Klassz dolog az egységes Európa meg a tőke szabad mozgása, de az állampolgárt mégiscsak az izgatja a leginkább, hogy mikor fog annyit keresni, mint nyugat-európai embertársa.Vajon mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a hazai és az uniós átlagbérek közeledjenek egymáshoz? Dr. Tóth Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint e folyamat nagyjából 1997 óta tart.
Magyarországon az elmúlt 10-15 évet tekintve csak 1997 óta folyamatos a reálkeresetek növekedése. 2001-2002-ben különösen nagy volt (két év alatt közel 21 százalékos), és 2003-ban is számottevő (7-8 százalékos) lesz.
A növekedés üteme
egyébként nálunk az elmúlt 5-6 évben gyorsabb, mint az unió országaiban. Ezt az előnyt Tóth szerint várhatóan a csatlakozás után is meg tudjuk őrizni, mivel gazdasági növekedésünk üteme gyorsabb az EU 15 országában tapasztalhatónál. "A magyar és az uniós tagországokbeli többé-kevésbé összehasonlítható kereseti szintek között igen nagy különbségek jöttek létre a korábbi évtizedekben, igaz, a jelenlegi tagállamok kereseti szintjei között is nagyok a különbségek. Ezért a magyar béreknek a legmagasabb bérszintekkel rendelkező uniós országokhoz való közeledése csak hosszabb távon és fokozatosan válik mind érzékelhetőbbé."
De mekkora ez a lemaradás? Többféle adat van forgalomban, a megbízhatóbbak 2,5-szeres kereseti arányt mutatnak Ausztria és Magyarország viszonylatában. A főosztályvezető hangsúlyozta: nem mindegy, hogy egy ilyen mutató milyen adatokon alapul, például egyes szakmák kereseti különbségeinek az általánosításáról van-e szó, vagy a két ország összes munkavállalójának az átlagos keresetszintjét hasonlítják össze. Az sem mindegy, hogy a két országban jellemző kereseteket reálértéken (ún. vásárlóerő-paritáson) vagy az euró banki árfolyamán vetjük-e össze (vásárlóerő-paritáson számolva általában kisebbek a különbségek). Tóth elismeri: Ausztria és Magyarország között ma még valóban igen jelentősek a kereseti különbségek, de ezek szerinte számottevően csökkennek az elkövetkező 10 évben. "Arra azonban nem vállalkoznék, hogy konkrét arányokat mondjak, hiszen ehhez alapos összehasonlító elemzést kellene végezni a két ország várható gazdasági fejlődéséről."
Az sem egyértelmű, hogy milyen, az EU-csatlakozással kapcsolatos tényezők hatnak közvetlenül a versenyszféra és a közalkalmazottak béreire. A szakértő szerint a versenyszférában a bérek alakulását alapvetően a nemzetgazdasági teljesítmény (a jövedelemtermelés bővülése) és a termelékenység alakulása határozza meg. Egy-egy évben a bérek növekedése kisebb-nagyobb mértékben meghaladhatja a teljesítmények növekedését, ez azonban "büntetlenül" nem maradhat tartósan fenn, mert előbb-utóbb elmaradnak a növekedéshez szükséges fejlesztések, beruházások, miáltal csökken a versenyképesség, a gazdaság tőkevonzó képessége, és növekedhet az infláció. Az uniós csatlakozással remélt bérfelzárkózás alapvetően azon múlik, hogy az elmúlt 7-8 évben tapasztalt, az uniós átlagot jelentősen meghaladó ütemű gazdasági növekedést
fenn tudjuk-e tartani
Erre Tóth szerint megvan minden esély, mert - egyebek között - a piaci integráció és az uniós alapokból elnyerhető támogatások újabb lökést adhatnak a nemzetgazdaság fejlődésének. A közalkalmazottak keresetének növekedését közvetlenül - látszólag - a garantált béreket megállapító közszolgálati illetményrendszerek, illetve az ezeket finanszírozó államháztartásban, a központi és az önkormányzati költségvetésekben a bérnövelésekre előirányzott pénzügyi források határozzák meg. Végső soron azonban a közszféra alkalmazottainak a keresetalakulását is a nemzetgazdasági jövedelemtermelés befolyásolja, hiszen az államháztartás forrásait az elsődleges jövedelmekből elvont adók és járulékok teremtik meg; az adók és járulékok növelése viszont csökkenti a tényleges (kézhez kapott) keresetet.
Egy másik, gyakran hangoztatott anomália, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb keresetűek közti különbség óriási, ráadásul egyre nő. Tóth Gábor hangsúlyozta: a nemzetközi összehasonlításoknál használatos egyenlőtlenségi mutató (amely a legmagasabb keresetűek 10 százalékába tartozók legalacsonyabb keresetét viszonyítja a legalacsonyabb keresettel rendelkezők 10 százalékába tartozók legmagasabb keresetéhez) 1990-ben 3,1, 2000-ben 4,9, 2002-ben pedig 4,2 volt. A több mint egy évtizedes differenciálódás az utóbbi években megfordult, és vélhetően az elkövetkező években tovább csökkennek a szélsőséges kereseti egyenlőtlenségek. Ezek az unióban manapság lényegesen kisebbek, általában 2,5-3,5 közöttiek.
A bérek alakulása kapcsán sokszor felmerül, hogy vajon mely foglalkozási csoportok lesznek a csatlakozás nyertesei és vesztesei? A főosztályvezető
a "nyertesek-vesztesek" ellentétpárt
(ami manapság az uniós csatlakozás ürügyén rendre, sztereotip módon előkerül) a bérek alakulása tekintetében nem nagyon tudja értelmezni. Ha ugyanis a nemzetgazdasági reálbérszint érzékelhető mértékben, folyamatosan növekszik, akkor az alkalmazásban állók minden főbb csoportjának a kereseti helyzete javul, akkor is, ha egy adott évben egyes munkavállalói csoportok körében gyorsabb, másoknál lassabb az emelkedés. Ráadásul vannak olyan kormányzati bérpolitikai eszközök, amikkel befolyásolni lehet az alkalmazásban állók különböző csoportjainak a kereseti helyzetét. "Fontos azonban leszögezni, hogy az unióban nincsenek közösségi szabályok a bérek meghatározására. Ez az egyes tagországok hatáskörébe tartozik. Törekedni kell azonban arra, hogy a nemzeti munkaerőpiacokon érvényt szerezzünk két fontos közösségi alapelvnek: a férfi és a női munkavállalóknak az egyenlő értékű munkáért egyenlő bérhez van joguk, továbbá minden munkavállalónak olyan, méltányos bért kell fizetni, amely lehetővé teszi egy tisztes életszínvonal elérését."
B. Gy.
