Külpol

A közel-keleti országban a szépségkirálynő-választás eufóriája már a történelemé: nyomtalanul múlt el, hogy az izraeli kislány, Linor Abergil nemcsak a mi Horváth Évánkat, de a cseh bombázót is padlóra küldte a Seychelles-szigeteken. Unalomra azonban nincs ok, ez egy olyan hely, ahol mindig történik valami. A repülőtérről Tel-Avivba vezető úton például a legendás brooklyni Nagy Rebbe, Menachem Shneerson gigantposztere integet: A Messiás mindjárt itt van! Vagy mégsem.

Latin-Amerika már vagy húsz éve halad a diktatúráktól a liberálisan gazdálkodó demokráciák felé, de még nincsenek túl sokan, akiknek ettől jobb lett. Sokan vannak viszont azok, akik - jólétért cserében - kevesebb demokráciával és kevesebb piaccal is kiegyeznének. Venezuelának is egy reménybeli - kellőképpen ködös víziókkal felvértezett - diktátort hozott vasárnap a Mikulás és az elnökválasztás.

Az egy héttel korábbi politikai tüntetések után, a mostani hétvégén etnikai, vallási jellegű összecsapások voltak Dzsakartában. A reformasi mozgalom, amely május végén elérte Szuharto távozását Indonézia éléről, egyre türelmetlenebb, miközben a mérsékelt ellenzék két tűz között próbál kitartani a józan fokozatosság álláspontja mellett.

Kettős ünnepet ültek idén Törökországban. Október 29-én volt hetvenöt éves a Musztafa Kemál Atatürk alapította Török Köztársaság, és idén november 10-én emlékeztek meg az államalapító halálának hatvanadik évfordulójáról. Az idei ősz a látványos hűségnyilatkozatok szezonja lehetett volna tehát. Ám ehelyett nemcsak hogy súlyos botrányok borzolták a török politikai élet felszínét, de egyre láthatóbbá váltak a bajok gyökerei - melyek magában a köztársaság szerkezetében bújnak meg.

Megint azt lehetne mondani, hogy az amerikai kongresszusi választásokon nem történt semmi. Pedig nagy dolog történt. Szavazatokra váltódott a nyilvánosság tíz hónapos szembenállása a médiamanipulációval és a jobboldal elementáris dühével. Clinton, aki feleségével és az alelnökkel eszeveszetten dolgozott, hogy a választásra a republikánusok óriási anyagi fölényével szemben pénzt szerezzen, meg van mentve.

Kolumbia többfrontos polgárháború színtere. Két baloldali gerillaszervezet és egy hatalmasra duzzadt jobboldali paramilitáris csoport harcol egymással, a hadsereg pedig valamennyiükkel. A nyári elnökválasztás azonban valami változást mégiscsak hozott: az állam párbeszédet kezdett a felkelőkkel, és a kezdeményezést alátámasztotta több látványos gesztussal is.

Egy hete hozták nyilvánosságra Dél-Afrikában az Igazság és Megbékélés Bizottságának a jelentését, de az első reakciókból máris világos, hogy a testület kétévi munkája csak félig volt eredményes: az ország közelebb jutott saját múltjának igazságaihoz, a megbékélés terén viszont lényegében semmi sem történt.

Latin-Amerika egészen másfajta médiajelenlétet tervezett a múlt hét végére. Tizenkilenc ország és volt gyarmattartóik Portugáliában rendeztek csúcsértekezletet. Világválság-következmények, bajmegelőzés, Európa figyelmének felkeltése - ez volt a napirend. De a figyelem végül nem ezért, hanem a nyugalmazott chilei diktátor, Augusto Pinochet Ugarte londoni őrizetbe vétele miatt fordult a térség felé.

Először fordult velem elő, hogy a tiszteletemre felhúzták valahol a magyar zászlót. Már ez is elegendő indok lehetne ahhoz, hogy elégedetten emlékezzek vissza az Almatiban tartott I. Eurázsiai Filmfesztivál eseményeire. Meg azért is, mert a napsütéses indián nyárban sütkérező Almati tényleg a legszebb arcát mutatja a nézőnek. Az már kevésbé töltött el elégedettséggel, hogy az egész rendezvényen én voltam az egyedüli magyar.

Netanjahu miniszterelnök a múlt héten Washingtonban járt, ahol Clinton elnökkel és Arafattal volt találkozója, a szokásos eredménnyel, semmivel; ha eltekintünk attól, hogy a csúcstalálkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy hamarosan újra találkoznak, és akkor ismét megállapodnak majd valamiben, feltehetően egy következő találkozó tervében. Azzal is megy az idő.

A hét végén parlamenti választások voltak Szlovákiában. Az eredmények ismertek és biztatóak. Győztek a jók, Vladónak mennie kell, alighanem. Ám "északi szomszédunk" távolról sem az az ország, ahol a dolgok csak ilyen egyszerűen mennének. Eddig sem történt minden simán, viszont a java még hátravan.

Albánia az egyetlen olyan rendszerváltó ország, ahol effektíve polgárháború van, vagy legalábbis valami hasonló szokott néha lenni. Albániában ugyanis nem az a helyzet, hogy lakói, mert különféle etnikai csoportokhoz tartoznak, szét akarnák szedni kisebb országokra. Nem. Albániában mindenki többé-kevésbé albán, és mégis lő a másikra, ha ideje engedi. Albánia elsősorban ideológiai repedés mentén hasadt ketté, és ez azért még ebben a borult Ká-Európában sem mindennapi eset.

Korlátlan időre szóló, de legalább hat hónapig tartó tűzszünetet kínáltak fel a spanyol kormánynak a baszk szélsőségesek - bár nyugodtan mondhatjuk őket terroristáknak is. Ez rendben volna, bár nem igazán világos, pontosan mit kellene Madridnak cserébe teljesítenie.

Idén Malajziában rendezték az egykori brit birodalom országai a Nemzetközösségi Játékokat. A hét végén megszületett az első hazai győzelem, egyszersmind az ország első sikerélménye az idei évben: a tízbábus teke férfi páros versenyszámában szereztek aranyérmet. Ezt a sportágat kizárólag a vendéglátók kedvéért vették fel a programba, mert a malájoknak a teke a mindenük.