Múlt héten a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) 23 menedékkérőt helyezett át a december végén bezáró bicskei befogadó állomásról a körmendi sátortáborba. Az Index beszámolója szerint az iraki, kameruni férfiaknak a metsző hidegben egész éjjel táplálniuk kellett kis fatüzeléses kályháikat, többen gallyakat is az erdőből szereztek. A hivatal olyan embereket irányított a szörnyű körülmények közé, akiknek a menedékkérelmét korábban elutasították, de ők bírósági felülvizsgálatot kértek. Néhányan 1000–1300 eurós óvadékot fizettek azért, hogy zárt táborokból a nyitott bicskei állomásra mehessenek. Ha nem várják ki ügyük elbírálásának végét, az óvadék elveszik. Körmend alig néhány kilométerre van az osztrák határtól.
A történet találóan jellemzi a magyar kormány egész menekültügyi politikáját. Az Átlátszó számításai alapján tavaly május óta 17 milliárdnyi forint közpénz folyt el bevándorlás- és EU-ellenes kampányokra, Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása szerint félmilliárd eurót költöttünk határvédelemre, a menedékkérők ellenben harmadik világbeli viszonyokkal találkoznak. Miközben a kormány uniós partnerein kéri számon a közös szabályok betartását, aktívan elősegíti, hogy az idén Magyarországra érkező közel 30 ezer menedékkérő túlnyomó többsége Ausztria felé távozzon. Az EU-s keretrendszer reformjának is egyik, ha nem a legfőbb kerékkötője Orbán Viktor.
Akik befértek
A legutolsó elérhető információk szerint Magyarország idén 380 embernek nyújtott nemzetközi védelmet. 135-en menekültstátuszt, 245-en oltalmazotti jogállást kaptak. Ez ahhoz képest nem tűnik soknak, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) adatai szerint december elejéig 28 973-an folyamodtak menekültstátuszért az országban. Ráadásul a menedékkérők 68 százaléka kifejezetten háború vagy terror sújtotta helyről érkezett: 17 százalékuk Szíriából, 38 százalékuk Afganisztánból, 12 százalékuk Irakból, egy százalékuk Szomáliából. A magyar kormány mégis akkora hévvel szónokol a fizikai és jogi határzár hatékonyságáról, hogy az számítana meglepőnek, ha valaki átverekszi magát a rendszeren.
| ||
Mielőtt tavaly szeptember közepén befejeződött volna a szerb–magyar határkerítés építése, a kormány különféle jogszabály-változtatásokkal vette el a dél felől próbálkozó menekülők kedvét. 2015. augusztus 1-jétől egy kormányrendelet értelmében Szerbiát a menedékkérők számára biztonságos harmadik országként kezeli a magyar jog, a BÁH az onnan érkezők kérelmét elfogadhatatlannak ítélheti, mondván, a szerb hatóságokhoz kellett volna fordulniuk. Ezzel a kormány többéves magyar bírói gyakorlatot írt felül, valamint figyelmen kívül hagyta az UNHCR és több civil szervezet véleményét. A nemzetközi menekültjogi mainstream szerint Szerbia egyáltalán nem biztonságos a menekülteknek: az infrastruktúra lepukkant, az eljárás hosszadalmas, menekültstátuszt szinte senki nem kap, Szerbia ugyanúgy saját szomszédjaira tolja a menedékkérőket, mint újabban Magyarország.
A tavaly nyári változtatásokkal az eljárás és a jogorvoslat is nehezebbé vált a menedékkérőknek, emiatt decemberben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Igaz, nem a rendszer egészét kifogásolják, inkább olyan technikai részleteket kritizálnak, mint hogy a felülvizsgálat során nem lehet új tényre, körülményre hivatkozni, vagy hogy bírósági titkár is ítélkezhet a menekültek ügyeiben. Hogy a jogi akadálypályán miként jutottak át közel 400-an, az nem teljesen világos. Elképzelhető, hogy az ügyek egy része tavaly augusztus 1. előtt, a régi szabályok szerint indult, csak ennyire sokáig húzódott. De Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke és Demeter Áron, az Amnesty International emberi jogi szakértője is tud az új jogi környezetben megadott menekültstátuszról. Bár a bíróság nem változtathatja meg a BÁH döntését, új eljárásra kötelezheti a hivatalt, és egyes bírák az indoklásban világosan leírják, hogy státuszt kellene adni a kérelmezőnek. „A bírói gyakorlat nem egységes, de találkozunk magas színvonalú érvelést tartalmazó ítéletekkel is” – mondja Pardavi Márta. Néhány esetben valószínűleg a BÁH már elsőre megadja a menekültstátuszt, például mert nem lehet bizonyítani, hogy a kérelmező Szerbián keresztül érkezett.
Szintén egy tavalyi törvénymódosítás tett különbséget legális és „illegális” menedékkérők között. Mióta a határsértés bűncselekménynek számít, szabályszerűen csak a kerítés mentén felhúzott tranzitzónákban nyújthatják be kérelmüket a Szerbia és Horvátország felől érkezők. Az egyedülálló férfiakat kapásból elutasítja a BÁH, ők vagy a szűkös tranzitban várják ki a bírói felülvizsgálat végét, vagy „önként” távoznak Szerbia felé. A valamilyen okból különleges bánásmódot igénylő kérelmezőket – gyerekeket, betegeket, családos embereket – azonban beengedi Magyarország területére a hivatal. Nekik elvben az ország területén kellene megvárni a döntést, valójában, ha nyitott táborba kerülnek, két-három napon belül továbbállnak. A tranzitok tavaly szeptemberi nyitásától idén december elejéig 8969-en juthattak be így az országba.
Jelenleg négy tranzit üzemel, kettő a szerb, kettő a horvát határon, de utóbbiaknál eddig senki sem próbálkozott. A zónák napi áteresztő kapacitását kezdetben 100-100 főre tették a hatóságok, ám a beengedett menedékkérők száma folyamatosan csökkent. Simon Ernő, az UNHCR magyarországi szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy november 2-tól már csak napi 10-10 embert fogadnak hivatali nyitvatartási időben. Az állam igyekszik minél kevesebb menedékkérőt beléptetni az ország területére, az itt lévőket pedig minél gyorsabban továbbhajtaná. Erre utal a jobb állapotú menekülttáborok fokozatos bezárása, de például az elismert menekülteknek járó integrációs támogatások teljes lenullázása is. „A rendszer arra van kitalálva, hogy senkinek ne legyen kedve maradni” – mondja Demeter Áron.
Akik átcsúsztak
A kerítésen át érkező menedékkérők tavaly szeptember óta kimeríthetik a „határzár tiltott átlépése”, „határzár megrongálása” vagy „határzárral kapcsolatos építési munkák akadályozása” büntetőjogi tényállásokat. Ez a megoldás a mérvadó nemzetközi szervezetek szerint szintén ellentmond a menekültek jogairól szóló genfi szerződésnek, melynek értelmében senki sem büntethető olyan cselekményért, ami a menedékkérelme benyújtásához szükséges volt. Nem nehéz belátni, hogy a szűkös kapacitással üzemelő tranzitok – legalábbis az egyedülálló férfiak számára – nem nyújtanak valódi „legális” alternatívát.
A Helsinki Bizottság honlapján közölt statisztikák szerint tavaly szeptember 15. és idén október 31. között 2895 emberrel szemben indult határzáras büntetőeljárás, közülük 2843-at el is ítéltek. Az esetek túlnyomó többségében a határsértők megúszták felfüggesztett börtönbüntetéssel és kiutasítással, de született néhány demonstratív ítélet is az eljárásokra kijelölt szegedi bíróságokon. A közvetlenül a határ lezárása után kialakult röszkei zavargások miatt tizenegy embert vádoltak meg, első fokon heten kaptak letöltendő börtönbüntetést tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határsértésért, egy férfit – Ahmed H.-t – pluszban terrorcselekmény miatt is elítéltek, rá tíz év fegyházbüntetés vár a nem jogerős ítélet szerint (lásd interjúnkat Ahmed ügyvédjével: „Csak rendőr tanúk voltak”, Magyar Narancs, 2016. december 8.).
A közel 3000 elítélt nagy többségét tehát ki kellett volna utasítani Magyarországról, de a valóságban ez csak nagyon kevesekkel történhetett meg. Pardavi Márta szerint a menekülteket kibocsátó országok jó részébe – Szíriába, Irakba, Afganisztánba – teljesen elképzelhetetlen a kiutasítás, így származási országába maximum néhány határsértésért elítélt térhetett vissza. Szerbia az év eleje óta összesen 146 migránst fogadott Magyarországról, ők kivétel nélkül szerbek vagy a szomszédos balkáni országok állampolgárai, szíriai, iraki, afgán menekült nincs köztük. Mivel az elítéltek idegenrendészeti őrizetben tartásának célja az, hogy a kiutasítást végre lehessen hajtani, amint ez meghiúsul, a fogvatartást is meg kell szüntetni. Valószínűleg a megbüntetett menedékkérők többségét előbb-utóbb kénytelen volt szabadon engedni az állam, így ők is akadálytalanul továbbmehettek Nyugat-Európa felé.
Miután a büntetőeljárások eredeti céljukat látványosan nem töltötték be, kommunikációs hasznukat pedig learatta a kormánypropaganda, szép lassan fel is hagytak velük. Szintén a Helsinki adataiból derül ki, hogy július 5. óta mindössze hét eljárás indult határzár tiltott átlépése miatt. Ekkortól él ugyanis az úgynevezett „8 kilométeres szabály”. Ennek lényege, hogy a határsáv menti 8 km-es szakaszon belül elfogott migránsok ellen a rendőrség a legtöbbször nem indít eljárást, hanem a kerítésre szerelt fémkapukon keresztül egyszerűen visszakíséri őket a szerb oldalra. „Ezeket az embereket a rendőrség csak strigulázza, semmilyen egyéniesített eljárást nem folytatnak le velük szemben. Elvben tájékoztatják őket arról, hogy a tranzitzónákon keresztül tudnak menedéket kérni, de az a legtöbb esetben valószínűleg kimerül egy go back to Serbia felszólításban” – mondja Pardavi Márta. A „visszakísért” menekülőktől egyébként ujjlenyomatot sem vesz a rendőrség, így Pardavi szerint ha esetleg egy körözött személybe, terroristába akadnának a hatóságok, simán kiengednék a kezeik közül.
„Ez a gyakorlat lényegében a tiltott, illegális visszaküldések legalizálása” – véli Demeter Áron. Az új rendszer abból a szempontból hatékony volt, hogy érezhetően csökkentette a menedékkérők számát, mivel a 8 km-en belül elfogott migránsok hiába kérnek menekültstátuszt, ügyük nem indul el, a statisztikában nem jelennek meg. Míg március és június között havi 4500–6000 között alakult a menedékkérelmek száma, a 8 km-es szabály és a tranzitzónák kapacitáskorlátozása az év végére ezt havi ezer körüli szintre apasztotta. Az új szabály bevezetése óta terjedtek el aggasztó mértékben a menedékkérők bántalmazásáról szóló beszámolók is. Bár bizonyítani egyelőre senki nem tudta, hogy a gaztetteket rendőrök vagy katonák követik el – a kormány pedig tagad –, az UNHCR, a Human Rights Watch, az Amnesty és az Orvosok Határok Nélkül is több jelentésben foglalkozott a migránsokat ütlegelő „egyenruhásokkal”. „Százas nagyságrendben állnak rendelkezésünkre egymástól független beszámolók, ebben a menekültek botozásról, paprikaspray-ről, szájkosár nélküli kutyákról, elvétve elektromos sokkolóról beszélnek” – mondja Simon Ernő. Tudomásunk szerint nyomozás eddig csak egy 22 éves szíriai fiú esetében indult, aki még júniusban fulladt a Tiszába.
Akikből nem kérünk
Minthogy valamilyen státuszt csak 380 ember kapott, az egyre kevesebb menekülttáborban pedig maximum 100-as nagyságrendben lehetnek menedékkérők, kizárásos alapon is arra kell következtetnünk, hogy a 29 ezer menedékkérő túlnyomó többsége nyugat felé távozott. Közvetve erre mutat, hogy a BÁH adatai szerint november végéig az EU-s tagállamok 25 552 menedékkérőt próbáltak Magyarországra visszaküldeni az úgynevezett dublini rendszerre hivatkozva (a dublini rendelet uniós jogszabály, amelynek értelmében a menedékkérő ügyével annak a tagállamnak kell foglalkoznia, amelyen keresztül az EU területére lép). Igaz, ebből mindössze 474 volt a sikeres transzfer, jobbára Németországból és Svájcból fogadtunk menedékkérőket. Ausztriától 8734 megkeresés mellett mindössze 23 menedékkérőt vett vissza a kormány, ami miatt az osztrákok – a skandináv államokkal együtt – arra próbálják rávenni az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást ellenünk. Egyelőre kevés sikerrel.
Magyarországtól viszont Görögország nem fogadja vissza a területén áthaladt menedékkérőket, igaz, a görögök immár 2011 óta a dublini szisztéma bukását szimbolizálják. Ekkor a strasbourgi és a luxembourgi bíróság is megállapította, hogy menekültügyi rendszerük túlterhelt és túlságosan embertelen ahhoz, hogy oda bárkit jogszerűen vissza lehessen küldeni (ezt egyébként Magyarországról is több nyugati tagállam bírósága kimondta már egyedi esetekben). A magyar kormány ennek ellenére szeretné elérni, hogy Görögország legyen az illetékes az EU-ba érkező menedékkérők ügyeiben, és itt Orbánék akár szövetségesre is találhatnának az Európai Bizottságban. A Juncker-testület ugyanis a múlt héten azt javasolta, hogy a 2017. március 15. után érkező menedékkérőket Athén fogadja vissza a dublini eljárásban.
Emberi jogi szervezetek nehezen értik, hogy a bizottság mi alapján jutott erre a következtetésre, mindenesetre Juncker és Orbán megoldási javaslatainak átfedései itt véget is érnek. A bizottság ugyanis a dublini transzferek folytatásával egyidejűleg felgyorsítaná a Görögországban és Olaszországban állomásozó menedékkérők kötelező szétosztását is. 2015 szeptemberében 120 ezer menedékkérő kvóták szerinti elosztásában állapodtak meg a tagállamok képviselői, ám még a múlt héten közzétett bizottsági jelentés is csak 8162 megvalósult áthelyezéssel büszkélkedhetett. Magyarországra két év alatt 1294 menedékkérő jutott volna, de Orbán a politikája középpontjába állította a kvóták elutasítását, Szlovákiával együtt még az EU bíróságán is megtámadta az erről szóló határozatot, és természetesen egyetlen embert nem vett át a frontországoktól (lásd: Kvótanóta, Magyar Narancs, 2016. szeptember 29.).
A visegrádi négyek „vezetőjeként” Orbán a legfőbb ellenfele annak a bizottsági javaslatnak is, amely a dublini rendelet reformját egy állandó szolidaritási mechanizmus bevezetésével oldaná meg. Pedig az idei közel 30 ezer menedékkérő azt mutatja, hogy Magyarország korántsem lenne az új rendszer vesztese. A bizottság ötlete a népesség és a gazdasági teljesítmény alapján határozná meg, hogy adott évben egy tagállamnak az unióba érkező összes menedékkérő hány százalékát kellene fogadnia, és csak akkor irányítana oda bárkit, ha ezt a szintet a valós szám nem éri el. A tavalyit is jóval meghaladó menekülthullám kellene ahhoz, hogy 30 ezer menedékkérővel Magyarország ne teljesítse a rá kiszabott méltányos szintet. Orbán szempontjából a problémát inkább az jelentheti, hogy az egységesített eljárási szabályok miatt a bizottság elképzelései szerint valahány – évi 380-nál valószínűleg több – menedékkérőnek ténylegesen is státuszt kellene adni.
A bizottság javaslata ugyanakkor érvényes magyar népszavazás és sikeres alkotmánymódosítás hiányában is lassan halad az uniós jogszabállyá válás rögös útján. A szöveget az Európai Parlamentnek és a tagállami miniszterek tanácsának is el kellene fogadnia, de erre egyelőre kevés az esély. A tanács soros elnökségét vivő Szlovákia előállt egy alternatív javaslattal, aminek a lényege, hogy a szolidaritási kvótát ne csak menekültek befogadásával, hanem határvédelemmel vagy a visszatoloncolási műveletek erőteljesebb támogatásával is lehessen teljesíteni. Erről Görögország, Olaszország és jó pár nyugati tagállam hallani sem akar, így vélhetően az állam- és kormányfők lapunk megjelenésének napján kezdődő csúcstalálkozója sem hoz majd áttörést a témában.
