Külpol

Kevés olyan esetet ismer a történelem, amikor egy irredenta állam nem valamely vesztes háború vagy más megrázkódtatás után mond le a szomszédjával szemben támasztott területi követelésről. Hanem csak úgy, békében, mintegy magától tér jobb belátásra. A múlt héten kiszivárgott hírek szerint Írország, a Smaragd Sziget most valami ilyesmire készül. Óvatosan, tapogatózva, de mégis.

Indonéziát a tavalyi tüzek után most aszály gyötri, hetedszer elnök Szuharto, a világ Castro után második legrégebbi diktátora, néhány hónap alatt csak a negyedét éri a nemzeti valuta, zárnak be az exportdömping-nagyüzemek, a Valutaalap kíméletlen szigorításokat ír elő, ébredezik az etnikai gyűlölet. Ha volna élő ellenzék, ha volnának tömegmozgalmak, ez az ország volna a világ legnagyobb baja azóta, hogy nincs hidegháború.

Az alsószászországi tartományi választásokat, amelyeket az ember a tartomány neve alapján hajlamos valami roppant jelentéktelen ügyként elkönyvelni, az SDP nyerte, 48,1 százalékkal, második a CDU, a bronzot a Zöldek igyekeznek majd megtisztítani a konzerváló- és színezőanyagoktól. Az FDP, a liberális párt mindössze hatezer szavazat híján ugyan, de megint nem került be a tartományi parlamentbe, de mit is keresnének a liberálisok egy alsószász parlamentben? Még akkor is, ha - legalábbis az érintettek szerint - az ottani választás egyfajta előjátéka az idén esedékes kancellárválasztásnak.

Nem egészen két év után újra választásokat tartanak Indiában, szokás szerint több menetben. A nacionalista Indiai Néppárt két, zavargásokkal, merényletekkel súlyosbított választási nap után még reménykedik az abszolút többségben és a stabil kormányzás lehetőségében, de az első felmérések ezt nem támasztják alá. Valószínűbbnek látszik, hogy ha más felállásban is, de marad, ami volt, a hosszadalmas koalíciós egyezkedések és a bennük részt vevők kölcsönös zsarolásainak kiszolgáltatott, ingatag kormányok.

Szlovákia a korlátlan képtelenségek országa, s a mostani állapotok minden bizonnyal nem fognak követendő példaként szolgálni az elkövetkező nemzedékek számára. Március másodikán lejár Michal Kovác köztársasági elnök mandátuma, a jelenlegi kormánykoalíció esküdt ellenfele politikai nyugdíjba vonul, ám egyelőre semmi jele annak, hogy helyét törvényesen megválasztott utód foglalja el.

Olaszországban áll a bál. Egy párizsi könyvújdonság, A kommunizmus fekete könyve, lázba hozta az értelmiséget és a vezető újságokat. A 850 oldalas könyv tanulmányai a kommunizmus gyászos fejezetei, a gyilkosságok, népirtások nagyon alapos és tragikus krónikái.

Ha lesz új Öböl-háború, ez valamikor február 22., a naganói téli olimpia befejezése és március vége, a mekkai zarándoklat kezdete közötti hetekre várható, de lapzártáig legalábbis nem tört ki. A hét évvel ezelőttihez képest némileg megfogyatkozott létszámú szövetségesek katonailag viszont már ezen a héten készen állnak a támadásra, és ha minden igaz, a csehek, lengyelek, románok társaságában így vagy úgy mi is ott leszünk.

Alig tíz nappal ezelőtt még úgy tűnt: Clinton elnök vagy kitart, de akkor évekig fog Gore alelnökkel és a Demokrata Párttal együtt vergődni, vagy hamarosan lemond. Hat nappal később a népszerűségi mutatói eddigi legmagasabb szintjüket érték el. Az elnök nem mond le, és úgy tűnik, már nem is vergődik: a tragédia szappanoperába fordult. Mi történt hat nap alatt, hogy mindez bekövetkezhetett?

Karácsony előtt az újabb kori történelem során első ízben szervezett munkanélküliek jelentek meg a francia utcákon, egyre-másra munkaügyi hivatalokat foglaltak el, aztán más középületeket is feldúltak a kormányzó szocialisták pártközpontjától kezdve a párizsi árutőzsdéig.

Japánban a gazdasági reformról, világszerte pedig a japán gazdaságról beszéltek sokat: a világ második legnagyobb gazdaságának hosszú és mély válsága kihat az egész világgazdaságra. Japán azért is fontos, mert az ázsiai modernizátorok Japán mintáját követve építették fel a minap befuccsolt gazdasági csodájukat, azzal a lényeges különbséggel, hogy míg Japánban pusztán "paternalista államkapitalizmus" uralkodik, addig Észak- és Délkelet-Ázsia számos országában kőkemény autokrácia, diktatúra dúl.

Abban sok meglepődni való nincs, hogy hónapok óta Délkelet-Ázsiát járja az egész pénzügyi világ, Valutaalap, bankvezérek, Soros György. Érdekesebb, hogy tizenkét napra a térségbe utazott William Cohen amerikai nemzetvédelmi miniszter is. A válság közvetlenül és elsősorban pénzügyi természetű ugyan, de áttételes hatásai kiszámíthatatlanok, mindenféle biztonságpolitikai vonzatokkal.

"Mi lesz, ha ellenkever? (Ti. Klaus.) Pártszakadás, alighanem" - jövendöltük utolsó csehországi helyzetjelentésünkben, Mikulás- (ti. Santa Klaus-) napi számunkban. S lőn.

A kurdok sorsa nem a napokban fordult rosszra Anatóliában: a menekültáradatra nehezen hihető a török kormánynak az a magyarázata, hogy néhány maffiózó üzleti haszonszerzés végett behajózta a földönfutó szerencsétleneket, lenyúlta a pénzüket, aztán néhány lélekvesztőn magukra hagyta őket valahol az Otrantói-szoros környékén.

Daniel arap Moi lett a kenyai elnökválasztás győztese, és így idén már húszéves államfői fennállását ünnepelheti. A húsz évből tizennégyet diktátorként regnált végig, az öt évvel ezelőtti és a mostani választás viszont valamennyire demokratikusnak volt mondható. Azt nem lehet állítani, hogy a kenyaiak többsége elalél, ha csak Moira gondol, inkább a komoly ellenjelöltek hiánya miatt és ügyes politikai sakkozgatással sikerül mindig talpon maradnia.