Egy jobboldali japán parlamenti képviselő, bizonyos Ishihara Shintaro 1989-ben könyvet jelentetett meg Japan Can Say: No (Japán nemet mondhat) címmel. Ishihara-san, japán hazafi és teoretikus megelégelte az ötvenes évek vége óta forgalomban lévő sztereotípiát, miszerint hazája "gazdasági óriás és politikai törpe", "törékeny szuperhatalom" és más efféle; gazdasági súlyának megfelelő helyet követelt Japánnak a világban, vezető szerepet Ázsiában és a világon, állandó tagságot az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az önálló védelmi potenciál újbóli megalkotását s hasonlókat. Lett riadalom, rikoltottak a mindig farkast kiáltók, a japán militarizmus újra kimutatta a foga fehérjét, s a kimutatott fogfehérrel a világra vicsorgott. Aztán, a nyolcvanas évek közepén új lendületet vett japán gazdasági csoda 1992-re megtorpant, "buborékgazdaságnak" nevezték el, a konjunktúra éveit a csendes recesszió vette át.
Könyvönkívüliség
1997 nem volt jó éve a japán gazdaságnak. Év eleje óta a sokaiya-ügyek napvilágra kerülése tartotta izgalomban a közvéleményt. A sokaiya annak a leleményes védelmipénz- trükknek rendszerré szerveződése, miszerint néhány behemót belöki a kocsmaajtót, fél téglákat hajigál a söntésbe, majd azt mondja a tulajnak, hogy hajjaj, barátocskám, tudjuk, mennyire kellemetlen az ilyesmi, mi a béke barátai vagyunk, szívesen megvédünk a hasonnemű támadásoktól, persze Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen... Megállapodnak szépen, és újra eljő a mosoly országa. Na most ez a világ legnagyobb vállalatainál történik, és a védelmi pénzek is ehhez a mércéhez alkalmazkodnak. Becslések szerint sok százmilliós nagyságrendű a sokaiya-pénzek kifizetése a japán üzleti életben.
Valamiért nem lehetett ezt a gyakorlatot fenntartani - az ok-okozati összefüggések feltárása még várat magára -, mindenesetre az idén akkora cégeknél derült fény erre a gyakorlatra, mint a Dai-Ichi-Kangyo Bank és a négy legnagyobb befektetési intézet, amelyek 700 millió ´-t fizettek ki Koike Ryuichi sokaiya-királynak. Egy másik ügyben a Mitsubishi Motors Co., a Toshiba Corp., a Hitachi Ltd. és más nagy cégek kerültek hasonló nagyságrendű védelmi pénzek fizetésének gyanújába.
Jött erre a Négy Nagynak nevezett befektetési intézet egyikének, a Yamaichi brókerháznak a bukása november 24-én; a cég tartozásai elérték a 3,5 trillió (!) ´-es álomhatárt, ami 264,8 milliárd ´ könyvön kívüli, illegális üzletekből származó adósság napfényre kerülésével lett teljessé. A Yamaichi bezárása és felszámolása Japán második világháború utáni történetének legnagyobb pénzügyi bukása, a pénzügyminisztérium december 2-án 289 brókercégnél kezdett vizsgálatot a könyvön kívüli adósságok felderítésére, a tartozások számviteli manipulációja gyakorlatának kivizsgálására. A kormányzó Liberális Demokrata Párt december 16-án 10 trillió ´ állampapír kibocsátását javasolta az adminisztrációnak a pénzügyi rendszer feletti szorongást enyhítendő. Újévi beszédében Hashimoto Ryutaro miniszterelnök, olyan képet vágva, mint aki vackorba harapott, szükségét érezte, hogy szent fogadalmat tegyen: Japánból nem fog kiindulni világgazdasági válság. A miniszterelnök 1,9 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál 1998-ra, és átfogó reformokat ígér.
Az ázsiai modell
A japán válság szélesebb kontextusban értelmezhető igazán. Ázsia "tigrisei", először Japán, aztán a "négy kicsi" (Dél-Korea, Tajvan, Hongkong, Szingapúr), még később az őket most már számolatlanul követő újak (Malajzia, Thaiföld, Indonézia stb.) sajátos "ázsiai modell" megteremtésén fáradoztak. Az "ázsiai útnak" Japán a kulcsországa, itt találták ki azt a felzárkóztató modellt, melyet a magas megtakarítások és az alacsony szinten tartott fogyasztás, az acél-, gépjármű- és félvezetőiparba való megabefektetések, a fokozott exportirányultság és az üzleti és állami szférának egy olyan meghitt összefonódása jellemez, hogy a csendes-óceáni szigetországot nemhiába nevezik néha Japan Inc.-nek, országnyi nagyvállalatnak. Ez a rendszer elsősorban nem fogyasztói, hanem termelői társadalom, mondja a Washington Post, lényege, hogy a nagy megtakarításokat újabb, sokszor rossz irányú befektetésre ösztökélje.
Az elmúlt egy évben sokat beszéltek gazdasági reformról Japánban és a japán gazdaságról a világban. Érthetően, hiszen ha a világ második legnagyobb gazdasága hosszan tartó, mély válságba kerül, akkor az kihat a sárgolyó egészére. Az import és a fogyasztás növelése, az állami beavatkozás minimalizálása, illetve megszüntetése, a forgalmi adó csökkentése, a monopolellenes törvények komolyabban vevése, a nemzetközileg elfogadott könyvelési normák bevezetése, a bürokrácia számszerű leépítése és hatékonyságának növelése mind olyan kötelező penzum, melyet elemzők szerint a japán gazdaságnak végre kell hajtania. A dereguláció a kulcsszó, meg az ingatlanpiac rendbetétele, és egy korábbi miniszterelnök, Nakasone Yasuhiro által már réges-rég beígért "import szuperhatalmiság" bevezetése.
A mostani válságot követő japán reformnak kihatása lesz az egész régióra, ebből következően pedig a világ egészére is, Japánnak igent kell mondania a liberalizációra, Ishihara-san elmélete pedig végleg a történelem szemétdombjára kerül, ahová való. Remélhetőleg ez a reform átfogó és mélyreható lesz, mert a tétje nem kicsi. Ganbatte kudasai!
- vágvölgyi -
(Tokió)
Dél-Korea: új elnök, régi bajok
Kim De Dzsung, a dél-koreai választások éltes korú győztese, a kampány idején hangoztatott ígéreteire rácáfolva sietett bejelenteni: minden részletében tiszteletben fogja tartani a Valutaalappal létrejött megállapodást, amelyben az IMF 57 milliárd dolláros pénzügyi mentőövet ígért Szöulnak. December utolsó napjaiban Kim egymás után fogadta az USA és az IMF képviselőit, s tárgyalt telefonon tokiói lobbistáival, aminek meg is lett az eredménye. A Valutaalap és a Hetek épp karácsony estéjén jelentették be a mentőcsomag első részletének (10 milliárd dollár) felszabadítását. Amerikai és japán hitelezők pedig szilveszteri ajándék gyanánt közölték Kimmel, hogy átütemezték Szöul több milliárd dolláros rövid lejáratú adósságát.
A vállalt gazdasági szerkezetváltás keményebb feladat lesz, mint az elnökválasztás megnyerése volt. A koreai gazdasági csoda motorjai, a "chaebol"-nak nevezett vállalatóriások mára kifogytak a szuflából. A közgazdászok többsége őket okolja a jelenlegi válságért, s a szakértőire hallgató Kim sem kerülheti meg a feladatot: karcsúsításukat, szerkezetük átalakítását, véget vetve a nyakló nélkül folyósított állami kölcsönöknek és az egy-egy anyacég fiókvállalatai által egymásnak nyújtott hitelgaranciák hajmeresztő gyakorlatának. Az IMF feltételei között szerepelt a külföldi tőke nagyobb mozgásszabadsága (a múltban külföldiek legföljebb 50 százalékos részesedést szerezhettek koreai cégekben), a munkaerő "mobilitásának" (vagyis az elbocsátásoknak) az előmozdítása is. Egyiknek sem lesz könnyű érvényt szerezni egy olyan országban, ahol a külföldi beruházókat álruhás gyarmatosítóknak tekinti a közvélemény, s ahol a cégekhez való kötődést az egész életre szóló munkaviszony alapozza meg. A karcsúsítás nyomán várhatóan százezrek fognak az utcára kerülni. A ő jövőjük szavatolása, a társadalmi feszültségek megelőzése végett az új államfőnek fontos feladata lesz a ma még nem létező szociális háló megszövése.
Az utóbbi persze Koreában is elsősorban törvények révén képzelhető el. Vagyis Kimnek együtt kell működnie a parlamenttel - azzal a testülettel, amelyben ezután is fő elnökválasztási riválisa, Li Hoj Csang pártja, a Nagy Nemzeti Párt (GNP) rendelkezik többséggel. Ebből a szempontból nem jó előjel, hogy a GNP mint a dél-koreai establishment pártja mély gyanakvással figyelte és figyeli Kim De Dzsung flörtölését a radikális diákmozgalmakkal és szakszervezetekkel.
- dorogman -
