Lengyelország félidőben

Kaczynski visszatér?

  • Domány András
  • 2014.02.09 12:01

Külpol

Donald Tusk kormányában sokan annak a bizonyítékát látják, hogy mégiscsak létezik normális, mérsékelt polgári jobboldal Közép-Európában. Okkal. Lengyelország nagyobb megrázkódtatás nélkül vészelte át a gazdasági válságot is: a Polgári Platform pozíciói mégis megrendültek. Miért?

Donald Tusk lengyel miniszterelnök, akinek vezetésével az ország gazdasága még a 2008-2009-es válság idején is képes volt növekedni, és aki a rendszerváltozás óta elsőként kapott lehetőséget második ciklusra is, most minden felmérés szerint bukásra áll. Igaz, a következő választás csak 2015 őszén esedékes, és az ötfős parlamenti többség többnyire elég a törvénykezéshez, de ha a vezető kormánypárt esetleg leszerepel a májusi EP-választáson, beüthet a politikai válság.

Tusk annak idején nem kínált nagy ívű víziókat, nyugodt társadalmat és gazdasági fejlődést ígért. Egy nyilatkozata szerint nem zavarja, ha azzal gúnyolják, az a fő gondja, hogy minden lakásban folyjon a csapból a meleg víz. Ez néhány korábbi, agyonideologizált kormány után tényleg tetszett a többségnek. Csak éppen azzal járt, hogy Tusk hol "tulajdonképpen szociáldemokratának" nevezi magát, hol azt jelenti ki az egyház fontos szerepét hangsúlyozva, hogy őt még az igazságtalan papi támadások sem teszik antiklerikálissá - a kellemetlen döntéseket pedig egyre halogatja. Sokszori ígéret ellenére nincs előrelépés a parasztság indokolatlan adókedvezményeinek lefaragásában, mert ebben megakadályozza a nélkülözhetetlen koalíciós partner, az elvtelen, ám hatékony gazdaszakszervezetként működő Parasztpárt, a PSL. A nyugdíjkorhatárt fokozatosan emelik ugyan 67 évre, de az ágazati privilégiumokat nem merték leépíteni. Például a bányászokét, akik ugyan még Sziléziában is csak a lakosság néhány százalékát adják, de nagyon durva tüntetésekre képesek, miközben a méregdrágán termelő, jórészt állami tulajdonú bányák veszteségesek. Évek óta sehol se tart a rosszul működő egészségügy átalakítása. Tusk ugyan erénynek állítja be, hogy kormánya nem erőltet olyan elképzeléseket, amelyek ellenállásba ütköznek, csak hát ez sokak szemében tehetetlenség. A 2012-ben még 4,5 százalékos gazdasági növekedés 2013-ra 1,5 körülire lassult, a munkanélküliség 13 százalék, a költségvetési hiány megközelítheti az 5-öt, az államadósságot pedig csak a nyugdíjpénztári rendszer meggyengítésével sikerül az alkotmányban előírt 55 százalék alatt tartani. A bizonytalanságot növeli, hogy a vezető kormánypárt, a Polgári Platform (PO) mindössze 2001-ben alakult, nem szerves fejlődés eredményeképpen, hanem az 1989 előtti rendszer széttöredezett ellenzékének elemeiből, gyakran pusztán személyi kapcsolatok alapján. Kezdettől roppant heterogén párt, balliberális és konzervatív-liberális politikusoktól katolikus fundamentalistákig mindenki megtalálható benne - így elég nehéz összetartani a parlamenti frakciót. Tusk pártelnökként nem törődik a különböző szárnyak közti egyeztetéssel, az emberei viszont nemrég látványos áskálódással marták ki minden funkciójából a párt korábbi második számú vezetőjét. Grzegorz Schetyna volt pártfőtitkár, belügyminiszter, parlamenti elnök előbb alsó-sziléziai regionális pártvezetői tisztségét veszítette el, majd az országos vezetőségből is kimaradt. Igazából nem is lehet érteni, mi az ellentét oka, hiszen Schetyna, Tusk volt barátja és focipartnere nem viselkedett illojálisan, nem szállt szembe nyilvánosan főnökével, a pártelnökválasztáson el sem indult. De erős ember volt, és Tusk ezt nem szereti.

Az ellenfelek

Mint látható, a miniszterelnök is sokat tesz önmaga és pártja gyengítéséért, de azért ott az ellenzék is. A legfontosabb, a felmérésekben vezető erő a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság Pártja, a PiS. Elképzeléseiről - azon kívül, hogy el kell távolítani a nemzetellenes, hazaáruló Tusk-kormányt - csak ellentmondásos részleteket lehet tudni. Például azt, hogy jelentősen emelni kell a minimálbéreket, és ennek esetleg a vállalkozókra kiszabott büntetőadó lehet a forrása, mert az üzleti szektorban - nagy és kis cégeknél egyaránt - még mindig a kommunista nómenklatúra dominál. A PiS sok mindent államosítana, és erősen szkeptikus az EU-val szemben. Egyszerre orosz- és németellenes, a nemzetközi kapcsolatokban bizonyára erősen elszigetelné az országot. Egyedül Orbán Viktorért lelkesedik maradéktalanul.

Kaczynski egykor nem volt látványosan és bigottan vallásos, mára azonban a püspöki kar és a szélsőjobboldali Mária Rádió túsza. Azt követeli, hogy az alkotmány preambulumából töröljék az utalást a nem hívőkre mint a nemzethez tartozókra, viszont illesszék be azt, hogy "a Mindenható Isten nevében". Ennél nagyobb baj, hogy a kifejezetten fasisztoid szélsőjobboldalt is próbálja magához édesgetni, megtűrvén pártja közelében az antiszemita és a szomszéd népek ellen uszító futballhuligán-csoportokat, amelyek nyíltan hirdetik, hogy meg akarják dönteni a randalírozásaik ellen keményen fellépő Tusk-kormányt. Megtűri pártjában a "nemzeti radikálisokhoz" közel álló politikusokat, például azt, aki Obama elnök első megválasztásakor kétségbeesve kijelentette, hogy ez "a fehér ember civilizációjának végét" jelenti.

Jaroslaw Kaczynski 2010-ben elvesztette ikertestvérét, azután meghalt imádott édesanyja is. Megkeseredett, magányos öregember néhány macskával, aki nyíltan hirdeti, amit kezdetben csak néhány támogatója mert: 2010-ben a szmolenszki repülőtéren merénylet áldozata lett Lech Kaczynski köztársasági elnök, amit Putyin akkori orosz miniszterelnök Donald Tuskkal közösen tervelt ki. Míg kezdetben csak a biztonsági szempontok elhanyagolásával vádolta a kormányt, ma már azt hangoztatja, hogy Tusk véreskezű gyilkos, és ha ő kerül kormányra, legfőbb feladata lesz az "igazság" kiderítése. A legijesztőbb, hogy ezt az abszurd szörnyűséget a lengyel lakosság legalább negyede elhiszi, pedig tudni lehet, mi okozta a katasztrófát: az államfő a miniszterelnökkel rivalizálva kierőszakolta, hogy ő is a helyszínen emlékezzen meg a szovjetek által 1940-ben legyilkolt lengyel foglyokról. Az utat kapkodva szervezték, a pilóták felkészületlenek voltak, a köd sűrű volt. Könnyíti az összeesküvésben hívők dolgát, hogy az oroszok máig nem adták vissza a géproncsot.

Nyugodtan a politikai ellenzékhez sorolhatjuk a katolikus egyházat, amelynek püspökei egyre nyilvánvalóbban képtelenek elhelyezni magukat egy demokratikus világi államban. Többen közülük úgy vélik, a vallás törvényei az államéi fölött állnak, így a nekik nem tetsző állami törvényeket nem kell, sőt nem szabad betartani. Ha egy önkormányzati iskola menzáján nagy betűkkel ki van írva, hogy étkezés előtt imádkozni kell - és csak ezután az, hogy mossanak kezet a gyerekek -, akkor ezt a város és a minisztérium képtelen levétetni, mert állítólag a szülők egy része helyesli (a másik része persze nem, de a hitetlenek nem számítanak). A hivatalos egyház - bár messze nem minden képviselője - nyíltan a kormány ellen agitál, s átélten egyházüldözésről panaszkodik. Több püspök és ismert pap fennhangon hirdeti, hogy a pedofilvádakat csak az egyház ellenségei találják ki, és ami mégis igaz, arról a szülők tehetnek, mert az otthon elhanyagolt gyerekek elcsábítják a papokat.

A barátok

Ebben a légkörben nem meglepő, ha egy sor törvényhozási ígéret nem teljesült. Nem született például törvény az élettársi kapcsolatokról (hetero- és homoszexuális párokra egyaránt vonatkozott volna), mert a sokadik kompromisszumos változat plenáris vitáján Jaroslaw Gowin igazságügy-miniszter felpattant, és közölte, hogy saját kormányának tervezete alkotmányellenes. Tusk miniszterelnök személyesen volt kénytelen cáfolni illetékes miniszterét, de a törvényjavaslaton ezzel már nem segített, az megbukott. Gowin távozott a kormányból, de elindult és 20 százalékot szerzett a pártelnökválasztáson - ami nem kevés egy hivatalban lévő kormányfővel szemben. Végül kilépett, és új pártot alapított - megoszlanak a vélemények, hogy Tusktól vagy Kaczynskitól vesz-e majd el több szavazatot. Ugyanígy szabályozatlanul maradt az egyébként évtizedek óta folyó mesterséges megtermékenyítés, mert a püspöki kar teljes betiltást követelt, és kiközösítéssel fenyegetett meg minden képviselőt, aki nem e szerint szavazna. Volt főpap, aki szerint minden így fogant gyermek beteg. Arra viszont egyetlen emberi szava nem akadt a papságnak, amikor a legelső lengyel lombikbébi, ma már boldog ifjú anya elkeseredett nyílt levélben jelentette be kilépését az egyházból. Néhány kormánypárti lázadó segítségével kis híján átment Európa egyik legkeményebb abortuszellenes törvényének további szigorítása. Lengyelországban a becslések szerint évente 150 ezer az illegális terhességmegszakítások száma, miközben legálisan csak 6-700 ilyen beavatkozást végeznek, mert a megfélemlített orvosok még a törvényben megengedett - csekély számú - esetben is elszabotálják a cselekvést. Mindez visszavezet Tusk eredendő problémájára, arra tudniillik, hogy jó-e, ha egy kormány ideológiamentes? Ha ugyanis az ilyen lelki terrorral szemben képtelen vagy nem akar fellépni, mennyivel jobb annál, aki nyíltan hirdeti a középkori gondolkodást?

Az ellenzékből rajtuk kívül csak a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) érdemel említést, amelynek élére 2011-ben, 66 évesen visszatért a 2004-ben csúnyát bukó miniszterelnök, Leszek Miller, az egykori állampárt KB-titkára. Egyes elemzők el tudják képzelni, hogy a PiS össze is fog vele, de ez elég bizarrul hangzik. Ám ha Tusk mégis győzne, de nem eléggé, akkor előfordulhat, hogy a Parasztpárt helyett a baloldalt veszi be a kormányba.

Genderharc

Pár hónapja valóságos hisztéria alakult ki ama kérdés körül, hogy a Lublini Katolikus Egyetem foglalkozhat-e genderkutatással. Azóta a püspöki kar körlevelétől a Mária Rádión át egyes ellenzéki politikusokig éjjel-nappal átkozzák a "genderizmust" és "genderideológiát", amelyek "antropológiai eretnekséget" jelentenek, rosszabbak a nácizmusnál és a kommunizmusnál, szétrombolják a családot és a nemzetet. Mellesleg pedig csak ürügy azoknak, akik a melegházasságot akarják bevezetni. Szerencsétlen tudósok a kormány esélyegyenlőségi biztosával együtt hiába magyarázzák kétségbeesve, hogy nem mozgalomról és ideológiáról van szó, hanem tudományos vizsgálatokról, és hogy a férfi és női nem társadalmi szerepének kutatása nem jelenti a biológiai meghatározottság tagadását. Továbbá hogy foglalkoznak ugyan a melegek és a transzszexuálisok jogaival, de messze nem ez a lényeg, hanem a nők társadalmi egyenjogúsága. Az pedig még nem lenne a család szétrombolása, ha az apáknak kellene kivenniük a gyermekgondozási szabadság egy részét, vagy ha az óvodákban nem csak olyan képeket mutogatnának, amelyeken anyu vacsorát főz, apu pedig a fotelban újságot olvas.

Neked ajánljuk