Félmaraton Ukrajnában

Kijiv a 396. napon

Külpol

Mit jelent egy futóverseny a háborúban? Lehet pusztán sport, vagy kell lennie valamilyen mögöttes célnak? És támogathatjuk-e az ukrán hadsereget?

Apró jelei vannak csak Kijivben a háborúnak. A lányok harisnyát és rövid szoknyát hordanak, feketét többnyire, hozzá szintén fekete pulóvert, kötöttet, alóla elegánsan lóg ki a fehér blúz gallérja. Néhányuk haja színes. Mintha folyton buliba mennének. Ülnek a kávézó lépcsőjén és nevetnek. Miért is ne nevetnének? Tavasz van, napközben már le lehet húzni a télikabát cipzárját. Napok óta nem volt légiriadó. Persze, ha van, akkor se nagyon törődik ezzel senki.

Sírj, de egy lépésnyit se tágíts tőle

Este tízkor szólaltak meg a szirénák. A mobil­appon feltüntetett óvóhely nem volt nyitva, a metrószintre sem lehetett jegy nélkül lemenni, maradt az aluljáró, a semminél az is több. Három fiatal srác jött sebtében összepakolt hátizsákkal és laptoppal a hónuk alatt, ők nem bíztak semmit a véletlenre, levonultak a metróhoz. Mellettünk egy-két ember lézengett, de ők is hamar elunták a tétlenséget, vagy csak elkezdtek fázni és hazamentek. Statisztikailag nagyon kicsi az esély arra, hogy bármi is történjen. Akkor meg inkább menjünk és csináljuk a dolgunkat ahelyett, hogy a föld alatt ülnénk.

Márciusban Doneckben volt a legtöbb légiriadó, több mint kétszáz – ehhez képest Kijivben csak harmincötször szólaltak meg a szirénák. A riasztás Doneckben mindösszesen 184 órán át tartott, Kijivben 48 órán át. Havi szinten a legtöbb (1972) légiriadó az elmúlt több mint négyszáz napot nézve tavaly márciusban volt, októberig jellemzően 1500 fö­lött maradt ez a szám, novemberben viszont 942-re esett hirtelen; aztán idén februártól emelkedett ismét 1000 fölé.

A statisztika fontos, segít elviselhetővé tenni az elviselhetetlent. A mobilappok gondoskodnak arról, hogy az adatok pontosak és nyomon követhetők legyenek régiónként, hetekre lebontva. Így kicsit olyan, mintha lenne rendszer ebben az egészben. És lehet akár azt is mondani, hogy nagy valószínűséggel nem lesz semmi. Ezt gondolhatta talán az a nő is, aki március 22-én a kijivi régióra ki­adott riadót figyelmen kívül hagyva a lakásá­ban maradt. A huszonkét drón közül kilenc betalált, a nő élettelen testét a romok alatt találták meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.