Josep Borrell: Henry Kissinger kitörölhetetlen nyomot hagyott a világban

  • narancs.hu
  • 2023. november 30.

Külpol

Henry Kissinger korábbi külügyminiszter, tanácsadó, akadémikus és Nobel-békedíjas tettei és jövőbe tekintő szempontjai máig hatóan alakították az amerikai külpolitikát, és kitörölhetetlen nyomot hagytak a világot érintő ügyekben – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. 

„Ma tisztelettel adózunk egy kiemelkedő személyiség és egy igazi államférfi előtt. Henry Kissinger igazi diplomata és mély gondolkodó volt” - mondta Joseph Borrell.

Noha megközelítése esetenként kritikát és vitákat váltott ki, hangját mindig figyelmesen hallgatták szerte a világon. Újító megközelítése hatással volt a diplomáciára és a közvetítői tevékenységre az elkövetkező generációk számára

- tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Kissinger két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford alatt szolgált az amerikai adminisztráció tagjaként, először nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként. Legmeghatározóbb külpolitikai lépései közé tartozott az Egyesült Államok kivezetése a vietnami háborúból és az azt lezáró párizsi békemegállapodások, valamint az amerikai-kínai politikai kapcsolatok újrafelvétele. Még több kritikát váltott ki az 1973-as chilei puccsban történt amerikai részvétele, az argentin katonai junta piszkos háborújának támogatása és Pakisztán segítése a bangladesi felszabadító harcokban. Nem meglepő, hogy sokan nem néztek helyesléssel, hogy Nobel-békedíjat kapott.

A 100 éves korában elhunyt Henry Kissinger halálhírét washingtoni idő szerint szerdán késő este jelentették be.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.