Kik minősítik Magyarországot? - A törvényerejű nénik

  • Lenkei Gábor
  • 2010. december 16.

Külpol

Miután a Moody's és a Standard&Poor is a legalacsonyabb befektetési kategóriába (BBB-) minősítette le a magyar államadósságot, a magyar sajtó előszeretettel használja a bóvli kifejezést a következő minősítési szintre. Ez túlzás, de azért a helyzet korántsem rózsás.
Miután a Moody's és a Standard&Poor is a legalacsonyabb befektetési kategóriába (BBB-) minősítette le a magyar államadósságot, a magyar sajtó előszeretettel használja a bóvli kifejezést a következő minősítési szintre. Ez túlzás, de azért a helyzet korántsem rózsás.

Mindenkivel előfordult már, hogy odaszólt egy kolléga a folyosón: nincs egy ötezresed elsejéig? Ilyenkor villámgyorsan kattog az ember agya. Ha naponta látják kijönni a kaszinóból, vagy tudni róla, hogy kocsmázik, akkor nincs. Ha úgy ismerik, mint akinek nincs több anyagi gondja, mint bárki másnak, és ha kért kölcsön, mindig visszaadta, akkor miért ne segítenénk ki? Ha meg éppenséggel fizetésemelés előtt áll, egy tízezres is akadhat.

Mindent azonban nem tudhatunk a kollégáinkról. Ilyenkor nem árt informálódni a minden munkahelyen megtalálható jól értesült Etelka nénitől.

A mindentudó Etelka néni szerepét a nagy nemzetközi pénzpiacokon a minősítő (angolul rating) cégek töltik be. A befektetők - bankok, biztosítók, befektetési alapok, egészségpénztárak, nyugdíjpénztárak - folyamatosan lesik, hova helyezhetik ki a pénzüket. 'ket is

egyetlen dolog

érdekli: mennyire biztos, hogy kamatostul visszakapják, amikor eljön az ideje. Nem ismerhetnek azonban mindenkit, aki hitelt akar fölvenni (vagy kötvényt eladni, ami ugyanaz, csak a forma más), ezért a rating cégek értékeléseire, az általuk közzétett minősítésekre támaszkodnak. Amikor tehát azt olvassuk a lapokban, hogy egy rating cég fel- vagy (mostanában inkább) leminősített minket, valójában nem az országot értékelte úgy egészében. Csupán arról van szó, mennyire valószínű, hogy az adósságot nem fizetjük vissza. Nem érdekli őket se Orbán, se Gyurcsány, és az sem, hogy fél év alatt hétszer vagy kilencszer módosították az Alkotmányt, hogy milyen a médiatörvény, udvariasan vagy gorombán beszélnek egymással a pártok a parlamentben. Az is hidegen hagyja a minősítőket, hogy éheznek vagy csörögefánkon élnek a nyugdíjasok. Egyetlen dologról van véleményük: szabad-e Magyarországnak kölcsönadni?

Közvetve persze mégiscsak ítéletet mondanak ezzel az egész gazdaságról: hiszen ahhoz, hogy erre az egy kérdésre válaszolhassanak, megnézik az exportot, az importot, a növekedési lehetőségeket, a béreket, az árakat, az inflációt, és főleg a költségvetés szerkezetét, bevételeinek és kiadásainak várható változásait, a kormány ezzel kapcsolatos terveit, múltját, jelenét, és főleg a jövőjét. Vagyis mindent, ami a fizetőképességet befolyásolhatja - és semmit, ami ezen kívül van. Arra természetesen odafigyelnek, ha veszekszik a kormány és a jegybank, vagy ha sztrájkok, tiltakozó mozgalmak, politikai válságok vannak vagy lehetnek; hiszen ezek befolyásolhatják a gazdasági teljesítményt, a fizetőképességet. Nem véletlenül büszkélkedett egy ízben Fekete János, az MNB egykori alelnöke azzal, hogy Magyarország még 1956 októberének végén is pontosan teljesítette fizetési kötelezettségeit. Nagy adósságaink akkoriban ugyan még nem voltak, de némi gazdasági kapcsolat még akadt. Volt tehát jelentősége annak, hogy az angol, amerikai meg német bankárok, miközben budapesti harcokról olvastak a lapokban, számláikon a magyar átutalások pontos megérkezését látták.

Ha a nemzetközi minősítő cégek csóválják a fejüket, még nem jelenti azt, hogy elapadnak a pénzforrások. Vannak befektetők, akik így is hajlandók adni, csak éppen magasabb kamatot, nagyobb hasznot várnak el a nagyobb kockázatért cserébe. (Erre a kockázatra biztosítást is lehet kötni, ez a mostanában sokat emlegetett CDS, de ezt most hagyjuk.) Úgyhogy egy-egy ilyen fejcsóválás dollármilliárdokat jelenthet kifizetett kamatban.

A minősítők eredetileg

a vállalatok fizetőképességének vizsgálatára jöttek létre. Henry Poor 1860-ban írta meg History of Railroads and Canals in the United States című könyvét. A cím félrevezető: nem történeti munka volt, hanem az USA vasútjainak és csatornáinak működését és pénzügyi helyzetét elemezte. Az általa alapított társaság a könyvet aztán évente aktualizálta, míg 1941-ben egyesült az 1906-ban alapított, szintén pénzügyi információkkal foglalkozó Standard Statistic Bureau-val, létrehozva a mai Standard&Poor's Corporationt.

John Moody is vonatokkal kezdte, miután az 1907-es tőzsdekrachban ingatlanokról és vállalatokról információkat gyűjtő vállalkozása tönkrement. 1909-ben vasúttársaságok és vasúti kötvények elemzésébe fogott. Új cége már kifejezetten a befektetők tájékoztatását célozta, és külön figyelt a hitelek kockázatainak elemzésére. A harmadik mai nagy, a Fitch Ratings 1913-ban a New York-i tőzsdén forgalmazott részvények és kötvények értékelésével indult.

A neves rating cégek ma már szép pénzeket hoznak össze kiadványokból, évkönyvekből, oktatásból, tanácsadásból - de főleg abból élnek, hogy azok fizetnek nekik, akiket minősítenek. A Smith&Smith zabhegyező gyárról senki nem tud semmit, annak pedig, akiről nem tudni semmit, senki sem szívesen ad kölcsön - vagy ha igen, nagyon kockázatosnak tartja, és magas kamatot vár el. Ezért Smith& Smithéknek érdemes fizetniük a minősítésért. Erre fordított pénzük bőven megtérül azzal, hogy jobban és alacsonyabb kamat mellett adhatók el a kötvényei. Emellett a nagy tőzsdéken ma már a kötvények bevezetésének feltétele is a minősítés.

Mindez gyanússá is tehetné a dolgot, hiszen aki fizet, elvárhatná, hogy csak szépet és jót mondjanak róla. De a rating cégek tudják: ha az ajánlásaikat követő befektetők túl sokszor buknak, a cég hamar hitelét veszti, és lehúzhatja a rolót. Nem mernénk persze állítani, hogy még sohasem szépítettek a képen, vagy akár azt, hogy tévedhetetlenek lennének. Legfrissebb és igen kínos példa erre, hogy nem sokkal a Lehmann Brothers világválságot kiváltó csődje előtt akadt, aki a legjobb kategóriába sorolta a bank kötvényeit és CDO-it: pechükre vették is a befektetők, mint a cukrot. Az egyik neves minősítőnél ráadásul később vizsgálat is indult némi korrupciós pénzek megfordulásának ügyében. Ám e katasztrofális tévedés sem rontott a tekintélyükön; alig néhány tanulmány akadt, amelyeknek a szerzői csodálkozásukat fejezték ki, hogy ezek a cégek szégyenükben nem ásták el magukat, és hogy a befektetők továbbra is hallgatnak rájuk.

A befektetők nemigen szeretik hosszas elemzések olvasásával tölteni az időt, bármilyen neves cégek írják is őket. Rövid és egyértelmű eligazítást akarnak. A "mérget vehetsz rá, hogy visszafizeti" és az "ezt már sose látod" között sok átmenet van, de nehéz megvonni a határt a "valószínűleg", a "talán", az "esetleg", a "szerencsés esetben" és a többi között. Hogy mégis eligazodjanak valahogy, a rating cégek aprólékos kategóriarendszert dolgoztak ki, amelybe besorolják a különböző kölcsönöket. Az egyes kategóriákat az egyszerűség kedvéért A (tuti pénz), B (valószínűleg visszakapod), C (még szerencséd is lehet), D (felejtsd el) betűkkel jelölik. Ez aztán az évtizedek folyamán újabb betűkkel finomodott, így például az AAA lett a tuti pénz, az AA már azt jelenti, hogy ha elüti a villamos, kicsit várni kell, az A azt, hogy esetleg még többet kell várni. A másik végleten a CC azt jelenti, hogy talán fizet, ha az örökség is összejön neki, a C azt, hogy az adós végül is nyerhet a lottón. (Van még a D: aki már nem is lottózik.) Aztán amikor még ez sem volt elég finom, plusz-mínusz jeleket is tettek a betűkhöz. Ma a piac már azt is (konkrét, dollárban kifejezett) jelzésnek értékeli, ha valamelyik cég annyit közöl: talán egyszer eszébe jut az adott cég (vagy állam) megítélésén változtatni.

Végül sikerült annyira túlbonyolítani a dolgot, hogy ma már az AAA-tól a D-ig 22 kategóriát használnak, és akkor nem számítottuk, hogy külön megmondják, stabilan áll-e valaki az adott lépcsőfokon. Ez már alig áttekinthető struktúra volt, úgyhogy egyszerűen kettévágták a táblázatot, és közölték, hogy a BBB--nál lejjebb sorolt hiteleket komoly befektetőknek nem ajánlják, csak spekulánsoknak, akik a magasabb kamat érdekében készek nagyobb kockázatot vállalni. A CCC--nál rosszabbakat pedig a sajtó kifejezetten bóvliként emlegeti.

A magyar sajtó mostanában, hogy a Moody's és a Standard&Poor is a legalacsonyabb befektetési kategóriába (BBB-) minősítette le a magyar államadósságot, már a következő szintet is lebóvlizza, ami azért túlzás. Nem mintha nem lenne

elég veszélyes így is

a helyzet, főleg, mivel a BBB- mellé odatették azt is: "nem stabil". Ha még egyet csúszunk lefelé, alaposan megdrágulnak számunkra a felvehető hitelek. Persze ezt is túl lehet élni, egyszer már sikerült (akkoriban meg is sértődtünk, ha bóvlinak nevezték a magyar papírokat: nem bóvli, spekulációs!). De a kilencvenes évek közepén, nem sokkal a Bokros-csomag után a magyar pénzvilág nem véletlenül ült örömünnepet, amikor végre fölküzdöttük magunkat a befektetésre ajánlottak közé. Ráadásul, hogy a baj ne járjon egyedül, az Egyesült Államokban egyes befektetési alapok, biztosítók, egészség- és nyugdíjpénztárak számára szigorú előírás - éppen a tagok pénzének a védelmében -, hogy csak befektetési kategóriába sorolt papírokat tarthatnak. Egy ottani alapkezelőnek egy újabb leminősítés esetén akkor is el kell adnia a magyar államkötvényeit, ha amúgy imádja Magyarországot, egyszerűen törvény kötelezi az eladásra. Egy ilyen eladási hullám komolyan megrendítheti a magyar állampapírpiacot. Az elemzők egy része szerint ezen már túl vagyunk: az ilyen óvatos befektetők többsége már rég, Kósa Lajos nyári szavai után kiszórta a magyar papírokat. (Mondván, államcsődöt nem kockáztatnak, és akármit mondanak az okos rating cégek, ha valaki, a kormánypárt alelnöke csak jobban tudja, mi a magyar helyzet.) A piaci fejlemények azonban cáfolni látszanak ezt a feltételezést; mindenesetre a törvény egyelőre nem tiltja nekik a magyar államkötvényeket.

Neked ajánljuk

Hol lehet ma tankolni?

  • narancs.hu

Listát készített egy autós portál arról, hogy az országban hol lehet és hol nem lehet 95-ös benzint tankolni.