Illegális bevándorlók Párizsban - Várakozó dossziék

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2010. december 16.

Külpol

Illegal, clandestino, sans-papiers - az Európai Bizottság 2005-ös becslése alapján az EU (akkor) 25 országában 4,5 és 8 millió közé tehető az érvényes tartózkodási engedély nélkül élők száma. Az illegális bevándorlás ellen nagy erőket mozgósító EU egyetlen állama sem ratifikálta a migránsok jogairól szóló 1990-es ENSZ-egyezményt, miközben az utóbbi évtized "megszorító" intézkedései folyamatosan gyártják a bizonytalan státuszú polgárokat. Az európai lakosság 1-2 százalékának illegalitásban tartása politikailag és gazdaságilag is jövedelmező lehet.

Illegal, clandestino, sans-papiers - az Európai Bizottság 2005-ös becslése alapján az EU (akkor) 25 országában 4,5 és 8 millió közé tehető az érvényes tartózkodási engedély nélkül élők száma. Az illegális bevándorlás ellen nagy erőket mozgósító EU egyetlen állama sem ratifikálta a migránsok jogairól szóló 1990-es ENSZ-egyezményt, miközben az utóbbi évtized "megszorító" intézkedései folyamatosan gyártják a bizonytalan státuszú polgárokat. Az európai lakosság 1-2 százalékának illegalitásban tartása politikailag és gazdaságilag is jövedelmező lehet.

*

2009. október 16-án, péntek délután a párizsi Saint-Lazare pályaudvar alagsori helyiségében kéttucatnyi férfi gyűlésezett - korábban az állami vasúttársaság (SNCF) létesítményeiben dolgoztak kutyás biztonsági őrként. Egy éve egyikük elpanaszolta régi kollégájának, egy igazi vasutasnak, hogy az SNCF alvállalkozói feketén alkalmazzák, ráadásul érvényes tartózkodási engedélye sincs. S mint ilyet, egy rutinigazoltatás nyomán, ha pechére nála van az útlevele, akár két napon belül repülőre rakhatják, és afrikai szülőhazájába szállíthatják a francia hatóságok. A vasutas azt tanácsolta, kérdezze körbe a kollégákat, ha többen vannak hasonló helyzetben, talán nagyobb eséllyel fordíthatnak rajta. Hamarosan harmincheten vágtak bele a pályaudvar első szakszervezetével, a Sudrail-jel a kalandba, melynek során a szokványos akciókon kívül többek között "megostromolták" az azóta megszüntetett bevándorlási minisztériumot.

"A kutyámnak voltak papírjai, csak nekem nem - mondja Sissoko, s mikor kérésünkre előveszi tartózkodási engedélyét, széles mosolya elillan: - Ha belegondolok, hogy ezért a lapocskáért küzdöttünk annyit! De csak akkor jössz rá, amikor végre a kezedben van, és eltűnik a csomó a gyomrodból."

A Bastille ostroma

Bár a köztulajdonban lévő vagy állami megrendelésre dolgozó vállalatoknál időről időre "felfedezett", illegalitásban élő alkalmazottakról rendszeresen beszámol a francia sajtó, az SNCF biztonsági őreinek ügye kicsit nagyobbat szólt, mert egyszerre kérdőjelezte meg a jobboldali kormánynak oly kedves két diskurzust, az illegális bevándorlás elleni és a közbiztonság érdekében folytatott lankadatlan harcét. A nagy fővárosi létesítményeket (a Saint-Lazare-on munkanapokon majd félmillió utas fordul meg) négy éven át biztosító férfiak közül 21-nek munkaszerződése sem volt, ellenben fegyvernek minősülő őrző-védő ebük, az akadt. Közülük többen havi 25-30 napot dolgoztak, változó időbeosztással, gyakran napi két műszakban, és olykor kutyástul a munkahelyükön aludtak, hisz' ha hajnalban jár le a munkaidő, hazamenni legfeljebb gyalog lehet, és arra a néhány órára már nem is érdemes. A botrány nyomán az SNCF pánikszerűen felfüggesztette szerződéseit a fővállalkozó biztonsági céggel, és ígéretet tett az elsősorban mali és szenegáli nemzetiségű férfiaknak, hogy egy év átmeneti időszak után ismét biztonsági őrként dolgozhatnak majd. Azon a pénteken még nem sejtették, hogy helyzetük még 2010 végére sem rendeződik - és heti tanácskozásuk után friss győzelmüktől lelkesen sétáltak át a pályaudvarral átellenben található épületbe, a legnagyobb francia szakszervezet, a CGT (Confédération générale du travail) felhívására indított sztrájk egyik főhadiszállására, ahol hosszú sorfalat alkottak szintén afrikai sorstársaik.

A 2009. október 12-től meghirdetett munkabeszüntetéshez kezdetben ezer, majd 6200 sans-papiers ("papírtalan") csatlakozott a párizsi medencében. Tavaly ősszel ugyan mindenki - a dolgozók, a CGT illetékesei és az akciót esetleges fenntartásai ellenére is támogató számos, migránsokat segítő szervezet - tudta, hogy kemény fába vágják a fejszéjüket, azt azonban nem gyanították, hogy az utóbbi évtizedek leghosszabb sztrájkjába fogtak bele. Mivel hét hónapon át nem sikerült megegyezésre jutni, május 27-én, a nyugdíjtörvény elleni egyik tüntetés finisében a sztrájkolók megfogyatkozott, de elszánt csapata elfoglalta a Bastille Operaház előtti teret, és hetekig sátorozott a forgalmas csomóponton. A szervezési problémák és a mostoha időjárás ellenére gyakori volt a fesztiválhangulat, esténként művészek szórakoztatták a demonstrálókat. Június 18-án, amikor a miniszterrel folytatott ikszedik tárgyalásról befutó delegációra várt a felduzzadt tömeg, jó hír érkezett: a kormány "regularizálja" a 6000 "dolgozót", azaz átmenetileg felfüggeszti illegális státuszukat.

Csakhogy a belengetett tartózkodási engedélyek újabb három hónap múlva se érkeztek meg, ezért a talpon maradt sztrájkolók ezúttal egy eső- és szélvédett helyet foglaltak el. A Cité de l'histoire de l'immigration bevándorlástörténeti múzeum arról híres, hogy még 2007-es megnyitása előtt lemondott a szakmai vezetés nyolc tagja, tiltakozásul Nicolas Sarkozy azon döntése ellen, amely egy új miniszteri tárca alá rendelte a nemzeti identitás és a bevándorlás témakörét, a kutatók szerint ezzel azt sugallván, hogy a migránsok veszélyeztethetik a nemzeti esszenciát.

Öt gyerek, öt telek Bamakóban

Az újabb squat létesítése valódi eredményeket hozott: a 6000 sztrájkoló több mint felének dossziéját befogadta az adminisztráció, és jó hatszázan meg is kapták az átmeneti, három hónapos tartózkodásra jogosító elismervényt.

Az eljárás üteme ugyan azt sejteti, hogy a prefektúrák talán még jövő nyáron sem jutnak a sor végére, és a történetnek talán itt sincs vége, de ideje lenne megválaszolnunk a kérdést, miért is adják oly drágán az évszaknyi szavatosságú iratokat. Hiszen 600 vagy akár 6200 dolgozó sem tűnik oly veszélyes alakulatnak a 65 milliós francia lakossághoz képest. A hivatalos magyarázat szerint átmenetileg sem lankadhat az "illegális bevándorlás elleni küzdelem", és muszáj ragaszkodni néhány "egyszerű szabályhoz", ugyanis "ez az egyetlen módja, hogy a már itt lévők tökéletes integrációja sikerrel járjon". Xavier Bertrand, a kormányzó UMP (Union pour un mouvement populaire) volt főtitkárának szavai azt a benyomást keltik, mintha Franciaország egy zsúfolt metrószerelvény lenne, ami nem vehet fel újabb utasokat, hacsak le nem szállít néhány potyázót.

A valóság ezzel szemben az, hogy a ma 300- 700 ezerre becsült francia clandestin túlnyomó része egykor repülővel és teljesen legálisan érkezett az országba. A kérdés szakértői szerint a határok lezárása és a folyamatos "regularizáció" felfüggesztése épp a fennen hangoztatott "választott bevándorlás" ellenkezőjét eredményezi. A legtehetségesebb, képzett munkaerő nem is jut el Párizsig, vagy az itteni bánásmód láttán máshol telepszik le, miközben a rendszer folyamatosan termeli az "illegálisokat". A hazatérni nem tudó vagy nem akaró "papírtalanok" apránként kiszorulnak az ingyenes közszolgáltatásokból, bár hozzájárulnak a befogadó és az anyaország nemzeti jövedelméhez is. A rokonaik, barátaik nevén dolgozók, tehát járulékokat és olykor indokolatlanul magas adót is fizetők, csakúgy, mint a feketegazdaságban foglalkoztatottak, kiszolgáltatottságuk révén jóval "rugalmasabb" munkaerőt jelentenek. Alacsony bérük és a munkaadó jóhiszeműségétől függő jogaik nemcsak a vállalatok költségeit csökkentik, hanem a háztartásokét is: a magánszférában dolgozó migráns nők többsége is zsebbe kapja fizetését. Sokan egyáltalán nem kívánnak végleg letelepedni a kontinensen, csak otthoni egzisztenciájukat szeretnék - néhány év nélkülözés árán - megalapozni. Mint a bamakói Alkassim, aki tíz éve él Párizsban, s ezalatt Maliban hagyott öt gyermekét magániskolában taníttatta, vett egy házat, több üres telket, fenntart egy autót, és persze a távolabbi rokonokat, ismerősöket is segíti. Öt éve lejárt papírjait nem hosszabbították meg, hiába kérvényezte főnöke is: az adminisztráció szerint ugyanis a vendéglátásban nincs munkaerőhiány. Akárcsak az őrző-védőknél, a takarítóknál, az építkezéseken - azaz mindenütt, ahol az "illegálisok" dolgoznak. Az érv nehezen cáfolható, utánpótlásra tényleg nincs szükség, hiszen már ott dolgoznak azok, akiket a francia állam inkább nem szeretne "legalizálni".

A kínai szabó esete

Ezzel el is érkeztünk Xavier Bertrand "egyszerű szabályaihoz" - a prefektúrákat rendszeresen látogató forrásaink szerint a kérvényező az életét akár a véletlenre is bízhatná. A döntések és az eljárás menetének esetlegessége része az elrettentő stratégiának, és mivel a delikvensek egy visszautasítás esetén akár az azonnali kitoloncolást is kockáztatják, érthető módon nem szívesen viszik vásárra a bőrüket. Patrick Weil, a Cité, a fentebb említett bevándorlási múzeum egyik lemondott szakértője úgy véli, "a mai francia bevándorlási politika diszkrét, de direkt módon diszkriminatív, miközben maximálisan átpolitizált, hogy elhitesse: folyamatos ellenőrzése alatt tartja az országban megtelepedő külföldiek számát és származási helyét". Bár Weil szerint Nicolas Sarkozy célkitűzései - a kitoloncolandó külföldiek vagy a munkaszerződés alapján kiadott engedélyek kívánatos számára nézve - nyilvánvalóan irreálisak. De a "lehetetlen keretszámok arra késztetik a hivatalnokokat, hogy tekintsenek el a törvényesség szabályaitól". Ha így sem lenne világos, olykor szóbeli utasítások is érkeznek az afrikai dossziék "félretétele" érdekében.

A múlt szerdán Párizsban leesett hó földhöz szegezte a repülőket, így Zhang Jian Hai kínai szabót másodszor sem sikerült kitoloncolni Franciaországból. Mielőtt a hatóságok harmadszorra is megpróbálhatták volna, Zhang úr fellebbezése pozitív elbírálást nyert - s így szabadlábon töltheti az ünnepeket, tíz hónapos gyermeke társaságában. Ugyanezen a napon a hóban ragadt tízezrek pedig Hortefeux miniszter interjúját olvashatták a Le Figaróban: "Az illegális bevándorlásnak csökkennie kell és csökkenni fog!" Semmi okunk kételkedni az ígéretben.

Neked ajánljuk