Miután Szomáliát immár tizennyolc éve nem kormányozza senki, nem meglepő, hogy az ország partvidékéről újra és újra kalóztámadásokról érkeznek hírek. Az akciók célja nem a közvetlen zsákmányszerzés, hanem minél magasabb váltságdíj kikényszerítése. Ami újdonságnak számít, az a támadások látványos elszaporodása és a kalózok egyre korszerűbb eszköztára, amely immár lehetővé teszi, hogy ne csak a part mentén, az Adeni-öböl bejáratánál támadják meg célpontjaikat, hanem délebbre, Kenya és Tanzánia magasságában és a szárazföldtől akár több száz kilométerre is. Ilyen esetekben már szabályos flottákat vetnek be: korszerű elektronikus eszközeikkel becserkészik, majd egy "anyahajóról" indított rohamcsónakokkal megközelítik a kiszemelt célpontot, éles lövéseket adnak le, kampók, kötelek, létrák - és létszámfölényük - segítségével elfoglalják a hajót, aztán a magát önálló szomáli szövetségi államnak tekintő Puntföld valamelyik kikötőjébe, többnyire Eylbe kényszerítik. A megrettent legénységet hol szigorúbban, hol engedékenyebben őrzik, élelmezik, megjelölik a váltságdíj összegét, majd várnak. Szakértelmüket még egy amerikai tengernagy, Mike Mullen is elismerte, miután másfél hete hatalmukba kerítették a Sirius Star nevű szaúdi óriás olajszállítót. A több mint 300 méter hosszú víziszörny kétmillió hordónyi nyersolajat szállít, az egész együtt úgy 200 millió eurót ér. Ha abból indulunk ki, hogy a váltságdíjak alkuját az összérték tíz százaléka körül szokták indítani, a kalózok megcsípték a főnyereményt.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezután egy brit javaslat alapján egyhangú határozatot hozott a szomáliai helyzet megoldását előmozdító intézkedésekről, amelyektől a kalózkodás visszaszorulását is remélik. Ma már egy sor ország (Oroszországtól Indián át Németországig) hadihajókat járőröztet a világ egyik legforgalmasabb, a Szuezi-csatornán át Európa felé vezető hajózási útvonala mentén, de ez szemlátomást kevés a kalózok megfékezésére, annál is inkább, mert szigorú nemzetközi szabályok korlátozzák a fegyveres fellépést a nyílt tengeren. A hadihajóknak például ellenőrző csoportot kellene küldeniük a gyanús vízi járműre, hogy tisztelettel kipuhatolják, valóban kalózhajóval állnak-e szemben. A múlt héten egy indiai naszád ennek ellenére elsüllyesztett egy ilyen hajót - állítólag önvédelemből, miután rálőttek.
Az elvi lehetőségek között szerepel még az egész szomáli partvidék nemzetközi blokádja, de hajózási szakemberek szerint az egyetlen igazán megnyugtató megoldás az volna, ha minden egyes kereskedelmi hajót haditengerészeti egység kísérne - ami a szállítást kissé költségessé tenné. A pénz az ablakban, hiszen máris vannak olyan nagy társaságok, amelyek arra utasították kapitányaikat, hogy a biztonság kedvéért inkább Afrika megkerülésével haladjanak Európa felé. Felmerült az az ötlet is, hogy fegyverezzék fel a kereskedelmi hajók legénységét, de ezt mindenki elutasítja, elsősorban éppen a matrózok biztonsága érdekében. Még attól is ódzkodnak, hogy szögesdrót kerítéssel, netán nagyfeszültségű villanypásztorral, elviselhetetlen erejű hanghullámokat kibocsátó készülékekkel védjék a fedélzetet. Idén eddig
92 hajót támadtak meg
a sokszor egymással is összecsapó szomáli kalózok, 36 akciójuk sikeres volt, és jelenleg 14 hajót tartanak fogva, 268 főnyi legénységgel - összegzi az adatokat a BBC. Az egyik egy ukrán teherhajó, harminchárom tankkal és egyéb fegyverekkel a fedélzetén. Hiába vették körül amerikai hadihajók, a kalózok már két hónapja követelik a - meredeken csökkenő - váltságdíjat.
A tengeri zsarolók többnyire a saját zsebükre dolgoznak, amint ezt az Eyl partvidékén épülő villák is jelzik. (A város az amúgy reménytelen helyzetben lévő szomáli fiatalok számára maga a nagy lehetőség, egy puntföldi vezető tisztviselő szerint sokan még a ritkaságnak számító középiskolai tanulmányaikat is félbehagyják, hogy szerencsét próbálhassanak.) Felmerült azonban a gyanú, hogy összejátszanak egyes iszlamista felkelő csoportokkal is. A helyzet ellentmondásos: amikor 2006-ban egy időre az Iszlám Törvényszékek Uniója nevű, vallási alapokon álló, mérsékelt és radikális erőket egyaránt tömörítő szervezet gyakorolta az ország nagy részében a de facto hatalmat, a kalózkodást viszszaszorították. Ez a szervezet területi követeléseket hangoztatott, iszlamista színezete miatt pedig Washington görbén nézett rá, ezért a szomszédos Etiópia amerikai jóváhagyással megtámadta az országot, pontosabban engedelmeskedett az átmeneti kormány néven regnáló, mérsékelt támogatást élvező testület hívásának. Az elmúlt két év folyamán újabb felkelőcsoportok jöttek létre - mögöttük, mint minden szomáliai politikai ellentét mögött szövevényes nemzetségi és klánellentétek rejtőznek, a pontos politikai besorolással kár is kísérletezni -, és úgy hírlik, hogy ezek közül egyesek már érdekszövetségre léptek a kalózokkal.
Nem kicsi a nyereség, amin osztozhatnak: kenyai hivatalos közlés szerint csak ebben az évben már több mint 150 millió dollár jött össze a váltságdíjakból. A részesedés reményében a felkelők esetenként megelőlegezik a vállalkozás beindításának költségeit. De van az összefonódásnak bonyolultabb útja-módja is: a felkelők igénybe veszik a kalózok szolgálatait a fegyver- és embercsempészetben, cserébe pedig fegyvert és kiképzést nyújtanak. Csak annyi biztos, hogy a kalózakciók elszaporodásával párhuzamosan az iszlamista (al-Káida-kapcsolatokkal is vádolt) felkelők már ellenőrzésük alá vonták Dél-Szomáliát.
A felkelők mögött pedig ott gubbaszt a kiszolgáltatott polgári lakosság. A térségben megint olyan mértékű a szárazság, mint 1984-ben és 1992-ben, a nagy éhínségek éveiben. A segélyszervezetek hasonló katasztrófát jósolnak. Az Adeni-öbölből mostanság a kalózok látszanak, de körülöttük ott bukdácsolnak a hullámokon azok a tízezrek, akik ugyanitt pusztán a jemeni partra szeretnének átjutni. Aki teheti, embercsempészek szolgálatait veszi igénybe, aki nem, maga próbálkozik. Nem mindenkinek sikerül. Idén már több mint hatszázan vesztek oda.
