Az alig tízezer lelket számláló bajorországi Wunsiedel város temetőjében található Rudolf Hessnek, Hitler egykori jobbkezének a sírja, amely az európai neonácik legfőbb zarándokhelye. Eredetileg az emlékmenetet is itt tartották: Rudolf Hess halálának évfordulóján az egykori Adolf Hitler utcán masíroztak végig a szimpatizánsok.
A Führer odaadó híve
1933. április 21-én vált hivatalosan is példaképe helyettesévé. 1941. május 10-én Nagy-Britanniába repült, hogy ott "a másik nagy árja nép" képviselőivel tárgyaljon. Terve az volt, hogy Hitler ideológiai célját megvalósítva szövetséget kössön Angliával, hogy a két nép együtt törjön világuralomra, és győzedelmeskedjen a bolsevikok fölött. Az út nem sokkal a Szovjetunió elleni támadás előtt történt; így, bármit állítsanak is a kultusz éltetői, Hesst valójában nem a békevágy mozgatta, hanem az, hogy a németek tudták: az orosz front megnyitása után mindenképpen el kellene kerülni a nagyszabású angol-német háborút. A "békeszerződésben" azt kérte a britektől, hogy kapituláljanak, adják át Németországnak a kontinentális Európát, és juttassák a Harmadik Birodalmat Európán kívüli gyarmatokhoz. Mindezért cserébe elismerték volna Nagy-Britanniát Európán kívüli nagyhatalomként. A britek persze nem egyezkedtek vele, hanem a háború végéig bebörtönözték, Hitler pedig nem sokkal az eset nyilvánosságra kerülése után idegbetegnek nyilvánította. A háború után Hesst a nürnbergi perben végül életfogytig tartó börtönre ítélték, amit Nyugat-Berlinben, a háborús bűnösöknek fenntartott spandaui szövetségi börtönben töltött, egészen 93 éves korában bekövetkezett haláláig.
Utolsó rabtársai, Baldur von Schirach (a Hitlerjugend vezetője és Bécs helytartója) és Albert Speer (Hitler főépítésze és fegyverkezési minisztere) 1966-os szabadon engedése után ő maradt egyedül a börtönben. Többen is felemelték a szavukat szabadon bocsátásáért, és számos szimpátiatüntetést tartottak mellette - sikertelenül. A "7-es számú fogoly" 1987. augusztus 17-én, 93 éves korában halt meg, a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett. Fia és tisztelői nem fogadták el ezt az álláspontot, és később is azt hangoztatták, hogy a brit titkosszolgálat végzett vele. Pedig korábban is voltak a börtönben öngyilkossági kísérletei - 1941-ben Angliában egy teraszról vetette le magát, 1977-ben az ereit próbálta felvágni. A kétkedők viszont még mindig tartják magukat ahhoz, hogy az igazságot a 2017-ig zárolt brit "Hess-akták" tartalmazzák. "Mindig azzal érveltek, hogy mint a berlin-spandaui börtön utolsó rabját humanitárius okokból szabadon kellett volna engedni. Hívei szerint már csak azért is, mert igazságtalan volt az ítélet, mivel szerintük semmi köze nem volt a népirtáshoz. Kutatói körökben ugyanakkor egyetértés van abban, hogy az életfogytiglani ítélet megalapozott volt, és abban is, hogy Hess saját kezével vetett véget életének" - mondta a Narancsnak Armin Nolzen történész, a Beiträge zur Geschichte des Nationalsozialismus című történelmi folyóirat szerkesztője.
A "spandaui remete" halálhírét neonáci tüntetések követték az ország minden pontján, megszaporodtak a fasiszta falfirkák, Frankfurtban pedig amerikai katonai járművekre támadtak, demonstrálandó, hogy mit gondolnak a "megszálló hatalmakról". Az első Rudolf Hess-emlékmenetet 1988-ban, egy évvel a háborús bűnös halála után szervezték. Százhúszan ha voltak akkor - az évek során ez a szám azonban több ezerre duzzadt. Az emlékezés célja az volt, hogy összekovácsolja az amúgy széthúzó nyugatnémet szélsőjobbot, de amikor a második évben belga szimpatizánsok is csatlakoztak a menethez, fölmerült egy összeurópai szélsőjobb igénye is. "A felvonulás nyilvánvaló célja, hogy elősegítse a nemzetközi jobboldali szolidaritást" - mondta a Narancsnak Thomas Dörfler, a Bayreuthi Egyetem társadalom-földrajzi tanszékének munkatársa, aki számos publikációt jegyez a Hess-emlékmenetekről. Szerzőtársa, Andreas Klärner, a Rostocki Egyetem szociológiai intézetéből ugyanakkor hozzáteszi, hogy e terv valószínűleg megvalósíthatatlan: "Mindig vannak próbálkozások, amelyek azt tűzik ki célul, hogy egy pánárja ideológia jegyében összefogják az európai szélsőjobbot. Ezt általában a nacionalista értelmiség veszi a fejébe, ugyanakkor a fasiszta mozgalmak magja és a szimpatizánsok köre jórészt lecsúszott, alacsony iskolázottságú emberekből áll, akik saját előítéleteik rabjai. Az idegen nyelvek és kultúrák iránti bizalmatlanságuk mindig gátat szabott az ilyenfajta összefogásnak."
A növekvő érdeklődés láttán 1991-től 2000-ig betiltották az emlékmeneteket. A tilalom első évében 1500 neonáci tiltakozott a rendezvény ellehetetlenítése ellen, majd a következő években bejelentés nélkül sokszor akár kétezer, Európa minden tájáról érkezett szélsőjobboldali részvételével tartották meg a felvonulásokat. A rendőrség ekkor még tanácstalan volt, és nem lépett közbe, 1994-től a felvonulók mégis úgy érezték, szorul a nyakuk körül a hurok, hiszen a jogszolgáltatás és az antifasiszta ellentüntetők nem sokáig maradnak tétlenek. Ezért Luxembourgban vonultak, ahol viszont a rendőrség nem tűrte a provokációt, és 180 tüntetőt letartóztatott. Úgy tűnt, az ezredfordulóra eljelentéktelenedik a menet, és mindössze pár fanatikus ápolja tovább Rudolf Hess emlékét. Talán így is lett volna, ha közben nem változik meg a német alkotmánybírói gyakorlat, amely azóta
sokkal szigorúbban vizsgálja
a rendezvénybetiltás indokait. Korábban elég volt, ha a rendőrség arra hivatkozik, hogy az esemény veszélyes a közbiztonságra, 2000 után viszont igazolni is kellett, hogy ténylegesen fennáll-e a veszély - ami elég nehéz feladat akkor, ha nincsen konkrét jele annak, hogy valamilyen bűntény elkövetésére készülnek. Így hát a meneteket hivatalosan ismét nem tekintették veszélyesnek.
"Megtiltani akkor lehet egy ilyen felvonulást, ha náci szimbólumok viselése vagy bemutatása miatt alkotmányellenesnek bizonyul. Ha ezt nem lehet bizonyítani, akkor egyszerű politikai demonstrációnak számít, Rudolf Hess szerepének mitikus, reakciós félreértelmezésével tarkítva - írja le az okokat Dörfler. - Ez önmagában nem büntethető Németországban, a bíróságok a véleménynyilvánítás alapjogát sokáig magasabb rendűnek tekintették. Ez alapjában véve egy teljesen korrekt hozzáállás, de a bíróságok sokáig nem akarták megérteni, hogyan lehet a nemzetiszocializmus dicsőítését, amely büntetőjogi kategória, alkotmányellenes szimbólumok használata nélkül is elkövetni. Nem látták, hogy amikor Hesst mártírként vagy a béke hírnökeként említik, olyankor a nácizmust dicsőítik, és megpróbálják a nácizmust ártalmatlannak feltüntetni. Csak későn vették észre, hogy a neonácik számára ez a menet trójai falóként szolgál, amelynek az a célja, hogy észrevétlenül megnyerjék maguknak a fiatalságot, és belülről erősítsék a szélsőjobboldali összetartozást azzal, hogy pszeudovallásos alapokra helyezik a szolidaritást."
2004-re az újból engedélyezett menetben már ötezer neonáci vonult föl a bajorországi kisváros utcáin, velük szemben pedig 1300 antifasiszta ellentüntető állt. A bíróságok ezután fölülvizsgálták korábbi gyakorlatukat, és újra meg újra betiltották a rendezvényt, mivel Hess és a nácizmus várható dicsőítését és a népuszítást mint lehetséges bűntényeket kezelték. A változás jogi alapja az volt, hogy bár a menet betiltása ellentmondana a német alaptörvény ötödik cikkelyének (a véleménynyilvánítás szabadsága), az első cikkely (az emberi méltóság különleges védelmet élvez) előbbre való az ötödiknél. Márpedig a Hess emlékére rendezett felvonulás minden kétséget kizáróan sérti a holokauszt áldozatainak méltóságát, pozitív fényben tüntet fel egy háborús bűnöst, és alkalmas a lakosság többségének a megfélemlítésére. A döntés éppen időben jött, mert az újjáéledő kultusz keretében Németország-szerte tartottak különféle rendezvényeket, mint a plakátragasztásba torkolló Hess-heteket vagy az emlékére rendezett különféle sportbajnokságokat.
A rendezvény betiltását követően a "véleményszabadság védelméért" szerveztek tüntetéseket a neonácik, amikre szintén nagy számban érkeztek tüntetők az ország minden részéről. Ezek egyikén jelentette ki Udo Voigt, az NPD elnöke, hogy javasolni fogja Rudolf Hesst a Nobel-békedíjra; a rendőrség eljárást indított ellene ezért a nemzetiszocializmus dicsőítése miatt.
Idén a szervezők úgy döntöttek, eleget tesznek a Blood & Honour Hungária és más magyar neonáci szervezetek meghívásának, és azt követően, hogy már februárban is zavartalanul ünnepelhették együtt a "bajtársiasság napját" a Hősök terén, újra nagy számban utaznának szélsőjobboldali szimpatizánsok Magyarországra.
"Bár Budapest meglehetősen távol van a sírhelytől, mégis úgy vélem, a jelenlegi helyzetben több ezer résztvevőre lehet számítani: a nyugat-európai szélsőjobboldaliak felismerték, hogy a reakciós, fasiszta mozgalmak virágzása miatt
Magyarország hatalmas piacot
jelent a náci eszméknek. Véleményem szerint a keleti blokk országai közül - talán Lettországot leszámítva - nincs még egy, ahol ennyire fennállna annak a veszélye, hogy az antiszemita, cigány- és idegenellenes politika megerősödjön és a mindennapok részévé váljon - mondja Dörfler. - Most a magyar civileken lenne a sor, hogy fellépjenek a felvonulás és más radikális cselekmények ellen. Aminek viszont, amennyire a magyar helyzetet ismerem, nem sok jelét látom."
Németországban Rudolf Hess kultuszával próbálták megváltoztatni a háború utáni időszak fő narratíváját, és a "Soha többé Auschwitzot!" jelmondatot lecserélni a Drezda bombázásáról vagy a háború borzalmairól szóló elbeszélésekre azt a tudatot erősítendő, hogy valójában az egykori nácik és leszármazottaik a morálisan felsőbbrendű lények. Hess személye több okból is alkalmas a szélsőjobboldali mártír szerepére. "Egyrészt a nemzetiszocializmus állítólagos jó oldalait képviseli, mint a hűség, az egyszerű életvezetés és a tisztelettudás, miközben emellett ízig-vérig náci volt. Mivel Hitler és a nemzetiszocializmus dicsőítése Németországban büntetőjogi következményekkel jár, Hess személye lehetőséget ad arra, hogy helyette olyasvalakit tisztelhessenek nyilvánosan, aki jóformán szimbiózisban élt a Führerrel - véli Armin Nolzen. - A kultusz fontos oka még, hogy Hess nevét nem hozták kapcsolatba a holokauszttal, ezért látszólag nincs köze a népirtáshoz, amely a skóciai repülését követően, 1941 nyarától vette igazán kezdetét. Ezek az emberek viszont figyelmen kívül hagyják, hogy Hess rabiátus antiszemita volt, aki a Führer helyetteseként talán a legtöbbet tette azért, hogy a zsidókat kiszorítsa a társadalomból, és hivatalából kifolyólag minden elképzelhető bűntettből kivette a részét, amelyet a nácik 'ellenlábasai' ellen elkövettek. Mégis, mivel abban az időszakban, amikor a legtöbb gyilkosságot elkövették, éppen börtönben ült, ő maradt a 'jóságos' náci. Bizonyos körökben hasonló státuszt élvez Ernst Röhm, illetve Gregor és Otto Strasser is, akiket a hosszú kések éjszakáján végeztek ki."
Hess aktívan dolgozott azon, hogy az NSDAP-n belül isteni figurává stilizálja Hitlert. Elkötelezettségéről árulkodik egyik gyakran idézett mondata is: "Csak egy kívánságom van: hogy méltó legyek a bizalmára!" Az a tévhit, hogy Hess a szabadságért küzdött, jórészt a brit fogolyévekre és a nürnbergi perekre alapoz. Családja, illetve védője, Alfred Seidl - aki mellesleg a hetvenes években CSU-színekben Bajorország belügyminisztere volt - szintén azon dolgozott, hogy ez az elképzelés tovább éljen. "A Hess-kultusz azt is sugallni próbálja, hogy valójában a britek voltak a háború igazi agresszorai, így a neonácik büszkén vallhatják, hogy nem dicsőítik a háborút és az erőszakot. Ugyanakkor a mostani radikális jobboldal az NSDAP-hoz és az SA-hoz hasonlóan erőszakkal döntené meg a jelenlegi rendszert" - mondta Nolzen. Dörfler is úgy véli, hogy nem lehetünk nyugodtak csak azért, mert a felvonulók ideig-óráig nem alkalmaznak erőszakot: "Az áldozatidentitás rendkívül törékeny, mivel nem természetes. Ez csak álca, amely elrejti a jóval erőszakosabb énjüket. Amíg nem ütközik a felvonulás ellenállásba, addig aligha tűnik ez fel, és minden békésnek látszik. Ezért fontos az ellendemonstráció, hogy megmutassák a felvonulás valódi arcát: egész Európából gyűlnek össze nácik, hogy megtartsanak egy demonstrációt, amelyet valójában nem volna szabad megtartani. Ezért minden lehetséges jogi és civil módszerrel megálljt kell nekik parancsolni, bizonyos esetekben pedig az erőszakosabb eszközöktől sem szabad elriadni, és például megszállni az utcákat, ha erre van szükség."
Nagyon jönnének
Augusztus 15-re tűzte ki a budapesti Rudolf Hess-emlékmenet időpontját az NS Front nevű szélsőjobboldali tömörülés, de az angolul és németül is megjelent szórólapok bizonysága szerint a pontos helyszínről csak két nappal a rendezvény előtt tájékoztatják a résztvevőket. Ez az óvatosság az engedély hiányáról árulkodik, akárcsak az egyik szervező csoport honlapja, amely azt írja: eddigi beadványaikat elutasították többek között arra hivatkozva, hogy az emlékmenet akadályozná a forgalmat. A BRFK lapzártánk idején nem tudott még választ adni arra, hogy lesz-e engedély a rendezvény megtartására, illetve milyen lépéseket készülnek tenni a felvonulás ügyében.
A szervező csoportok közül a legismertebb a neonáci koncertek és a "becsület napja" szervezéséért felelős Blood and Honour Hungária mozgalom, amely a 2005-ben betiltott Vér és Becsület Ifjúsági, Kulturális és Hagyományőrző Egyesület utóda - számolt be a szervezői hátteréről a hvg.hu. A mozgalom jó kapcsolatokat ápol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, illetve Dósa Istvánnal, aki a Magyar Gárda főparancsnokaként szembement Vona Gáborral, a Jobbik elnökével, és létrehozta saját félkatonai szervezetét, az őrző Magyar Gárdát. Ennek ismeretében nem csoda, hogy a Jobbiknál azt mondták, elhatárolódnak az "ilyen jellegű dolgoktól", és nem értik, hogyan lehetett őket egy ilyen rendezvény szervezésével hírbe hozni. Novák Előd, a párt szóvivője később telefonon azt mondta: a Jobbik a magyar emberek magyar problémáival foglalkozik, amibe nem tartozik bele egy ilyen "kulturális vagy történelmi" jellegű megemlékezés. A tervezett menettel egy időben a Civilek a Szélsőjobb Ellen mozgalom szervez tiltakozása jeléül békés akciónapot a budapesti Városház parkban.
