Katonai létesítményekről gyűjtött adatokat a kínai kémléggömb

  • narancs.hu
  • 2023. április 4.

Külpol

Az eszköz az amerikaiak szerint valós időben továbbította az információkat Peking felé.

Katonai létesítmények felett repült át, és azokról gyűjtött adatokat az egyik kémléggömb, melyeket valós időben továbbított is Pekingbe

– derült kis egy friss jelentésből. Ez az a ballon, amit az USA először január 28-án fedezett fel a légterében, majd Joe Biden elnök utasítására február 4-én az Atlanti-óceán fölött kilőttek.

Az NBC-nek nyilatkozó két jelenlegi és egy korábbi amerikai állami tisztviselő szerint a "három iskolabusz méretű" ballon olykor nyolcas alakban repült át "legalább néhány" katonai létesítmény fölött, mielőtt februárban lelőtték.

Az egyik nyilatkozó tisztviselő szerint

Kína az információkat nem képekből, hanem többnyire elektronikus jelekből gyűjtötte, melyeket fegyverrendszerek működéséből, illetve a létesítmények személyzetének kommunikációjából fogott el.

A kémballon roncsait továbbra is elemzik, a valós időben zajló jelküldés mellett kiderült az is, hogy az eszközt önmegsemmisítő szerkezettel szerelték fel, azonban azt valamiért nem hozták működésbe.

Mint ismert, amikor fény derült a kémballonokra, Kína tagadta, hogy hírszerzési céllal használta volna azokat, közlésük szerint az eszközök meteorológiai adatokat gyűjtöttek, és csak véletlenül sodródtak amerikai katonai bázisok közelébe. Az USA hat kínai céget is feketelistára tett a ballonügy miatt. Kémballonokat észleltek az USA mellett Japán és Latin-Amerika fölött is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.