Jugoszláviában múlt vasárnap négy választást tartottak: helyhatóságit, szövetségi elnök- és szövetségi parlamenti választást, valamint ekkor választottak képviselőket a jobbára csak papíron működő vajdasági autonóm törvényhozásba is. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS - a szövetségről lásd keretes anyagunkat) győzelmének mértékére jellemző, hogy bár a választások során a csalásnak szinte nem volt olyan változata, amit a rezsim ne próbált volna alkalmazni, a pofozástól kezdve a kevéssé diszkrét rendőri jelenléten, a szavazók megfélemlítésén, a nyílt választás részbeni bevezetésén, a választói névjegyzékek meghamisításán és a kékcédulákon át a külföldi és belföldi ellenzéki megfigyelők és a média elhajtásával bezárólag, az eredmények tendenciáját képtelen volt megfordítani vagy inkább elhazudni.
Különösen igaz ez a
helyhatósági
választások esetében
A 18 ellenzéki párt szövetségéből álló DOS néhány közép- és dél-szerbiai kisváros kivételével kisöpörte a kormányzó Szerbiai Szocialista Pártot (SPS) az önkormányzatokból: Belgrád, Nis, Újvidék képviselő-testületében például még mutatóba is alig akad egy-két szocialista képviselő, sőt Milosevicék szűkebb pátriájukban, Pozarevacon is majdnem lezakóztak. Ezek az információk, jegyezzük meg a rend kedvéért, a DOS-tól származnak (a hivatalos szavazatszámláló testület, a szövetségi választási bizottság ténykedéséről még ejtünk néhány szót), viszont az is tény, hogy a szocialisták nem cáfolták őket, sőt az SPS szóvivője hétfőn délután elismerte a párt vereségét az önkormányzati választásokon. Mindez önmagában is nagy jelentőségű esemény lehetne: az igazi politikai fordulatot azonban az elnökválasztás hozta, illetve hozhatja. Amely esetében azonban az SPS már korántsem volt ilyen megengedő. Hétfőn délután az utolsó sajtótájékoztatójukon Milosevicet 45, Kostunicát 40 százalékra hozták ki; ehhez képest a DOS hétfőn, kora este Kostunicának 53, Milosevicnek 37 százalékot adott. A másik két elnökjelöltet állító párt szintén számlálta a szavazatokat: Seselj radikálisai szerint Kostunica vezet, de nem éri el az 50 százalékot, Draskovic Szerb Megújhodási Mozgalma (SPO) szerint szintén Kostunica a győztes. Hétfő éjszakáig egyetlenegy intézmény hallgatott az eredményekről, az történetesen, amelyiknek a hivatalos kihirdetés a dolga lett volna. Belgrádban a legvadabb pletykák kaptak lábra arról, hogy a szövetségi választási bizottság miért nem tartotta meg hétfő este 9-re meghirdetett sajtótájékoztatóját, az egyik szolidabb változat szerint akkor adták fel a számolást, amikor a rendőrlaktanyákból behozott urnákból is folyton Kostunicára leadott szavazatok hullottak ki. Tekintettel arra, hogy az elnökválasztás a csalások és a csalásokra való felkészülés jegyében, illetve a nyílt rendőri diktatúra fenyegetésének árnyékában zajlott, annak, hogy ki milyen arányban és mikor kiáltja ki saját jelöltjét győztesnek, döntő jelentősége lehet a tömegek mozgósítása és így a játszma végkimenetele szempontjából.
Az előzetes közvélemény-kutatások szerint Kostunica 20-25 százalékkal vezetett Milosevic előtt. Ez szavazatokra lefordítva annyit jelentett, hogy a rezsimnek Milosevic első fordulóbeli győzelméhez durván négyszázezer szavazatot kellett volna meghamisítania. Ez feltehetőleg technikailag sem lett volna kivitelezhető, arról már nem is beszélve, hogy senki nem hitte volna el. A szocialisták ezért nem is állítják, hogy Milosevic megkapta a szavazatok felét: szerintük Milosevic vezet, de szükség lesz a második fordulóra, a szétlövésre Milosevic és Kostunica között. Ha az ellenzék ezt elfogadja, akkor legitimálja az első forduló állítólagos 45-40 százalékos vereségét (ami persze nyilvánvaló csalás), valamint a szocialisták időt nyernek, adott esetben arra, hogy Seselj Szerb Radikális Pártjának (SRS) és Draskovic Szerb Megújhodási Mozgalmának szavazóit (mindkét párt önálló elnökjelöltet indított) Milosevic mögé állítsák. (Mind a két párt kormányzott már együtt Milosevictyel.) De ha ez nem sikerülne, a második kör után a DOS már nem kiálthat csalást; arról nem is beszélve, hogy akkor már feltehetőleg nem menne el a mostani közel 80 százalék szavazni, ami megint csak Milosevicnek kedvezne.
Érthetőnek tűnik tehát, hogy a DOS miért hirdette ki Kostunica első fordulós győzelmét hétfő este: elébe kellett vágniuk a szocialisták hazugságainak. Most az SPS-nek kell cáfolnia a DOS-t, azok után, hogy Belgrádban hétfőn este
százezer ember ünnepelte
Milosevic bukását. A következő nagygyűlést szerdára hirdette meg a DOS, ezúttal a szövetségi parlament előtti térre, ahol - ha a szövetségi választási bizottság addig nem hirdet eredményt - ők jelentik be Kostunica hivatalos győzelmét. A rezsim feltehetőleg hétfő este csaphatott volna le utoljára a tüntetőkre: százezer embert talán még szét lehet verni, félmilliót már nem. De nem csapott. A szocialisták hétfő estére eltűntek a nyilvánosságból, rendőri incidensekről nem érkezett hír. Egyes, lapunknak nyilatkozó és általában jól értesült belgrádi források szerint a tábornoki kar néhány képviselője hétfő délután megkereste Dobrica osicot, a volt jugoszláv elnököt, Milosevic mára ellenzékivé lett volt szövetségesét, hogy üzenik a DOS-nak: ők elfogadják Kostunica győzelmét. Annak az esélye, hogy a rezsim sikerrel próbálhatja meg vérbe fojtani Szerbia demokratikus forradalmát, óráról órára csökken.
Ez pedig azt jelenti, hogy Vojislav Kostunica előbb-utóbb Jugoszlávia megválasztott elnöke lesz. De mi következhet ezután?
Elvben Milosevic és az SPS számára még akkor is elég nagy játéktér maradhat, ha elfogadja a választási eredményeket. A július elején puccsszerűen módosított alkotmány szerint ugyanis a szövetségi elnök - választások ide vagy oda - mandátuma lejártáig, esetünkben jövő év július 23-ig gyakorolhatja funkcióját, és csak akkor kényszerül ez idő előtt távozni posztjáról, ha a szövetségi parlament mindkét háza kétharmados többséggel megbuktatja őt. Márpedig kétséges, hogyan fog felállni a polgárok tanácsa (ide Szerbiából 108, Crna Gorából 30 küldöttet választanak) és a köztársaságok tanácsa (ide mindkét tagköztársaság 20-20 embert delegál). Hiába, ha a polgárok tanácsában a szerbiai ellenzék megszerzi a többséget, a kétharmad bizonyára nem lesz meg, de ez lényegtelen is, hiszen a köztársaságok tanácsában a Crna Gora-iak mindnyájan Milosevic emberei lesznek (hisz Montenegróban Djukanovicék bojkottálták a választásokat). Milosevic és a balodali képviselőcsoport tehát - ha nem a menekülést választják - megbéníthatják a szövetségi parlament munkáját, és meggátolhatják, hogy a DOS átvegye az ellenőrzést a szövetségi államgépezet fölött.
A DOS taktikája
ezzel szemben a teljes hatalomátvételre irányul - ezért is követeli már most a szerbiai, tehát köztársasági választások azonnali kiírását. A szövetségi parlamentet amolyan alkotmányozó nemzetgyűléssé kívánnák átalakítani (nem kizárva a szocialisták együttműködését sem), ahol végre nekiállhatnának annak a munkának, amit a volt Jugoszlávia vezetői 1989-ben elmulasztottak elvégezni. Jelesül az ország demokratikus átalakításának: az elnöki köztársaságból parlamentáris demokráciát kell fabrikálniuk, melyben valódi törvényhozás ellenőrzi az erős kormányt, és melyben az államelnök csupán szimbolikus hatalommal bír; újra kell definiálniuk Szerbia és Montenegró viszonyát, át kell szabniuk az ország regionális felosztását; működő házszabályt kell alkotniuk, és törvényekkel körülbástyázniuk az igazságszolgáltatás és a tömegtájékoztatás függetlenségét; és a többi és a többi. Aztán új választásokat kell kiírniuk, amelyek után majd jön egy demokratikus, legitim kormány, és csődbiztosként felszámolja azt a romhalmazt, amit Slobodan Milosevic hagyott maga után.
Ha otthagyta egyáltalán.
- bojtár, szerbhorváth -
Macskajaj
Kirúgása után a Társadalomtudományi Intézet munkatársa lesz, majd a Filozófiai és Társadalomelmélet Intézetében matat; ez utóbbiban az igazgatói posztig jut el. 1989-ben lemond a tudományos karrierről, hogy a Demokrata Párt alapítójaként politizáljon, de 1992-ben, miután szakít Djindjictyel, megalapítja Szerbiai Demokrata Pártját. A választási kampányig egy igazán maradandó fellépése volt, amikor ´98-ban Kalasnyikovval a kezében fényképezkedett le az egyik kosovói szerb faluban, az ottani őslakosok évezredes tűzhelyét védve a siptár terroristák ellenében.
Nős, két macskájukkal élnek együtt, és ezt a szerb szoci propaganda ki is használta, mondván, így két szavazata biztosan lett. Nos, a macskák nem szavaztak rá, annál inkább a polgárok.
Különös ismertetőjele: sose volt kommunista.
Pedig az lenne a legkisebb gond, ha az lett volna.
- sz -
DOS is the Boss
A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) fölöttébb heterogén koalíció, nem is azért jött létre, mert szeretik egymást, hanem azért, mert nem szeretik Milosevicet. Vezető ereje a Zoran Djindjic-féle, jobboldali Demokrata Párt (ha lehetséges lesz, Djindjicnek jár a miniszterelnöki poszt), amely a most vezére, Kostunica szerepvállalása miatt felértékelődött Szerbiai Demokrata Párttól annyiban különbözik, hogy kevésbé nacionalista. Kevésbé jelentős az egykori harcostársuk, Dragoljub Micunovic által alapított Demokratikus Központ. Enyhe sovinizmusával tűnik ki a koalícióból a NATO-val vívott háború előtt menesztett egykori vezérkari főnök, a Mostart szétlövő Momcilo Perisic pártja. Vuk Obradovic, egy másik demokratikus, viszont szocdem árnyalatú párt elnöke is tábornok volt, de ő már a szlovéniai háború után ellenzékivé vált, és azóta sem égette meg magát sem a rezsimmel való smúzolással, sem a nagyszerb eszmékkel. Az egykori belgrádi polgármester, Nebojsa ovic viszont az 1996-os választási csalások után fordított hátat az elnöknek, s alakította meg ugyancsak balodali színezetű pártját.
Külön színfoltot jelentenek a szövetségben a regionális vagy etnikai alapon szerveződő pártok, mint például a magyar pártok vagy az Ugljanin vezette sandzaki muzulmán párt, amelyek szintúgy Szerbia decentralizálását sürgetik, akárcsak a Vajdaságban igen erős autonomista pártok, mint a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a Reformpárt vagy a Vajdaság Koalíció. Mindezt még öntsük le egypár belső-szerbiai regionális szövetséggel, majd szórjuk meg a Szerbiai Polgári Szövetséggel, azaz a liberálisokkal, és megkapjuk a nyerő kombinációt. Mielőtt azonban előre eltemetnénk a DOS-t, emeljük meg a kalapunkat előtte. Az elmúlt tíz év során először fordult elő, hogy a szerb ellenzék képes volt az összefogásra, arra, hogy találjon egy széles körben eladható arcot, és hogy - mindeddig legalábbis - tökéletes taktikával és csodálatra méltó személyes bátorsággal próbálja kiénekelni a hatalmat Európa utolsó diktátorának szájából. A két másik, kváziellenzéki párt, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Szerb Radikális Párt (SRS) megbukott múlt vasárnap, akárcsak vezetőik, Vuk Draskovic és Vojislav Seselj.
- szhgy -
