozó vállalatokat és áruházláncokat vádolják hatalmi pozíciójukkal való visszaéléssel. A nemzeti szintű kezdeményezések - így például a tavasszal aláírt, "a magyar termékek védelmét szolgáló etikai kódex", amelyhez hasonlót a spanyolok is szerkesztettek - nagyrészt erre a disztribúciós vonalra koncentráltak. (A magyar kódexről lásd cikkeinket: Magyar polcra magyar árut?, Magyar Narancs, 2009. március 5., illetve Marad a kínai fokhagyma, Magyar Narancs, 2009. június 18.) A hipermarketek gyakorlatát idővel az Európai Parlament (EP) és Bizottság (EB) is bírálta. Az agrárügyekben illetékes biztos, Mariann Fischer Boel egy nyilatkozata szerint "éjszakánként is felriad arra a gondolatra, hogy a tej felvásárlási ára egy év alatt majd felére csökkent", s ugyanő problematikusnak ítéli azt is, hogy míg a két évvel ezelőtti drágulás idején a tejtermékek bolti ára átlagosan 17 százalékkal emelkedett, a jelenlegi, hasonló mértékű zuhanás nyomán csak tizedannyi árcsökkenés tapasztalható az áruházak polcain. (A nyers tej árára a felvásárlók elsősorban két, a nemzetközi piacokon jegyzett termék, a vaj és tejpor alapján tesznek ajánlatot.) A francia szenátus júniusi jelentésének adatai szerint az EU-ban 2,5 millió tejtermelő gazdaság működik, kétharmaduk Lengyelországban és Romániában. A felvevőpiac viszont roppant koncentrált: Németországban százezer termelőre vagy 150 feldolgozó cég és 3-4 áruházlánc jut (az EU-átlag: 100 termelőre átlagosan 1 felvásárló). Persze az adatok olykor nagy különbségeket rejtenek: Dániában az egész hozamot egyetlen, magukból a termelőkből álló szövetkezet kezeli, míg a franciáknál, ahol a közelmúltig egy "tejterméktanács" tett javaslatot az árakra, az évi 25 milliárd liter tej kétharmadát mindössze tíz nagyvállalat állítja elő.

Évtizedes távlatban a tejár utoljára 2001-ben volt a csúcson, azóta - egy francia szenátusi beszámoló költői megfogalmazásában - "a totális verseny létrejötte kiszámíthatatlan tévelygésbe juttatta a piacokat". A lassú árcsökkenést 2006-tól meredek emelkedés szakította meg (18 hónap alatt 43 százalék), a növekvő kereslet ekkor megcsappant kínálatra talált. A magyarázat erre az unió sajt- és a kínaiak tejfogyasztó kedvének emelkedése, valamint a rossz 2007-es új-zélandi hozam lehet (Új-Zéland az uniós fogyasztás tíz százalékának megfelelő mennyiséget termel - az itteni ár feléért). No meg az, hogy a közösség országaiban a 2003-as reform és a romló kilátások okán egyre többen hagytak fel a tejtermeléssel. Többek között az írek, a franciák és a magyarok sem érik el kvótájukat, sokan átálltak a jövedelmezőbb gabonára, bioüzemanyagra. Ám e lendület nem tartott sokáig. A drasztikus áremelkedés miatt a feldolgozók igyekeztek helyettesítő termékeket találni, a melaminbotrány után pedig egymilliárd ember lett óvatosabb a tejjel. Mindez a világgazdasági válsággal súlyosbítva a gazdák jövedelmének 25-40 százalékos csökkenését vetíti előre - huhognak a nemzeti agrárkamarák.

E gyors piaci folyamatokhoz képest a tejtermelés jelentős fokozása nem megy egyik napról a másikra - mondja a Narancsnak Sonja Korspeter, a 2006-ban alakult, 15 európai ország százezer termelőjét képviselő European Milk Board (EMB) szóvivője. A gabona tárolható, egy hússertés előállításához hat hónapra, míg egy fejőstehén kineveléséhez két és fél évre van szükség. Épp ezért néhány százalékos termelésmódosítás tervezhető és simán kivitelezhető, de ha a két számjegyű változások rendet vágnak az állattenyésztők soraiban, regenerációjuk várhatóan elhúzódik majd.

A gaz unió

A tejtermelés eme rugalmatlansága és relatív sérülékenysége az egyik oka annak, hogy a termék az unióban egészen a közelmúltig egyedi elbírálásban részesült. A túltermelés leszorítása érdekében 1984-ben bevezetett nemzeti kvótákon túl más eszközök is segítették a kínálat szabályozását, miközben az orientáló és intervenciós árak mellett védővámok biztosították az árak stabilitását. E regulációs eszközök a Közösségi Agrárpolitika (KAP) 1999-ben kezdődött reformja óta folyamatosan szűnnek meg - az uniós tejtermelés a klasszikus, kvázi tervgazdasági KAP utolsó hírmondója. Az egységes, "tájékoztató jellegű" ár 2008-ban vonult nyugalomba, a védővámok felszámolása folyamatban van, az intervenciós árak csökkentésével és a kvóták fokozatos emelésével lassan eltűnnek a szabályozás utolsó elemei is. Amikor tehát az európai - köztük a magyar - gazdák és egyes agrárminiszterek a felvásárlók hatalmi pozíciójának bírálata mellett a brüsszeli szabályozás hibáit okolják a mai helyzetért, és kvótákat, exporttámogatást meg intervenciót emlegetnek, valójában az épp kimúló rendszer utóvédharcát vívják. A KAP tíz éve kezdődött "radikális reformja" az árak és termelt mennyiségek alakítását a piaci viszonyokra bízná - miközben a mezőgazdaságban dolgozók továbbra is nagy összegeket felemésztő támogatása egyre függetlenebbé válik a létrehozott, eladható terméktől. Sőt, magától a mezőgazdaságtól is: az International Herald Tribune egy minapi cikke szerint a KAP-büdzsé negyede olyan vállalatokat támogat, melyek tevékenysége csak távolról köthető a termőföldhöz. Ha az útépítő cégek szubvencióját még könnyebb is kimagyarázni, nehezen igazolható a Haribo tavalyi 332 ezer eurós exporttámogatása a gumimacikban fellelhető cukor okán, vagy egy luxushajó- és repülőutakat tejjel és cukorral ellátó olasz cég hasonló "segélye". Ugyancsak bajosan tartható a nagy földbirtokosok közpénzzel kenegetése, akik közül a lap a közismerten hátrányos helyzetű angol királynőt, illetve a monacói és a walesi herceget említi. Miközben az exporttámogatások összege 1990 óta tizedére csökkent, az EP adatai szerint a közösségi kassza által folyósított összegek majd 85 százaléka a vállalkozások ötödénél landol - és a cégek koncentrációja lassan, de biztosan zajlik.

A gyakran az EU rémes ballasztjaként jellemzett KAP védelmében azt is érdemes megjegyezni, hogy a hasonló összeget felemésztő felzárkóztatási alapok mellett ez az egyetlen olyan terület, ahol sikerült szilárd konszenzust kialakítani egy valódi közösségi politika érdekében. Amely a maga idején jobbára beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ma az uniós kassza 43 százalékát - tehát a közösségi GDP alig fél százalékát - kitevő KAP közvetlenül ugyan csak az aktív lakosság 5,6 százalékát érinti (az EU15-re vonatkoztatva ez 3,6 százalék) - de globálisan az élelmiszerek árának, minőségének és elérhetőségének, illetve a vidék és a természeti környezet állapotának alakítására hivatott. Születésekor, a hidegháborús 1962-es esztendőben elsődleges célja a közösség élelemellátásának autonómiája volt, ami ma már bagatellnek tűnik - ám 1962 egyrészt 1962-ben volt, másrészt e kívánalom két évvel ezelőtt, az élelmiszerárak drasztikus emelkedése nyomán újra terítékre került.

Védelmet kérnek

A szabad kereskedelmi törekvésekkel szemben is fenntartandó nemzeti szuverenitás igénye az élelmiszer-ellátás területén évtizedek óta a globalizációkritikus mozgalmak jelszava. Erről a francia Confédération paysanne képviseletében André Bouchut így szólt a Narancsnak: "A termelők túlnyomó része mindenütt a világon ugyanazt szeretné. Azt akarjuk, hogy az egyes országok, országcsoportok önállóan dönthessenek arról, hogyan biztosítják lakosaik számára az élelmiszereket. Tehát Angliának joga van ahhoz - bár szerintem ostobán teszi -, hogy importélelmiszerből tartsa fenn magát, de ha egy ország úgy dönt, hogy saját mezőgazdaságának érdekében vámokat vet ki, meg kell neki engedni." Bouchut hangsúlyozza, hogy nem ellensége ő a piacnak, de a "dogmatikus liberalizmust a kommunizmushoz hasonlóan idejétmúltnak és elhibázottnak" minősíti, úgy véli, hogy a termelők túlnyomó többsége - világszerte és Európában is - egyetért azzal, hogy a szabályozás hiánya a gazdák tömeges ellehetetlenüléséhez vezet. A hónapok óta tartó akciók nyomán szerinte nemzeti és európai szinten is egyre több a kétség a politikusok körében a KAP reformjával kapcsolatosan. Az elsősorban francia és spanyol termelőket összefogó nemzetközi föderációjuk ugyan kritikus a kvóták eddigi rendszerével, de célravezetőbbnek tartja a termelés és az árak előzetes szabályozását, mint a periodikus kilengések okozta krachok magánbiztosítói fedezetét, ami az EB jelenlegi elképzelései közt szerepel.

"Ha a politikusok ki akarnak vonulni a szabályozásból, akkor teremtsék meg a törvényi feltételeit egy olyan európai szintű grémium létrejöttének, amely a termelők, a feldolgozók, az áruházak és a fogyasztók képviselőivel elláthatja ezt a funkciót. Mindenképpen el kell kerülni, hogy a feldolgozó nagyvállalatok határozzák meg a szabályokat, és az eddiginél jóval rugalmasabb regulációra van szükség" - fogalmaz Korspeter, aki szintén további megmozdulásokra számít. "Az EMB szeretné elkerülni az európai sztrájkot, de készen állunk majd rá, ha nem hallgatják meg a követeléseinket." Bár a politikusok szeretik egymás ellen kijátszani az uniós gazdákat, a termelők elvárásai Korspeter szerint valójában könnyen közös nevezőre hozhatók szerte Európában. "Bár Keleten még sokan lelkesednek a szabadpiacért, az utóbbi években alakult a véleményük, és ha a politika nem erősíti meg a termelőket, a mai viszonyok között a verseny nem is mondható szabadnak." Arra a kérdésre, hogy mikorra lenne kívánatos kiegyenlíteni az új tagállamok gazdáinak szubvencióit a "régiekével", Bouchut, aki beszélgetésünk előtt épp áfonyáját szüretelte, arról biztosít, hogy nem kis fejtörést okoz neki a "keleti konkurencia". Bár hosszú távon a kiegyenlítődés a cél, úgy gondolja, legalább annyira elhibázott egyenlőtlen feltételekkel a kelet-európai földterületek "botrányos" kiárusítása, mint az olcsóbb munkaerővel és előállítási költségekkel dolgozó keleti kollégák árdömpingjének támogatása. A két érdekvédő föderáció álláspontja következetes, a hazánk elvárásai közt is szereplő exporttámogatást az unión kívüli termelőkkel vállalt szolidaritás jegyében eltörölnék. "Ha egy termék, mint például a rokfort egyedül is megállja a helyét a nemzetközi piacon, az remek, de az uniós ártámogatás a határokon túl a fejlődő országok mezőgazdaságát rombolja" - mondja Korspeter, aki az argentin tejtermékekkel való versengést sem érzi igazságosnak, sőt, minthogy a tej friss áru, és csupán 7 százaléka utazik világszerte, indokoltnak sem.

A tejvita jó alkalom arra, hogy az unió következő költségvetése körüli csaták megkezdése előtt - mely csaták egyik fő mezeje a KAP sorsa lesz - ki-ki átgondolja stratégiáját. Néhányan attól félnek, hogy a klasszikus agrárpolitika liberális átszabása nyomán egyrészt az eddigi rendszer hibáit nem sikerül javítani - azaz nem fordul meg az intenzív, nagyüzemi keretek közt zajló, a termelékenységnövelésre alapuló trend, amely sem a foglalkoztatottság növelésével, sem a természeti környezet kímélésével, sem fenntarthatósággal nem kecsegtet. Miközben a fürdővízzel valamiképp a gyerek, azaz az európai gazdák egy része is a lefolyóba kerülhet. A következő hónapok kérdése, hogy amit Mariann Fischer Boel a "piac restrukturálásának" nevez, megéri-e Európának.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.