„Az offshore mindenkit érint” - Frederik Obermaier újságíró a Panama-iratokról

Az újságírás történetének legkiterjedtebb oknyomozó projektje lett abból a kiszivárogtatott adattömegből, amelyet két fiatal német újságíró kezdett el feldolgozni tavaly év elején. Az egyikükkel Budapesten beszélgettünk az egyszerre hátborzongató és felemelő nyomozásról.

2014 végén egy később John Doe néven emlegetett, névtelen forrás kódolt üzenetet küldött Bastian Obermayernek, a Süddeu­­t­sche Zeitung újságírójának; Bastian nyomban bevonta az ügy­be kollégáját: interjúalanyunkat. John Doe a panamai Mossack Fonseca ügy­védi irodájának, a világ negyedik legnagyobb offshore cég kezelőjének belső dokumentumait osztotta meg velük, de rögtön világossá tette, hogy kilétét nem akarja felfedni, mivel veszélyben érzi az életét. Amikor kiderült, hogy minden eddigi szivárogtatásnál nagyobb adatmennyiségről van szó, a két újság­író az International Consortium of Investiga­tive Journalists (ICIJ) nevű nemzetközi újság­író-szer­vezethez fordult, és végül annak vezetőivel együtt koordinálták az egy éven át tartó munkát. 80 ország majdnem 400 újságírója dolgozott azon, hogy feltárja az offshore cégek működését és haszonélvezőinek kilétét. 4,8 millió e-mailt, 3 millió adatfájlt és 2,1 millió pdf-et néztek át, amelyek alapján 14 ezer ügyfelet azonosítottak. Köztük 143 politikust, akik a Mossack Fonseca segítségével próbálták eldugni a pénzüket vagy eltitkolni illegális tevékenységüket. Tömeggyilkos fegyverekkel kereskedő bűnözők, milliók életét megnyomorító diktátorok, drogkereskedők és pedofilok – az emberiség söpredékét, legkártékonyabb gazembereit leplezték le.

A mindig fegyelmezett Frederik Obermaier persze soha nem használna ilyen durva szavakat, és azt is mindig hangsúlyozza, hogy az offshore cégeket legális célokra is lehet használni. Bastian Obermayerrel közös könyvük, az immár magyarul is olvasható A Panama-iratok – Egy világraszóló leleplezés története (Park Könyvki­adó) a meglepően izgalmas szakmai dilemmák mellett a két újságíró személyes élményeiről is beszámol, miközben elegáns visszafogottsággal mutatja be a legdurvább eseteket. Beszélgetésünk elején magyarországi programjáról mesél, majd rátér arra, hogy innen egyenesen Panamába megy, ahol egy korrupcióellenes konferencián mások mellett az ország alelnökével fogja megvitatni az off­shore szabályozásának kérdéseit. Ezen a ponton gyorsan bekapcsolom a diktafont.

Magyar Narancs: Akkor a következő interjút már a börtönből adod?

Frederik Obermaier: Ez a kérdés bennem is felmerült, de a panamai kormány jelezte, hogy nemcsak beléphetek az országba, de szabadon el is hagyhatom azt. Azért érzem kötelességemnek, hogy ott legyek, mert a panamai kormány kritizálta a munkánkat, és erre szeretnék válaszolni.

MN: Mit kifogásoltak?

FO: Amikor Varela államelnök nemrég Münchenben járt, és volt alkalmunk röviden konzultálni, leg­inkább a projekt nevét sérelmezte. A Panama-iratok elnevezés ugyanis az ő országát állította a középpontba, ami szerinte sértő, mert több más adóparadicsom is működik, például a Brit Virgin-szigetek vagy a Kajmán-szigetek. Ezt az aggályát meg is értem, hiszen a nyomozásunk valóban rossz fényt vet a panamai kormányra. Felhívtam azonban a figyelmét arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy a munkánk középpontjában álló ügyvédi iroda történetesen panamai. Azt is hozzá kell tennem, hogy az iroda egyik vezetője, Ramón Fonseca az elnök személyes jó barátja, idén márciusig hivatalos tanácsadója is volt. A konferencián kitérek arra is, hogyan segítette a panamai jogrend az illegális offshore üzleteket.

MN: Ugorjunk vissza az időben! Melyik volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy amit találtatok, az valami rendkívüli?

 

Fotó: Németh Dániel

FO: Több ilyen ráébredésünk is volt, amikor megtaláltuk az iratok között egy-egy államfő vagy például a FIFA egyes vezetőinek nyomait. De a legemlékezetesebb talán az volt, amikor elrepültünk az ICIJ-hez Washingtonba, és ott újságírók egy kis csoportja előtt prezentáltuk, amink van, hogy megnyerjük őket az ügynek. Ott ültek velem szemben a szakmám nagyjai, például James Ball (a Guardian adatújságírója, aki többek között a Snowden-ügyet is vitte – U. P.) vagy a Pulitzer-díjas Jake Bernstein. Én most vagyok 32 éves, nekem ők sztárok, és amikor láttam a reakciójukat, megértettem, hogy ez lesz a legnagyobb sztorim életemben. De valójában még akkor sem fogtam fel, hogy végül ennyire nagy lesz. Erre jó példa, hogy a barátnőmnek, akinek tolerálni kellett a nyomozás nagyon is stresszes hónapjait, azt mondtam: készüljön fel rá, hogy a cikkek publikálása után lesz két nagyon sűrű hetem. Hát, a Panama-iratokat 9 hónapja publikáltuk, de még mindig nem látom a végét a sűrű napoknak. A magyar a 15. nyelv, amire lefordítják a köny­vünket, miközben nekünk már az is nagyon nagy szó volt, hogy egyáltalán megjelent. Még mostanában is sokszor beleszédülök, milyen szerencsés vagyok, hogy John Doe hozzánk fordult és nem máshoz.

MN: Hónapokon keresztül tartottátok a kapcsolatot vele, és bár nektek sem fedte fel a kilétét, mégis főszereplői lettetek egymás mindennapjainak, miközben ő az életével játszott. Kialakult valamilyen személyes, akár érzelmi kötődés?

FO: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Amikor ilyen hosszú ideig kommunikálsz valakivel, megérzed, hogyan gondolkodik a másik, milyen a világnézete, a humora. Éppen ezért vagyok biztos benne, hogy nem egy csoport, hanem egyetlen ember csetelt velünk. Bastiannal beszélgettünk róla, hogy bizonyos mértékben akár le is tudnánk szűkíteni azon emberek körét, akik közé John Doe tartozhat. De ezt persze soha nem fogjuk megosztani senkivel.

MN: A kapcsolat véget ért az iratok publikálásával?

FO: Erről nem szoktunk beszélni. Az ismert, hogy az adatok átadása után legalább egyszer felbukkant még John Doe, hogy elküldje nekünk azt a manifesztumot, ami a könyv végén is olvasható, és amelyben a motivációiról vall. Nehéz döntést hozott, amikor nyilvánosságra hozta ezeket az adatokat, de láthatóan nagyon hitt a tette fontosságában. (Obermaier egyébként végig a „he or she” formulát használja, hogy ne derüljön ki a forrás neme – U. P.)

MN: Ha a saját szájad íze szerint válogathatnál, te melyik három ügyet mondanád a legfontosabbnak?

FO: Legyen négy! Az izlandi köztársasági elnök esete azért volt jelentős, mert megmutatta, hogy az adóparadicsomok nemcsak Afrikában, Dél-Amerikában vagy Kelet-Európában jelentenek problémát, hanem mindenhol, hiszen például nyugat-európai államfők is használják őket. A szíriai szál arra döbbentett rá, hogy a Mossack Fonseca mennyire nem törődött sem a törvényekkel, sem etikai kérdésekkel. Az ügyvédi irodánál tudták, hogy az ügyfelük Bassár el-Aszad szír elnök unokatestvére, aki több ország szankciós listáján is szerepel, mégis tovább üzleteltek vele. A Putyin-sztorira különösen büszke vagyok, mert miután viszonylag gyorsan megtaláltuk a fájlokban Szergej Roldugint (ismert csellista, Putyin lányának keresztapja, akinek 100 millió dolláros offshore vagyonát találták meg, de tagadta, hogy az orosz elnök strómanja lenne – U. P.), hosszas és nagyon tartalmas csapatmunkában tártuk fel a pénz útját Oroszországból az offshore-ba és vissza. Ebben orosz kollégák is segítségünkre voltak, akik ezzel egzisztenciális kockázatot is vállaltak. A Modigliani-kép története személyesen érintett meg, hiszen németként szembesültem azzal, hogy Franciaországban él egy idős férfi, aki szeretné visszakapni a festményt, ami egykor a családjáé volt (a férfi állítása szerint a most 35 millió dollárt érő képet zsidó nagyapjától kobozták el a nácik – U. P.), de nem kaphatja meg, mert az offshore fedezékébe bújó tulajdonos eddig hidegvérrel kijátszotta. Ebből is látszik, hogy az offshore cégek nem pusztán az adóelkerülésre szolgálnak, hanem bármit el lehet rejteni rajtuk keresztül.

MN: Arra is törekedtetek, hogy megmutassátok az offshore hétköznapi áldozatait. Az ICIJ többmilliós nézettségű videójában például megszólal az offshore cégeken keresztül üzletelő pedofil strici kiskamasz áldozata, illetve nélkülözők Ugandából, ahol egy cég 300 millió dollár befizetendő adót tüntetett el az off­shore-ban. Ez több mint az ország éves egészségügyi büdzséje.

FO: Csak remélni tudom, hogy sikerült sokakhoz eljuttatni az üzenetet. Amikor 2013-ban először foglalkoztam offshore témákkal, azt gondoltam, hogy ez amolyan száraz pénzügyi, technikai kérdés. Most már úgy látom, hogy az offshore-ral mindenkinek foglalkoznia kell, mivel mindenkit érint.

MN: A Panama-iratok hatására a nyugati világ vezetői kemény hangú nyilatkozatokban hirdettek harcot az offshore visszaélések ellen. Születtek ezekből gyakorlati lépések, hatékony törvényi szabályozások?

FO: Ez országonként változó. Németországban például hamarosan megszavazhatják az ún. „Panama-iratok törvényt”, amely szigorúbb, mint amit valaha elképzeltünk. A kormány javaslata értelmében a pénzintézeteknek a jövőben jelenteniük kell a bankfelügyeletnek, ha megtudják, hogy az ügyfelük rendelkezik offshore érdekeltségekkel. Ha nem teszik, megbírságolják őket. Panama állam pedig nemrég aláírta az OECD átlátható adózásra vonatkozó nemzetközi egyezményét, amit korábban megtagadott. Ezek fontos lépések a jó irányba, de ez még messze nem elég. Most egy fokkal kevésbé vagyok optimista, mint fél évvel ezelőtt, ugyanis a Brexit és Trump győzelme valószínűleg nem segíti elő ezeket a változásokat. Úgy látom, hogy se az új amerikai elnöktől, se Theresa Maytől nem várható, hogy érdemben fellépjen az adóparadicsomok ellen, pedig mindkét ország fennhatósága alá tartoznak ilyen területek.

MN: De az talán kijelenthető, hogy mióta közzétették a Panama-iratokat, megint kicsit veszélyesebb hely lett a világ a pénzüket eldugni akaró bűnözők és politikusok számára.

FO: A tilosban járóknak elsősorban nem miattunk, hanem a John Doe-hoz hasonló whistleblowerek miatt van egyre több félnivalójuk. Annyi nagyszabású szivárogtatás volt a közelmúltban – Offshore Leaks, WikiLeaks, Luxembourg Leaks, Swiss Leaks –, hogy már senki nem érezheti magát biztonságban. Aki törvényt sértett, többé már nem szabadulhat a gondolattól, hogy bármelyik pillanatban jöhet valaki, aki egy távoli országban, egy offshore ügyintézéssel foglalkozó cég irodájában bedugja a pendrive-ját a gépbe, és letölti az ő adatait is.

MN: Tegyük fel, hogy én egy velejéig korrupt miniszterelnök vagyok, és régóta rengeteg pénzt tartok offshore cégekben, különböző strómanok nevén. Most megijedtem ezektől a szivárogtatásoktól, és szeretném eltüntetni a nyomokat magam után. Lehetséges ez?

FO: Nem lenne könnyű dolgod. Először is el kellene vinned a pénzt máshová, hogy aztán a strómanjaid kérésére az offshore szolgáltatást nyújtó iroda tényleg minden, de minden iratot, fájlt, belső levelezést megsemmisíthessen. De így sem lehetnél biztos benne, hogy az ügyvédi iroda vajon nem őriz-e meg egy „biztonsági másolatot”, és nem fog-e megzsarolni vele később. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen látványos akció ösztönzően hathat egy potenciális whistleblowerre, mondjuk, a cégen belül, aki úgy érezheti, na, ezt aztán tényleg muszáj nyilvánosságra hozni.

A magyar ügyekről és azok sajátosan következmények nélküli utóéletéről a Panama-iratok magyar partnere, a Direkt36 oldalán olvashatnak.