Kezdjük a közepén, szokásos ismétlő feladat, lapzártánk idején (hétfőn éjjel) már mindent tudunk, de megjelenésünkkor (csütörtök reggel) sem leszünk okosabbak, jöjjenek az eredmények. Ami már elsőre is szembeszökő, az az
imponálóan magas részvétel
A választásra jogosult polgárok 84,22 százaléka ment el szavazni. Viccelődhetnénk, hogy a vérükben van, de ennél jóval többről van szó. Mondjuk ki kereken, ezt a meccset nagyon magas tétre játszották. Lehet-e egy kicsit Európa, vagy legyen hát teljesen Ázsia, esetleg valamennyire még rosszabb. Vladimír Meciar és műve, a meciarizmus méretett meg, és történjék eztán bármi is, találtatott könnyűnek, hiszen pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (Hnutie Za Demokratické Slovensko, a továbbiakban: HZDS), bár megnyerte a választást, úgyszólván hajszállal (27 százalékot, azaz 43 képviselői helyet szerzett a lehetséges 150-ből), de a dolgok jelenlegi állása szerint kormányalakításra aligha lesz képes. Annál is kevésbé, mert korábbi szövetségesei közül csak a kellemetlenül kicombosodni látszó Szlovák Nemzeti Párt (Slovenská Národná Strana, SNS) bírt csak bekerülni a törvényhozásba, 14 széket jelentő 9,07 százalékos teljesítménnyel. Ne szépítsük, Ján Slotá nettó fasisztái 5 hellyel szereztek többet, mint legutóbb, ilyenformán ők fejlődtek leginkább, ami több szempontból (még Vladóék felől nézvést) is elég kínos.
Ám rajtuk kívül csupa jófiúk, az úgynevezett demokratikus erők futottak be. Második helyen a Szlovák Demokratikus Koalíció (Slovenská Demokratická Koalícia, SDK) 42 mandátummal (26,33 százalék). A teljes egészében komcsi utódpártnak tekinthető Demokratikus Baloldal Pártja (Strana Demokratickej L´avice, SDL´) 14,66 százaléka 23 helyet eredményez számukra.
A magyarok (Magyar Koalíció Pártja, a jól hangzó MKP) 9,12 százalékából fakadó 15 pozíció kettővel kevesebb, mint legutóbb, ám ennek nagyon is világos okai vannak. Egyfelől a magasabb részvételi arány, miszerint a szlovákiai magyarok eddig is böcsületesen eljártak szavazni, csakhogy most összességében 10 százalékkal többen voksoltak, így értelemszerűen ez a plusz a szlovák pártok oldalán jelentkezett. Másfelől, bár szerintünk ez csak elhanyagolható szám, lehettek olyan szavazók, akik úgy érezték, hogy Vladót csak az SDK képes megállítani, ezért a holnapi túzok reményében őket választották. Tudja fene. A lényeg, hogy magyar pártokra ennyien még sohasem szavaztak.
Lényegesen a várakozások alatt szerepelt viszont a másik demokratikus baloldali formáció, a Polgári Egyetértés Pártja (Strana Obcianskeho Porozumenia, SOP, magyarul: szop, itthon is van ilyen, csak azt Maszopnak hívják, alighanem mert magyar), 13 hely, 8,1 százalék, az előrejelzések a dupláját jósolták nekik. Ám itt inkább a túlzott várakozásokban lehetett a hiba, hiszen úgyszólván egy pártkezdeményről beszélhetünk csak: az SOP idén tavasszal alakult, leginkább mint az egyik (ha nem a) legnépszerűbb szlovák politikus, Rudolf Schuster kassai polgármester fan clubja. A kassai dominikánus templomban igazságos és demokratikus választásokért fohászkodók imája neki most ennyit hozott. Amúgy viszont teljes egészében meghallgatásra talált, hiszen a
szavazás zavartalanul
folyt. Márpedig ha valamiről, erről legalább annyira szólt e kitüntetett alkalom, mint Meciarról. Persze valójában a dolgok ezen vetülete is a nagy(darab) ember körül forgott. Vajon mit húz elő a cilinderéből Hókuszpók, a gonosz varázsló? Lehetséges lesz-e egyáltalán demokratikus választást tartani az utóbbi időkben leginkább diktatúra lightként működő köztársaságban? A mindenféle manipulációkra irányuló társadalmi és nemzetközi gyanakvás viszont olyan formákban materializálódott, melyek -úgy tűnik - gyakorlatilag lehetetlenné tették a trükkösködést. Számos nemzetközi (az EBESZ például 237 megfigyelővel volt jelen) és hazai szervezet ügyelt a szavazás tisztaságára. Tényleg még a legkisebb falvakba is jutott belőlük.
Ezzel együtt a mágus réme lengte át e hétvégét Szlovákiában. A legelterjedtebb információ például az volt, hogy csak szombaton szabad szavazni menni, mert így egyenesen a statisztikai hivatal központjába mennek a cédulák, nem lesz mód beléjük kavarni. Hm, tény, ami tény, pénteken csak a voksok 20 százalékát adták le a polgárok, mit lehessen tudni, az ördög nem alszik.
Egyébként hogy a zavartalan légkör mennyire tágan értelmezhető fogalom, arról magunk is bőségesen szereztünk tapasztalatokat. Úton az események szivihez, megálltunk egy felvidéki faluban. Abban, amelyik a tavaszon magyar tannyelvű iskolája brutálisan antidemokratikus körülmények között elcsapott igazgatójának kétségtelenül vérlázító történetével hívta föl magára a világ figyelmét. Mondanunk sem kell, az egyetlen szavazóhelyiség éppen az inkriminált intézményben volt. A választási bizottság vezetője megengedte ugyan, hogy fotózzunk, de eléggé ártatlan, részvételi arányokat, a lebonyolítás menetét tudakoló kérdéseinkre már nem válaszolt. A vak is láthatta, úgy hiányoztunk neki, mint ablakos polgártársának a hanyatt esés. Elmentünkben még utánunk szaladt, jaj, nagyon vigyázzunk, hogy a falu címere ne látszódjék a megjelenő képeken, mert a bizottság másik két, velünk csak szlovákul szóba álló tagja, az elnök szerint mindketten HZDS-esek, már most jelezték, baja lehet ebből. Reméljük, nem lesz. Az iskola kapujában ellenőrző felmérést végző polgári aktivisták már készségesebbnek bizonyultak. Elmondták, hogy egy pozsonyi közvélemény-kutató cég megbízásából végeznek amolyan exit-poll jellegű vizsgálatot, ellenőrizendő, hogy a valóságos eredmények kerülnek-e később napvilágra. Ugyan a szavazóhelyiségnek még a folyosójára sem engedték őket, a kifelé tartó polgárok roppant közreműködőkészen töltötték ki a tizennégy kérdést tartalmazó ívüket. Pénteken volt egy jelentősebb áramszünet (mellesleg az egész dunaszerdahelyi járásban), de amúgy minden zavartalanul folyt, mesélték. Az sem közömbös, hogy tőlük kaptuk a legpontosabb előrejelzést. Minimális hibaszázalékkal megmondták a végeredményt úgy, hogy a lezárt ládájukban őrzött kérdőíveikhez aligha férhettek hozzá. De még ha láthatták volna is, messzemenő következtetésekre nem juthattak, hiszen e helyt nagy valószínűséggel mindenki a 4-es listára szavazott. Mindezzel együtt ők is nevük elhallgatását kérték, amin mi már nem is csodálkoztunk. Ám így jóval nehezebb osztozni azon a büszkeségen, amit mi, úgyszólván érdemtelenek, távozásunkkor mindnyájuk miatt éreztünk.
A következő állomásunkon kedvesen és szeretettel kértek, hagynánk már el a fotózást.
Tehát a választás zavartalanul folyt. Például lényegtelen mennyiségű érvénytelen szavazat érkezett be. E figyelemre méltó tény fényét persze némiképp csökkenti a Szlovákiában honos, drasztikusan leegyszerűsített
választási szisztéma
Elsősorban is tisztán listás szavazásról van szó. Az az alakulat állíthat listát, amelyik a belügyminisztériumban törvényesen be van jegyezve, az előző kurzus alatt parlamenti frakcióval rendelkezett, vagy ez alkalommal sikerült összegyűjtenie tízezer támogatói aláírást. Ilyenformán idén tizenhét pártlistából választhattak a szlovákiaiak. Ezek szavazócéduláiból köllött az urnába hajítani mindenkinek a neki tetszőt.
Azon túl, hogy a Meciar-kormány korábban egy csomó ponton finoman szólva is saját szája íze szerint módosította a választási törvényt, pártszövetségek számára minden résztvevőre érvényes 5 százalékos limit, egyebek, még önmagában is elég gázos ez a szisztéma. Hiszen az az egyszerű tény, hogy nincsenek egyéni jelöltek, legalábbis éppen az olyan renitensebb résztvevők számát bírja korlátozni, mint a magyarokét. Ám ne legyünk paranoiásak, legyen nekik tisztán listás.
A választási törvény határozott pressziójának következtében, nem kis nehézségek árán, de példamutató gyorsasággal létrehozott koalíciós magyar párt a 4-es számú listán indult. Az elsőn, ki hinné, a HZDS. Ami még ennél is érdekesebb, hogy a 2-es számú lista egy igen különös formációt takart. MNMMJ, miszerint Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért. Mármost a társulatot konkrétan Vlado hozta tető alá, azzal az alig is leplezett szándékkal, hogy majd jó sok magyar szavazatot csakliznak el a magyar kisebbség tényleges képviselői elől. A nagy projekt konkrétan arra a feltevésre alapoztatott, hogy a választópolgár márpedig hülye. Egyrészt fogalma sincs, kik képviselik valójában az ő érdekeit, másrészt pörgeti a választóhelyiségben a céduláit, oszt már a másodikon meglátja, hogy magyar, percnyit nem tétovázik, az ismert virtus ugye, és zutty, bedobja, hát persze, ahogy azt Móricka elképzeli fél tonna fű elszívása után. Ehhez még egy bájos átragasztási történet járul, hiszen a világon nincs választási plakát leragasztgatás nélkül. Az MNMMJ aktivistái több helyiségben úgy ragasztották át az MKP jelöltjeinek hirdetményét, hogy csak a lista számára kenték a sajátjukat, a portré ugyanaz maradt. Ügyes. Nos, ez az ügyesség szám szerint 0,19 százaléknyi szavazat összegyűjtéséhez lett elegendő. Magyarul még a jelöltek sem nagyon szavaztak magukra, nem beszélve a velük közös háztartásban élőkről.
Ha valaki ezek után azt kérdezi, hogyan alakult ki a listák sorrendje, az botor ember. Sorsolás útján, nyilván.
Hogy
csak ennyi tellett Vladótól,
azon persze lehet csodálkozni, csak nem érdemes. A jelentős férfiú harsány kampánya (a sok másodlagos frissességű európai mozicsillag után decens késéssel érkező Ornella Muti gyermekkórházbeli szerencsétlenkedése például már konkrétan a kampánycsendbe piszkított bele, de köztünk szólva nem varrt egy öltést sem) után meglepően visszahúzódónak mutatkozott a választás napjaiban. Felesége társaságában érkezett pénteken szavazni (a politikusok pénteken, a nép szombaton ment, nyilván innen a húszszázalékos arány), fényképezkedés, cédulaejtés, újságírók elhajtása után egyedül távozott (állítólag válnak, még ez is). Hogy hová, arról csak találgatások vannak. Tény, hogy lapzártánkat úgyszólván figyelmen kívül hagyva, máig sem hallatott magáról, a keddi kormányülésre ígérkezett. Jól értesültek tudni vélték, hogy egy lezárt kormányüdülőben vészelte át a nehéz napokat, míg egy repülőgép járó motorral várt rá. Azonképp pártjának számos más, jócskán kompromittálódott vezetőjére dettó, néhány másik gép. Az alsóbb kutyák mindössze mercijeiket izzították. Ez persze szófia beszéd, hogy stílben maradjunk, légből kapott információ, elég az hozzá, nagyuraimék nem nagyon bíztak az övéikben. Ebben is tévedtek, bár e tévedés nyilvánvalóan hatalomgyakorlási technikáik egyenes következménye. Azért csinálják olyan magasról, mert félnek a "lentiektől", mint ördög a tömjéntől. Huszonhét százaléknyi hívük alighanem pont ezt bírja bennük. Mindenesetre kiállásuk ahhoz éppen elegendő, hogy a medvét előcsalogassák a málnásból. Hiszen nagyon is valóságosnak tetszik az a forgatókönyv, miszerint kénytelen lesz e fenomén önmagát megbízni a kormányalakítással, lévén hogy az államelnöki jogkörök jelentős többségét gyakorolja, illetve a győztes párt vezetője is egy személyben. Persze nem eszik ennyire forrón a puliszkát. Ami biztos, hogy
30 napon belül
össze kell hívni az új parlamentet, melynek elnöke majd megbíz valakit, hogy alakítson kormányt. Feltéve, hogy az új testület első dolga az lesz, hogy új elnököt választ, akkor sem lesz sok kigázolás. A jelenlegi elnök, Gasparovic HZDS-vezető, amúgy Vlado egyik kifutófiúja, nyilván röpül, de demokrata utódja is alighanem kénytelen lesz a legtöbb szavazatot szerzett párt vezetőjét fölkérni. Ekképp Meciar képes lehet még nehéz napokat okozni a voltaképpeni győzteseknek, de a kocka végül is el van vetve.
A felmerülő nehézségek lehetséges kezelésére a szavazás másnapján, vasárnap íziben összeült a demokratikus pártokat tömörítő ellenzéki kerekasztal. Az ott történtek ismeretében leginkább bizalomerősítő jellegűnek minősíthetjük a találkozót. Két kulcsfontosságú kérdésre kellett a négy párt képviselőinek megadnia a választ. Az egyik, hogy mi lesz Vladóval, a másik, hogy mi lesz a magyarokkal.
Azaz hogy miként reagálnak a kormányalakítás lázában alighanem jó nagyokat ígérgető férfi hívó szavára. Bár a kampány során a maga módján mindegyikük kizárta az összefekvés lehetőségét, a kölcsönös bizalom mégsem volt felhőtlen. A megerősödött baloldal jelentette leginkább a bizonytalansági tényezőt. A Demokratikus Baloldal (utód) Pártja csak a kampányfinisben határolódott el igazán, de akkor is inkább csak Meciartól, valamelyest nyitva hagyva egy esetleges Meciar nélküli koalíció lehetőségét. Ám Jozef Mingas pártelnök vasárnap kijelentette, pártja mindent megtesz, hogy a jelenlegi ellenzék működőképes kormányt hozhasson létre. Így legyen. A másik baloldali társulat, az SOP a kampány során a HZDS egyik legfőbb céltáblája volt, így érthetően az sem kér belőlük.
A magyarok kormányzati szerepvállalását illetően is roppant egységesnek mutatkozott a társulat. Mikulás Dzurinda (SDK) potenciális szlovák miniszterelnök a négy párt nevében jelentette ki, hogy felette kívánatos a magyarok részvétele a végrehajtó hatalomban.
Mindezek mellett felkérik a leköszönő kabinetet, a nemzeti vagyonalapot és az állami szerveket, hogy tartózkodjanak a további magánosítástól stb.
A leányzó fekvése tehát elég szép. Ám leginkább a választók akaratából, hiszen a szavazás számadatainak tükrében nyilvánvaló, igazából nincsen sok választási lehetőség.
Mert mi van, ha
mondjuk Meciaréknak mégiscsak sikerül megkörnyékezniük valamelyik pártot? Az esetleges "nagykoalíció" lehetőségét eleve kizárja a tény, hogy úgyszólván föl sem merült. Az érintettek nagyjában-egészében egymás ellen kampányoltak. Viszont ha az SDL´ akadna a horogra, ami bár tökéletesen inkompatíbilis például a nacionalistákkal, az is csak egy negyvenvalahány százalékos kisebbségi kormány létrehozásához lenne elegendő, ami úgy lenne tökéletesen működésképtelen, mint annak a rendje. Tovább pedig nem is érdemes számolni. Vlado mehet, isten hírével.
Ám a magyarok 9, 12 százaléka nélkül a demokratikus pártok is alulról szagolnák az ötven százalékot. Ekképp világosan látszik: együtt kell működni.
Persze nem lesz könnyű, de az már a (közel)jövő zenéje. Már csak a pontot kell felrakni az "i"-re.
Turcsányi Sándor
A magyarok
Rövid kronológiánk a szlovákiai magyarok politikai szereplésének fontosabb állomásait idézi föl.
1989. november: megalakul a Független Magyar Kezdeményezés, a későbbi Magyar Polgári Párt elődje.
1990. február: létrejön az Együttélés Politikai Mozgalom.
1990. március: megalakul a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom.
Az 1990. június 8-9-én tartott választásokon az Együttélés és a kereszténydemokraták kettős szövetsége 8,66 százalékkal kerül a parlamentbe.
A Független Magyar Kezdeményezés a választásokon győztes Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalommal szövetségben kerül a törvényhozásba, és kormányzati szerephez jut egy miniszterhelyettesi tisztség erejéig. A mozgalom elnöke A. Nagy László, a parlament egyik alelnöke lesz.
Az 1992-es választásokon az Együttélés a kereszténydemokratákkal és a Magyar Néppárt nevű nem túl jelentős formációval szövetséget alkotva, 7,42 százalékkal jut be a törvényhozásba. Az egyedül induló Magyar Polgári Párt 2,29 százalékkal parlamenten kívül marad.
1998. július 21-én Dunaszerdahelyen megszületik a régóta kívánt hármas koalíció, a Magyar Koalíció Pártja. Tiszteletbeli elnök: Duray Miklós, elnök: Bugár Béla.
E napokban éppen kormányzati szerepre készülnek.
