Jelenleg négy magyar érintettségű túszról tud a kormány Gázában

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. október 27.

Külpol

Magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomása a külügynek.

Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában. A kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.

A tárcavezető beszámoljója szerint magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk, és minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, azokat pedig mind hazahozták, akik ezzel élni kívántak. „Sajnos az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász túszokat is ejtett. Az izraeli hatóságok előtt számos rendkívül súlyos kihívás áll jelenleg, ezek közül az egyik a túszok azonosítása” – mondta Szijjártó, hozzátéve, jelenleg 225 Gázában fogva tartott túsz szerepel a nyilvántartásban, akik között harminc gyerek is van.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a kormány a napokban három megkeresést is kapott arról, hogy magyar származású, illetve magyar állampolgársággal is rendelkező személyek is vannak a túszok között. „Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt” – sorolta a külügyminiszter.

„Szóval négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek, ezekről a túszokról tehát kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok.”

A tárcavezető szerint folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is. A miniszter hangsúlyozta, mindent megtesznek a magyar érintettségű túszok minél előbbi biztonságba helyezése érdekében.

(Címlapképünkön: Izraeli rakéta csapódik be a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban 2023. október 26-án. Forrás: MTI/AP/Hatem Ali)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.