Külpol

Prágai tüntetés: fogva tartott magyarok

választottak Lengyelország első közjogi méltóságává. Ebben a meglepetés

Hétfőtől polgári engedetlenségi akciók, tüntetések, sztrájkok, blokádok jellemzik Szerbia életét.

A tünetők világnézete laza, belefér minden, ami nem rasszista, nem nemzeti, nem kirekesztő. És nagyon úgy tűnik, hogy erősödő globalizációellenes mozgalmuk nem csak múló lidércnyomás.

Vojislav Kostunica életét a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem nehéz rekonstruálni. Állítólag ősei között akad egy vidéki csetnikvajda is (ugyan melyik szerb családban nincs egy csetnik vagy partizán), de ő már Belgrádban született a felszabadulás évében. Harmincévesen jogból doktorál, de ugyanebben az évben már ki is rúgják a jogi karról, hol is már vagy négy éve asszisztenskedett. Kostunica ugyanis tiltakozott az egyetemen zajló csisztkák ellen, melyek azokat célozták meg, akik a titói alkotmány ellen ugráltak, ami bőséges autonómiát adott Kosovónak és a Vajdaságnak Szerbia rovására. Kostunica jelenlegi kijelentései alapján bizton állíthatjuk, elvei nem változtak, azóta is szerb és Belgrád központú, centralizáló nackós maradt.

A bank képviselője török katonák és ENSZ-békefenntartók kíséretében megérkezik autóján a város szögesdrótokkal elkerített negyedébe. Megállnak az omladozó szállodák gyűrűjében álló bank épülete előtt. A néptelen utcán a hotelek párkányain fűcsomók burjánzanak, az egykori éttermekben madarak fészkelnek. A hivatalnok bemegy; az egyik poros asztalon álló papíron olvasható az utolsó átutalás dátuma: 1974. A belső helyiségben a képviselő kinyitja a széfet, leltároz: értékpapír, készpénz, aranyrudak, mind megvan. Gondosan visszazár mindent. Az autók kigurulnak a negyedből. A jelenet huszonhat éve minden hónapban megismétlődik Varoshában, Észak-Cipruson.

A júniusi romániai helyhatósági választásoknak számtalan tanulsága volt, ám ezeket - a novemberre kitűzött parlamenti és elnökválasztás potenciális jelöltjei közül - csak kevesen szívlelték meg. Emil Constantinescu elnök, látván a polgári erők, főként a parasztpárt csúfos kudarcát, visszalépett az újabb jelöléstől. Rábeszélte viszont a népszerű, politikailag még el nem koptatott, ideológiailag pedig messzemenően semleges Mugur Is-rescu kormányfőt, legyen ő a posztkommunisták kihívójaként fellépő centrista erők elnökjelöltje.

A legkevesebb, amit erről a hozzánk olyannyira közel álló fiatal köztársaságról elmondhatunk, hogy ásványi kincsekben és népszavazásokban gazdag ország. Ha bővebben kell szólni, azt is kijelenthetjük, sikertelen népszavazásokban gazdag. Most is itt van egy a nyakukon, és ez sem ígérkezik túlságosan mozgósító erejűnek.

Útban a Costa Brava felé általános szokás csak úgy átrepeszteni Provance-on. Otthonról hozott szendvicseink már megszöktek a pillangóablakon, az itt maradottak erős bomlásban vannak, célként pedig már csak a katalán plázs lebeg előttünk. Pedig annyi minden miatt érdemes megállni. A durrdefekt mellett itt van például Montpellier városa.

Kezdő amerikanisták, felületes újságolvasók és céltételezés nélküli necc-barangolók figyelmébe ajánlom azt a megfigyelésemet, hogy a kétévenkénti (!) kampányidőszak az, amikor meg lehet érteni, mi is a politika az Egyesült Államokban. A kampányidőszak az amerikai politika

Hogy "az első macedón" ki volt, nehéz lenne megállapítani, de már ama "bizonyos Krszte Miszirkov" előtt is sokan tartották magukat macedónnak, s a XIX. század 60-as éveitől erősödött fel a nemzet, illetve az anyanyelv elismertetésének igénye. Hogy a macedón gyerekek a bolgár és a görög helyett anyanyelvükön tanulhassanak az iskolákban, ábécéskönyveket, nyelvtankönyveket írtak. Az 1870-es években Pulevszki mondta ki először: "A hazánkat Macedóniának hívják, és mi macedónoknak nevezzük magunkat." A Krusevói Köztársaság (1903) manifesztumából két mondat: "Gyertek a zászló alá az önálló Macedóniáért! Macedónia a mi közös anyánk, és segítségért kiált!" Miszirkov (1874-1926) a macedón nemzet történelmének és kultúrájának kiemelkedő alakja

Párizsban július végén és augusztusban érdemes városnézni. Olyankor az orrhangon beszélő, flottul öltöző, a polgárságtól és a modern kortól meg nem érintett munkásság is kivonul a tengerpartra. Így lökdösődés nélkül nézhetjük, hányféle fantáziadús szürkét képes produkálni a város felett a gótikus épületcsúcsokig lógó felhőzet.

Egyre szaporodnak az ETA terrorakcióinak az áldozatai, miután a szervezet a múlt év végén felmondta az önként vállalt "tűzszünetet". Ez utóbbinak a mostani jelek szerint semmi más értelme nem volt, mint hogy a csoport újrafegyverkezzen, és ismét szorosabbra zárja sorait.

Telnek a hónapok, évek, és továbbra sincs nyugalom, nem látszanak a reményteljes jövő előjelei Dél-Amerika északi szögletében. Peru, Kolumbia és Venezuela, ha más és más okból is, de egyaránt a belpolitikai katasztrófa szélén táncol.